Megjelent: KAPU, 2004.08, 43-45.

Grandpierre K. Endre-Grandpierre Attila:

Attila és a hunok –
kordokumentumok és legújabb tudományos eredmények tükrében.
6. rész.

Történetírók tanúsága a magyarok őseiről (folytatás)

Erdély történelemelőtti korának emlékeit sajátos tündérregék őrzik. Találóan állapítja meg Kőváry László “Erdély építészeti emlékei” című könyvében (Kolozsvár, 1866), hogy “ha e regéket figyelemmel kísérjük, úgy találjuk, hogy amit a népköltészet tündérek építményének tart, azok az írott történelem körén túl eső időkben keletkeztek, oly korszakban, melynek lakóit a történetírás sejteni is alig engedi. Egy sereg tündérvárunk van, hogy kik építék, minő nemzetről maradtak reánk, aligha fel fog valaha derülni. A legmerészebb történetbúvárlat scythákig, illetőleg Krisztus előtt 512. évig viszi fel Erdély történetét: az agatirz vagy kazar scytha népfajt jelöli Erdély legősibb lakójának. E nép emlékét egy vár maradvány tartja fenn: Kozárvár, Dézs mellett.” “Ősváraink egy része még a római idők előtt keletkezett: különösen azon várakat, melyek megmászatlan hegycsúcsokon állottak, s melyekről a nép azt hiszi, hogy a tündérek számára óriások építék, melyekben tégla elő nem jön, s a mész a kővel mintegy összeforrt” (u. o. 40-41 old.).

“Bálványos vára egy, hozzávetőleg 3500 láb magas czukorsüveg-alaku sziklaszálnak csaknem ikesen végződő tetejét koronázza, felhőkkel szomszédos sasfészek, melyet nem földet turkáló emberek, hanem légűrt hasító keselyük laknak most: s pedig azt hajdan emberek építék lakul az embernek, de oly emberek, kik itt e sziklavárban elszigetelten, egy országosan száműzött vallásnak emelték fel tiltott oltárait s évtizedeken át nyújtának e most időbarnított falak, menhelyet az ősök megtagadott hitének.”

A hun-magyar rokonságot tagadó Győrffy György így ír: “A Kárpát-medence honfoglalás előtti tulajdonnévanyagában igazolhatóan magyar nyelvű nem fordul elő és a magyar népnév a honfoglalás előtt itt nem mutatható ki.” Marjalaki Kiss Lajos 1928-ban, fél évszázaddal Győrffy György előtt több, mint 80 anonymusi magyar földrajzi nevet sorol fel, zömében olyanokat, amelyek már a 896 évi bejövetel előtt is éltek, mint pl. Almás folyó, Körtvélytó, Bolondos vár, Sátorhalma. Kis-Szkítia 630 táján élt királyának neve Muagerisz-ként maradt ránk, akinek nevét a mai magyar helyesírás szerint Magyar-nak kellene leírnunk. Az árpádi bejövetel előtt széltében ismeretes a “Strata Wengerorum”, vagyis “Magyarok Útja”. A Kaukázust és a Kárpátokat magyar hegyeknek nevezték: Wangarorum Marcha, “hungárok határa” (GKE, 1996a).

Kínai írástudók negyvenezer évre teszik kultúrájuk eredetét. Harmincezer éve élnek mai területükön a baszkok. Tízezer évvel számolnak a kurdok. Krónikáink egybehangzó tanúsága szerint Kárpát-medencei őshonunk honvisszafoglalásainak története közvetlenül a vízözön után, Nimróddal kezdődik. A Tárih-i-Üngürüsz, Kézai Simon, Képes Krónika, Anonymus, Bél Mátyás mellett Xenophón és Ammianus Marcellinus is megerősíti, hogy a szkíta nép az emberiség ősnépe. A szkítagyűlölő római Ammianus Marcellinus is kénytelen elismerni, hogy “Egyiptom népe valamennyi közt a legrégibb, hacsak a szkíták nem versenyeznek vele régiségben.” Xenophon pedig azt írja: “Európában a szkíták uralkodnak és a Maoták” (Maoták=magyarok – GKE). Antik források sican=szikan, sicul=szikul, siculis=szikulisz, sicil=szikil, sicamber=szikamber alakban őrzik a szkítaság neveit. Priszkosz rétor, aki a 449-es évben személyesen megfordult Attila udvarában, következetesen szkítának mondja Attilát és népét. Attila Kárpát-medencébe jövetelekor már több mint ezer éven át éltek itt szikanok és szikamberek. Oldalakon át sorolhatnánk a történelmi Magyarországgal közvetlenül szomszédos, tehát őket tapasztalatból ismerő középkori bizánci és egyéb historikusok megnyilatkozásait, akik a szkítákkal, pannonokkal, szarmatákkal, besenyőkkel, dákokkal, hunokkal, avarokkal azonosnak veszik a magyarokat. Prokopiosz (500-560): “hunok, akiket magyarnak mondanak”; Jordanes (550 körül): “hunugurok”, Theophilactos Simocatta (610-641): “hungárok (magyarok), hun nép”, Georgios Monachos (842): unnoi, ungroi; Hinckmar (862): ungri; Annea Comena (1148): szarmaták, dákok; Joannes Kinnamos (1180-1183): pannonok, hunok; Michael Rhetor (1149-1156): pannonok; Michael Patriarcha (1165-1167): szkíták, pannonok, szarmaták stb. A szkíta napkirályok a négy világtáj urai voltak, s ez semmi mást nem jelent, mint azt, hogy jószerivel az egész földi világ az uralmuk alá tartozott. A Négy Égtáj Urainak mondája is kizárólag az emberiség őskorára, aranykorára vonatkoztatható. A Babilonból eredő bibliai és a magyar-hun hagyományban fennmaradt mondai elem lejegyzőinek sejtelme sem volt a kettő összetartozásáról. Kézai “A magyarok viselt dolgai” c. krónikájában beszámol arról, hogy Attila a világ négy égtája felé őrszemeket állított fel. A magyar király koronázásakor a magyar király a frissen dombolt dombra áll és kardjával jelképes vágást tesz a négy világtáj felé.

A jégkorszakban az addig egységes emberiséget a barlangokba húzódás elemeire törte. A hegyekkel és jégtorlaszokkal körülzárt Kárpát-medencében békésen élő üngürüsz=hungár, magyar nép nem vett egyhamar tudomást a világ felbolydulásáról. A jégkor enyhülésével a Kárpát-medencébe betörő első hódító horda mészárlásainak hírére indult el Babilonból Hunor népe s a megszállókat kiverte. Az erőszak elterjedt a Földön.

A Csodaszarvas-monda egy rendkívüli kapcsolatot őriz meg egy nép és őshona között. Több mint tízezer éven át a magyarság szent küldetése volt, hogy isteni parancsra visszatérjen a Kárpát-medencébe. Ezért már maga a Csodaszarvas-monda és a tízezer éven át történő visszatelepülések önmagukban igazolják a magyar nép őshonosságát, szűz-települését a Kárpát-medencében (GKE, 1990). Első honvisszavétel: Nimród fia Hunor, kevéssel a vízözön után. 2. honvisszavétel: i.e. 3000 körül. 3. honvisszavétel: Trója pusztulását követően, i.e. 1250 körül. Ők építették az ősi szkíta székesfővárost, Szikambriát. 4. honvisszavétel: az agatirszek bejövetele az i.e. 7. században. 5. honvisszavétel: a szármaták és jászok (akikről Ázsiát elnevezték) visszatérése. 6. honvisszavétel: pannonok beköltözése. 7. honvisszavétel: palócok (pelazgok) és bessek (besenyők) visszatérése. 8. honvisszavétel: a szkítamagyar dákok bejövetele az üngürüsz nép sürgetésére. 9. honvisszavétel: a hunok i. sz. 373. évi bejövetele. 10. honvisszavétel: az avarok 564. évi honvisszavétele. 11. honvisszavétel: a griffes-indás avarok betelepülése 670 körül. 12. honvisszavétel: Álmos és Árpád népének bejövetele 896 körül.

Nem a különféle népek és országok létéből fakadnak a történelmet vértengerré változtató háborúk. A népeket, nemzeteket, és együttélésük kereteit nem mesterséges erő, de maga a természet, a társadalmi együttélés szükségessége alakította ki. Így hát minden emberi és isteni törvénynek ezek fenntartására kellene irányulnia, nem pedig a hódításra.

A legtöbb szkíta néptől a terjeszkedő népek elvitatják szkíta mivoltát. De ha tudjuk, hogy a Meótisz-Kárpát medence útvonalon jött be, ha a Kárpát-medence végleges úti célja, ha betelepedésük a Kárpát-medencei népek megsegítésével kapcsolatos, akkor biztosra vehetjük, hogy szkíta népről van szó (GKE, 1996b).

Az Aranykor itt maradt népét egy fölöttébb különös, már szinte érthetetlen és megmagyarázhatatlan hite tölti el annak, hogy a Világegyetem természetfeletti erői hajthatatlanul mellette állnak őshazája védelmében és visszaszerzésében. Szkítamagyar őshagyományok szerint régidőben a magyar őskirályok a Napisten földi képmásai voltak. Miként a Herodotosz (i.e. 6. század) feljegyezte szkíta eredetmonda mutatja, a földművelés első eszközeit néphitünk szerint a Napisten hajította le a Hargitára az égből. A székelyföldi Hargita egyes csúcsait a magyar nép ma is szent területekként tartja számon és vallásos tisztelettel veszi körül. Régente évenként megtartották a Szent Arany ünnepeit. Az aranyat a Napisten megszilárdult anyagának tartották. A régi magyar tisztségek a napistenhittel függnek össze: a kündü a Nap megszemélyesítője, a gyula a szent tűz meggyújtási szertartásainak eszközlője. A magyar ősmondák fehér lova a Napisten jelképe. Székelymagyar kapukon még ma is ott díszlik a fa anyagából kifaragott napkorong, a Napisten jelképe. A magyar parasztember sokhelyütt még ma is szívére helyezett vagy égre emelt kézzel köszönti a felkelő Napot. “A csángók a felkelő áldott Napban Isten őszentségét köszöntik.” “A székelység úgy képzeli, hogy az Istennek ereje sugárzik a Napból. A Nap az Istennek lelke, jósága. A Nap teremt, Nap nélkül nem tud semmi létezni, nem terem semmiféle. A Nap az Istennek szeme, lát mindent.”- írja Bosnyák Sándor “A felkelő nap köszöntése csángó népcsoportoknál” c. tanulmányában (idézi GKE, 1996c, 60). A holt magyarok sírjára tűzött kopjafák a Napisten oszlopai. Strabon: “Egyedül a Napot tartják istennek”.

Középkori krónikáinkban, néphagyományainkban megőrződött annak hite, hogy a magyar hajdanta a világ legnagyobb lélekszámú népe volt. A magyar őskirályok a négy égtáj urai, ők szervezték meg a négy égtáj őreinek hálózatát, szorosan ide tartozik a négy folyó, az esztergomi oroszlános címer négy sávja. Három Szkíta-Magyarország létezett: a Kárpát-medencei, a keleti Nagy Szkítia és a Fekete-tenger menti Kis Szkítia. Az őshazához ragaszkodás fejeződik ki a középkori “Extra Hungariam non est vita” (Magyarországon kívül nincs élet) szólásban. Homérosz szerint “A kancafejő szkítáknál nincs igazabb s jobb.” Strabon: “A jogra vigyázó pásztornépek maradékai. Az egyszerűség és igazságosság mintegy nemzeti jellemvonásként testesült meg bennük.” Platon: “Az igazságos szkíták az Aranykor egyedüli maradékai.” Aiszkhylosz: “A szkíta nép igazságtevő és igazságos.” Thukydidész: “A szkítákkal nemcsak lehetetlen, hogy Európa népei megmérkőzzenek, hanem még Ázsiában sincs nép, amely egymagában képes volna a szkítáknak ellenállni, ha azok mindnyájan egyetértenek. Egyébként a többi területeken sem hasonlíthatók megfontoltságban és bölcsességben másokhoz.”

“Rejtelmes hiedelmek hatják át a magyar őshagyományokat és a történeti mondavilágot. Kérdés: miként hihet egy elvesztett hazájáért küzdő, minden miszticizmustól mentes nemzet a természetfölötti erők mindent legyőző hatalmában és támogatásában, méghozzá nem is holmi egyszerű formában, de akként, hogy maga a Kozmosz, az Élő Világegyetem eltökélt szándéka, legyőzhetetlen akarata a magyar őshaza kereteinek visszaállítása. Márpedig félreérthetetlenül erről van szó, nem is annyira a mai magyar nép közhitében, hanem mindenekfölött történelmi vetületében, alapmozgásait magába foglaló ősmondai hagyományaiban, a világon egyedülálló mondafüzéreiben, nevezetesen a Csodaszarvas, a Magor és Hunor, a Hadak Útja, Emese Ősanya Álma, a Fehér Ló mondakörben, mivel ezek a csodálatos mondafüzérek egytől-egyig ennek jegyében keletkeztek az ősidőkben, és ennek jegyében teljesednek ki. Ez a törhetetlen, szent meggyőződés az elmúlt évezredek során csak egy ősnépnél alakulhatott ki, amely ősidők óta bírja szentséges szülőföldjét. A kozmikus átfogású magyar hiedelemvilág annak bizonysága tehát, hogy ez a szegény, ellenségei által agyongyötört magyarság volt valamikor a világ ősnépe” (GKE, 1996c, 72-73).

3.4.2. Régészeti nyomok

Gáboriné Csánk Vera, a Budapesti Történeti Múzeum régésze vezetésével a Fundoklia – völgyben tárták fel 1963-64-ben a neandervölgyi ősember maradványait az érdi lelőhelyen. Az érdi telep alsó rétege 50 ezer éves, a felsőbb rétegek 35-38 ezer évesek. Gáboriné a Bükk hegységi mousterian kultúrához (Subalyuk) tartozó lelőhelyről megjegyzi, hogy ebből alakult ki a szintén őshonos Szeleta kultúra.

A gravetti kultúra Kárpát-medencei, népe kaukázusi, közel-keleti gyökerű, a “rénszarvasok népe”. A “keleti gravetti” nép az egész Dunántúlon, a Duna-Tisza közén és a Dunától keletre megtalálható. Legrégibb településük Bodrogkeresztúr (28 ezer éves), aztán Arka és Ságvár (19 ezer éves). De tudjuk, hogy az obszidiánt Tokajból, a gyep-vasércet a Balaton északi partjáról, a hematitszilánkokat pedig a Mecsekből hozták.

Az UNESCO segítségével megjelent kiadvány szerint nagyon sok azonosság található a magyarországi bükki nép kultúrája és aközött a nagy klasszikus kultúra között, amelyet a régészet Duna I. néven ismer (Hawkes, Woolley, 1963, 244). Ami pedig arra utal, hogy i.e. 50 000 és i.e. 5 000 között folyamatosság, folytatólagosság áll fenn. Ez pedig azt jelenti, hogy az Európát benépesítő három cro-magnoni hullám közül nemcsak az első, hanem a második is az őshonos magyarsággal rokon, vele egy nyelvű nép beáramlását jelentette, és a harmadik, újkőkori beáramlás is meghagyta a kulturális folytonosságot a Kárpát-medencében. Az indo-európaiak beáramlása csak ezen korszakok után kezdődött.

Haarmann és Gimbutas úgy vélik, a Duna völgyében virágzó, ősi európai civilizáció i.e. 3500 körül indult hanyatlásnak, melyet az indoeurópai népvándorlások idéztek elő (Rudgley, 2002, 87).

Nemrégen Grover S. Krantz amerikai nyelvész a földművelés és az állattenyésztés 8-10.000 éves útját rekonstruálva pontosan ugyanarra az eredményre jutott, mint amire Varga Csaba (2001, 2002) a betűkészlet sorsát megfigyelve. “Grover S. Krantz azt állapította meg, hogy az európai nyelvek mai földrajzi elhelyezkedése egészen más lenne, ha a magyar nyelv nem lett volna jelen folyamatosan a Kárpát-medencében legalább 10.000 esztendő óta. Nem lehet meglepő, hogy az emberek és az írásjelek helyben maradása, avagy földrajzi elmozdulása között tökéletes szinkron tapasztalható. De ez még nem minden. Krantz tett még egy fontos megállapítást. Azt, hogy a magyar nyelv szükségszerűen nagyon lassan változó nyelv kell, hogy legyen. Pontosan ugyanezt feltételezi az ABC sorsa is! A kárpát-medencei ABC ugyanis csak úgy lehetett szinte változatlan 6-8.000 éven keresztül, ha az általa szolgált nyelv alig-alig változott ez idő alatt. Ismét csak két tökéletesen összecsengő következmény!”

A Semino vezette kutatócsoport megállapításai is figyelemre méltó egyezésben vannak a történelemből ismert tényekkel. Így például széles körben ismert, bár mostanáig a természettudományos háttér hiányában kellőképpen meg nem értett, hogy a hunok Indiát is meghódították (pl. Modi, 1926; Kézdy Vásárhelyi Zoltán, 1939; Bongard-Levin, Grandtovszkij, 1981), és az ősi Közép-Ázsia népei is jelentős mértékben szkíták, hunok, illetve az ősi magyar népcsaládba tartozó népek voltak (Bakay, 1997). Ez pedig összevág a legújabb tudományos eredményekkel (Underhill et al., 1997). Némethi Kálmán, aki 1887-től 1908-ig saját költségén, majd 1908-tól 1919-ig a kultuszminiszter megbízásából államköltségen kutatta a magyar nép őstörténelmét Bécs, Róma, Velence, Firenze, Milánó, München, Drezda, Köln, Brüsszel, Párizs, London, Szent-Pétervár, Liverpool, Kairó, Szuez könyvtáraiban és a hazai könyvtárakban, megállapította, hogy ismeretesek Közép-Ázsiában és Indiában a Kusán-, Hara-, Huna-, Chionita-, Kidarita-, Eftalita hunok; Perzsiában a Parthus-Hunok, Szarmatiában a Kimeri, Akaczir-, Kuturgur-, Hunugur- és Szavir-Hunok; Pannóniában Attilának Scytha- és Massagéta-Hunjai, azonkívül Bajánnak Avar-Hunjai (1925, 13).

(folyt. köv.)