Megjelent: KAPU, 2004. 11-12, 79-81.

Grandpierre K. Endre-Grandpierre Attila:

Attila és a hunok –
kordokumentumok és legújabb tudományos eredmények tükrében.
9. rész.

3.5. (folyt.) A szkíta-hun-párthus-magyar mágusok tudománya: a mágikus rendszer fennmaradt nyomai

Kis-Ázsiában, “hullámverés, kikötő nélküli part előtt fekszik Arados városa” – írja Strabón (kb. i.sz. 7 körül fejezte be művét; 1977, 779). Azaz a föníciai város nem-görög neve minden bizonnyal: Arad. A várost, mint mondják, sidoni menekültek alapították (ezek szerint nyilván több, mint kétezer évvel ezelőtt – GA). “A sidóniakat sokféle és szép művészet mestereiként tisztelik” – folytatja Strabón (u.ott, 782). “Ha hihetünk Poseidóniosnak, az atomok tana is egy sidónitól, a trójai háború előtt élő Mokhustól származik.” Tekintettel arra, hogy a trójai háború i.e. 1250 körül zajlott le, a szidóni, azaz az aradiakkal rokon Mokhus-nak több mint 3200 évvel ezelőtt, i.e. 1250 előtt már ismernie kellett az atomok tanát. Ami azért meglepetés, mert mostanáig egyetemes közhiedelem, hogy az atomok tanát a görög Demokritosz vagy Leukipposz találta fel. Ők azonban több mint 800 évvel Mokhus után éltek. Ralph Cudworth (1678/1964) hatalmas művében kimutatja, hogy Demokritosz valójában csak a minőségek és érzések nélküli atomelméletet találta fel, azt vallva, hogy ezek az érzéketlen atomok a világ kizárólagos alkotóelemei, hogy minden érzékelés egyfajta tapintást, testiséget jelent. Ez a mechanikus atomi felfogás. Strabón mellett Empiricus is egy ősi hagyományra vezeti vissza az atomelméletet, Mokhusra. Cudworth szerint “egyáltalán nem valószínűtlen, hogy ez a Mokhus nevű föníciai filozófus megegyezik azzal a Jamblichus által említett Mokhus nevű fiziológussal (élettan-tudós, ma úgy mondanánk: biológus), akinek követői, papjai és prófétái közé a Sidónban született és ott többször megforduló Pitagorász áttért. És ez egy fontos közlés lehet, mert akkor ők lehettek azok, akik Pitagorászt beavatták abba az atomi fiziológiába (élettanba), amelyet az állítás szerint a föníciai Mokhus talált fel”. “Mokhus neve nyilvánvalóan föníciai név” – írja Cudworth, bár mi hozzátehetjük, hogy magyar is lehet (Mókus). “Meglehetősen valószínű, hogy Pitagorásznak nem volt ismeretlen az atomi élettan. Először is azért, mert Demokritosz is pitagoreánus volt. Laertius feljegyezte róla, hogy a pitagoreanusok nagy versenytársa volt, és úgy tűnik, hogy egész filozófiáját tőlük vette át. Egyes megnyilvánulásai valóban világos kapcsolatban állnak a pitagorászi tanokkal, mivelhogy Demokritosz nemcsak azt tartotta, hogy az atomok körpályára kényszerítettek, de Leukipposszal egybehangzóan azt is állította, hogy a Föld is körpályára kényszerül a Nap körül, s eközben saját tengelye körül is forog. Arisztotelész ugyanezt pitagorászi nézetként fejezte ki. Ecphantus, a híres pitagoreánus azt állította, hogy Pitagorász monádjai testi atomok. Arisztotelész a pitagoreánusokról azt írja, hogy ők a monádoknak kiterjedést tulajdonítanak, és ettől kezdve ő úgy tekinti, hogy a monádok és az atomok egy és ugyanaz. Demokritosz és Leukipposz az egész Univerzumot érzéketlen atomokból származtatták, amiben semmi sem létezik a testi létezőkön kívül. Ez a nézet az első ateista atomizmus, ami előtt egy ateizmus nélküli atomi élettan már régóta ismert volt. A föníciai atomi élettanban (a mágikus rendszerben) az atomok tana csak egy része volt a filozófiai rendszernek, amely csakis a világ testi létezőinek magyarázatában játszott szerepet. Emellett azonban ismertek voltak egyéb létezők, amelyek nem puszta tömeg és gépiesség, hanem az élet és az öntevékenység, azaz, anyagtalan és testetlen szubsztanciák voltak, melynek csúcsán található az istenség. Így tehát két atomelmélet létezik: az egyik ateista, a másik vallásos. Az első és ősibb atomelmélet testetlen lényegek létéről is tudott. Az ateista atomelmélet kirekesztett minden nem testi létezőt a világból, így az életet és az öntevékenységet is.”

Ebben az összefüggésben érdekes lehet az Élő Világegyetem könyve (GA, 2002), amely az atom-elmélet eredményeit, nevezetesen a fizika alapelvét az elméleti biológia és tudatelmélet alapelveivel egészíti ki, és a Világegyetemet nemcsak a fizika, hanem a biológia és a pszichológia első elvével is áthatottnak bizonyítja.

Az Oxford English Dictionary (1989, IX: 185) a “Magian” címszó alatt a következőket írja: “1875 LIGHTFOOT Comm. Coloss. 151 Akkor volt ez amikor a mágikus rendszer meggyökerezett Kis-Ázsiában; 1877 Outlines Hist. Relig. 165 A mágusok pre-szemita és pre-árja papi törzs voltak Nyugat-Ázsiában”. A mágusokról pedig (1989, IX:202-203): “c1400 Three Kings Cologne 49 Szent Ausztin azt mondta, hogy a mágus szó káldeai nyelven annyi, mint ha azt mondanánk, filozófus; 1555 WATREMAN Fardle Facions II. vii K iv b (Perzsiában) a mágusok (azaz a természet titkaiban járatos emberek)”. 1614-ben SYLVESTER Bethulias Rescue v. 301 megemlíti, hogy a párthusoknak is voltak mágusaik (u. ott).

A “pogány” magyarokhoz látogató bizánci és nyugati misszionáriusok a magyar vallás papjait “mágusok” néven említették (Dömötör, 1993, 530). “Először Perzsiában keletkezett a magikai mesterség, ahová ugyanis az óriás Nemrot a nyelvek kavarodása után elment volt.” (Isidorus Hispalensis, De Asia XIV. 3). “Nimród kezdé a tűzimádást s ezzel megalapítá a mágusok legelső államvallását Törökországban” (Josephus Antig., I. 4). “Nebrod, az etiopiai Kúsnak fia, ki Babylont fölépítette és vadász mestersége, meg magia tudománya segítségével első volt, aki uralkodott a Persák felett.” (szír hagyomány, idézi Némethi Kálmán, 1925, 24). “Plato a legromlatlanabb istentiszteletnek állítja a magismust” (Némethi, 1925, 4; Ammianus Marcellinus, i.u. ~39?/1916, 370). “Mondják, ha ugyan ezt el lehet hinni, hogy az égből hullott tüzet is soha ki nem alvó tűzmedenczékben őrzik (a mágusok)-meg van nekik engedve, hogy saját törvényeik alatt éljenek” (Ammianus Marcellinus, i.u. ~39?/1916, 370). “Az antik világ egyetlen papsága sem volt híresebb a mágusoknál” (Gnoli, 1993, 80). “A mágusok részrehajlás és előítéletek nélkül dolgoznak. A legősibb tanító nemzetség, törzs, kétségbevonhatatlanul” (Stanley, 1731, 250). Babilon mágus papjait “káldeus” néven ismeri a történelem (Gnoli, 1993, 80). A mágusok voltak jónéhány nagy görög gondolkodó tanítómesterei, mint például Püthagorász, Démokritosz, Platón, és “ők adták át a Nap-kultuszt Indiának” (Humbach, 1978, Gnoli, 1993, 80). “A mágusok a Napkultusz papi kasztja” (Redards, 1965, 1809). “A káldeus orákulumok bizonyára nemcsak a tűz és a Nap tiszteletének előírásait tartalmazták” (Dodds, 1951, 285).

A fenti adatok, összefüggések és érvek alapján arra következtethetünk, hogy Kis-Ázsia, nevezetesen Fönícia, a szemita és az indo-európai népek előtti őslakosság a méd-szkíta ősmagyarság a tudományos világszemlélet egészét tekintve a mai egyoldalú materialistánál fejlettebb, lényegesen helytállóbb világlátással bírt (ez a mágikus rendszer), és ezt meg is őrizte a Trójai háború időszakáig, sőt, valószínűleg a párthus kor végéig (i.u. 250 körül). Nemcsak az anyag őselvét ismerte, amit a modern kor fizikája is felhasznál, anélkül, hogy világszemléleti jelentőségét felismerné, hanem emellett az élet és a tudat alapelvéről is tudott. Az őselvek pedig a legelmélyültebb tudományos fogalomnak tekinthetők. A tudomány alapja ugyanis a megismerés és az előrelátás igénye. Az előrelátáshoz összefüggésekre van szükség, amelyek összekötik az ismertet azzal az ismeretlennel, amit előre szeretnénk látni. Ezért a tárgyi adatokon túl a tudomány lényege az összefüggések feltárását jelenti. A tudományos megismerés első lépése a mély szintű, előrejelzésre alkalmas összefüggések, a törvények feltárása. Az összefüggések sok (akár megszámlálhatatlanul sok) jelenséget fognak egybe. Léteznek olyan összefüggések is, amelyek állandóak, ma ugyanazok, mint tegnap és holnap. Ezek segítségével láthatunk a jövőbe. Ezeket az összefüggéseket ismeri a tudomány a “törvény” néven. Egy-egy ilyen törvényből végtelen sok jelenség következik, ezért ezek a törvények hallatlanul fontosak, mintegy végtelen sok jelenség van beléjük csomagolva. Most következik az elmélyült tudományos gondolkodás második lépése, amit a szkíta-hun-magyar tudományos gondolkodás megtett, és aminek megtételére a nyugati tudomány két és félezer éve képtelennek bizonyult. Ha a törvények végtelen sok jelenséget foglalnak magukba, és végtelen sok törvény van a világban, vajon nincsenek-e olyan, mélyebb szintű törvények, amelyek magukba foglalják a végtelen számú törvényt? Erre az elmélyült, tudományos kérdésre a Természet válasza: de vannak! A legmélyebb szintű törvények az őselvek, az első vagy végső elvek, a tudomány első elvei, amelyek az összes fizikai, biológiai és tudati törvényt magukba foglalják. A fizika végső törvénye a legkisebb hatás elve. Ebből az elvből matematikailag le lehet vezetni az összes megmaradási tételt, az összes mozgásegyenletet, az egész fizikát. Hasonlóan, a biológiának is van ugyanilyen végső törvénye, az élet elve, a Bauer-elv. Az első elveket pedig már a káldeusok is ismerték. A magyar nyelv magában hordozza ezeket az első elveket. Első, elv, eleve, élő – azonos tőből fakadóan a legmélyebb logika ölt testet a magyar nyelv szóképzésében, hangalakjában és jelentésében. Ez pedig azt jelenti, hogy a világ lényege tudományosan megismerhető, és hogy minél mélyebbre hatol a megismerő, a Természettel együttgondolkodó, együttérző megismerés, annál rohamosabban terjed ki az értelem hatóköre. Valóban páratlan, meghaladhatatlan tudományos felismerés ez, amely elér a világ lényegéig, feltárja és láttatja ezt a lényeget, mégpedig olyan módon, amely filozófiai jelentősége mellett tudományosan a gyakorlati életben is használható, ha matematikai alakba öntik. A fizika első elvét Maupertuis, Euler, Hamilton, a biológia első elvét, az életelvet Bauer Ervin (1935/1967, ld. GA, 2002, 132) öntötte matematikai alakba, és ezekből a fizika, illetve a biológia összes törvénye, mozgásegyenlete egyértelműen leszármaztatható.

3.6. A hunok gazdasági élete.

A hunok rendkívüli időtartamú létük alatt gazdasági-technikai értelemben is a világ legfejlettebb népei közé tartoztak. Minden bizonnyal ők találták fel az első nyelvet, a magyart, illetve a magyar nyelv elődjét éppen úgy, mint a tüzet (lásd Herodor, i.e. 515), eleinte még jószerivel ők alkották az emberiséget. Ők találták fel az írást, több mint 30 ezer éve (lásd Varga, 2001). Az őskőkor és az újkőkor egyik legfontosabb alapanyaga az obszidián, melynek eddig feltárt lelőhelyei Tarcal, Tokaj környéke és a Hont megyei Csitán község határa. Igen jelentős a sümegi tűzkőbánya feltárása is. A feltárások bizonyítják, hogy ezeken a helyeken “kőipartelepek” voltak, ami a kő tömeges felhasználását bizonyítja. Ez a tény már önmagában is nagy tömegű lakosságot tételez fel (Vértes, 1965). Az ókor híres útjai közül Fényes Elek (1851) szerint az obszidián út, és a sóút is a Kárpát-medencéből indult el, sőt az egyik európai borostyánút, valamint a kagylóút és a selyemút is ide vezetett vagy itt ment keresztül. Az utak összefutása pedig éppen a tömegek által sűrűn látogatott, vagy lakott területet jelenti” (Bárczy, 1999, 11).

Tény, hogy különlegesen igényesen kialakított “hun bronz üstök és fogantyúik tipikus Belső-Ázsiai fémművészet termékeinek ábrázolásaira bukkantak Kína Ordos nevű körzetétől Kelet-Európáig. Ezek az üstök már újkőkori sziklafestményeken is feltűnnek” (Sinor, 1993, 7). Ami pedig azt jelenti, hogy már i.e. 5 000-ben készítettek hun üstöket, vagyis már léteznie kellett hunoknak is, mégpedig rendkívüli fejlettségű gazdasági és művészeti élettel.

Gyulafehérvár közelében, Kisompolyban (Ampoitában) 1999-ben a gyulafehérvári Nemzeti Múzeum munkatársai páratlan régészeti leletre bukkantak. Az angliai Stonehenge-hez hasonló, hatalmas faragatlan kőoszlopokból álló építményt fedeztek fel, amely nyilvánvalóan Nap-szentélyként szolgált a kora bronzkori napkultusz idején. A Salisbury közelében fekvő Stonehenge szinte a kisompolyi szentély mása: a kizárólag fehér színű kőoszlopokat (menhireket) körben állították fel egy dombocskán. Ilyen méretű kőjel a szárazföld belsejében eddig nem volt ismeretes. A szent körön belül óriási mennyiségű szénre bukkantak. Horea Ciugudean professzor, a gyulafehérvári Nemzeti Múzeum igazgatója szerint a kisompolyi szentély majdnem egy évezreddel korábban keletkezett, mint a Stonehenge-i, tehát i.e. 3000 körül (Magyar Nemzet, 1999 aug. 23) – és ez ismét csak a kárpát-medencei, minden bizonnyal hun-szkíta-magyar kultúra rendkívüli fejlettségét tanúsítja.

A hurri népnek, amely ragozó nyelvet beszélt és Napisten-hitű volt (az i.e. 14. században élt Ethnaton fáraó őseinek fele hurri származású), nevéhez fűződik “a ló, mint a közlekedés és a harcászat előmozdítója, a lovak által húzott harckocsi, a lóháton folytatott hadviselés, a nagyerejű réteges íjak feltalálása, a vágtató lóról hátrafelé nyilazás” – írja Kádár (2000, 82).

Strabón idézi Ephoruszt, aki az i.e. 6. században a szkítákról írta, hogy “a fújtató, a kétágú horgony és a fazekaskorong feltalálója a közülük való Anakaroi volt”. Hésziodosz (i.e. 7. szd.) szerint szkíta találta fel az ércz keverését (Alexandriai Kelemen, I. 75, 132, ld. Télfy János, 125). Aiszkhülösz (i.e. 525-456) azt állítja, hogy “az acél szkíta jövevény az ő világukban”. De nemcsak az, mondja Higinusz (i.e. 31-i.u. 14), mert az ezüst felfedezője is szkíta volt (idézi Sebestyén, 2000, 251).

De így van-e ez valóban? Úgy tűnt, az elmúlt ezer évek, különösen az utóbbi évszázadok porhintése mindezen írásos nyomok ellenére lehetetlenné tette az igazság kiderítését. Azonban a természettudományok haladása váratlan fordulatot tett szükségessé, és egész hamisított világtörténelem-képünk alapvető megváltoztatására kényszerít bennünket. 1978-ban egy hatalmas, alapvető munka jelent meg John Dayton, a londoni Institute of Archeology munkatársa tollából (Dayton, 1978). Az ősi üvegöntés technológiájának vizsgálatából induló kutatómunka hamarosan kiterjedt az üvegöntésben színezésre, a kiöntött üvegek alakjának módosítására használt fémekre, ezek lelőhelyeire, ahonnan már nem volt messze a lelőhelyeket a felhasználási helyekkel összekötő kereskedelmi utak feltárása sem. Hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy a technikai és földrajzi tények éles ellentmondásban állnak egyes régészeti elméletekkel, amelyeket kritikátlanul és vakon fogadtak el évszázadokon át. A kemény földrajzi tények révén fény derült arra is, hogy nem tartható fenn a civilizáció és a technológia Termékeny Félhold-beli eredetének általánosan elfogadott feltevése sem. A szén 14-es izotópja segítségével történő kormeghatározási módszerrel Dayton (1978, 9) arra az érdekes eredményre bukkant, hogy a fémmegmunkálás, a kohászat korábban fejlődött ki azokban a körzetekben, ahol a megfelelő fémek valóban előfordulnak. A fémmegmunkálási technológia ismételten Közép-Európából indult ki, és innen terjedt át Itáliába, a Németalföldre és az ír szigetre.

Vegyük a legfontosabb fémeket, ásványokat. Az arany leggazdagabb lelőhelye Erdély, aztán Núbia, az Urál, és Hamadán. Az ezüsté Erdély, Csehország, Norvégia. Réz – Kárpát-medence, Balkán, Cornwall, Ergani Maden. Ón ezüsttel együtt csak Csehországban fordul elő, és Úr városában éppen ilyet találtak. Kobalt – Kárpát-medence. Arany-ezüst ötvözet – Erdély, Balkán. Bizmut – Csehország. Antimon – Kárpát-medence, Törökország, Perzsia. Arzén – Csehország, Kaukázus. Króm – Görögország, Törökország. Mangán – Milos, Ciprus. Vanádium – Ciprus. Ametiszt – Kárpátok. Jáspis – Kárpátok. A vas, a cink, a nikkel eléggé általános előfordulású. Dayton vizsgálatainak eredménye, hogy nem a Közel-Keletről indult a fémipar, hanem fordítva, a Kárpát-medencéből ered, vagy még Csehországból vagy Cornwall-ból, és innen szóródott szét a Közel-Keletre.

A hazai kutatások megerősítik, hogy az ókori kohászat és a fémfeldolgozás Európában a Kárpát-medencében alakult ki. Ezt a feltevést támasztják alá az újabban feltárt ásatási leletanyagok. Innen, a Kárpát-medencéből terjedhettek el a kohászat és a fémfeldolgozás termékei folyami utak révén keletre és nyugatra, valamint a Földközi-tengeren uralkodó széljárások felhasználásával tengeri úton tovább, kelet felé és délre. A Kárpát-medence a legrégibb érclelőhelyek és fémkohászati telephelyek vidéke. Miske Kálmán szombathelyi régész a századforduló táján közvetlenül a mai osztrák-magyar határon fekvő Velemszentvidéken végzett szakmai körökben nagy feltűnést keltő kutatásainak eredményeit szerencsére német szakfolyóiratokban is közzétette (Miske, 1904, 1929). Bebizonyította, hogy a Közép- és Nyugat-Európában igen kiterjedt területen előkerült, a külföldi múzeumokban gyűjtött öntvények túlnyomó része Magyarországról, Velemszentvidékről származik. A bizonyításra az adott módot, hogy egyedül Velemszentvidéken alakult ki a szokásos ón-réz ötvözettel készülő bronztárgyak helyett antimon-ón ötvözetből antimonbronz-gyártás. A Kárpát-medence nyugati részén a rohonci hegység rézben gazdag, és a közelben fekvő Szalónak olyan gazdag antimonban, hogy ma is üzemel az antimonbányászat. További bronzkohászati telepeket tártak fel Lengyelben (Tolna megye), Bodrogkeresztúron, Tiszapolgáron, Nagybánya környékén, Bleiberg-ben (Ausztria déli részén), a cseh-német Érchegységben és a Harzban. Ezek alapján nemcsak Dayton, hanem Philips (1980) is arra a következtetésre jutott, hogy a bronzkori kohászat bölcsőjét nem a Közel-Keleten, hanem a Kárpát-medencében kell keresni (3. ábra). A tudományos világ lépésről lépésre tisztázza, hogy a fémekről elnevezett világkorszakok egyre bizonyosabban a Kárpát-medencéből indultak el. Az első ismert ércfeltárások jó része itt történt, majd később a csatlakozó Cseh medencében és a mai Ausztria déli részén – ismerteti tanulmányában Bárczy (1999).

“N. Würm bizonyította (1961), hogy a Kárpát-medencében a gabonafélék kinemesítése az őscirokból i.e. 6-5000 években már befejeződött. Állítását igazolják a gabonatermesztéshez szükséges szerszámokat előállító kőipartelepek feltárása és kormeghatározása. Valószínű, hogy a kerék felhasználásával készült kocsi is a Kárpát-medencéből származik. A szekérmodellek Kárpát-medencebeli lelőhelyei Budakalász, Szamosújvár, Novaj, Gyulavarsánd, Herpály. Megjelenési idejük i.e. 2000-1600 között.” (Bárczy, 1999). (Vagyis a hurri harckocsik előtt – GA). “A legősibb Kőrös-kultúra, majd a Vincsa-kultúra és még délebbre a karanovoi kultúra ember-milliókat képvisel. Ez a sorrend egyúttal a kezdeti kultúrák terjedésének irányát is mutatja. Az európai népek tanítómesterei a Kárpát-medencei műveltségek voltak.” (Bárczy, 1999).

(folyt. köv.)