Megjelent: KAPU 2003.05-06

A Kozmosz fogalmának rejtélye – 6. rész

Az Élő Világegyetem eszméjének
egyetemes természeti tény-alapjai

Térjünk vissza még egyszer a Kozmosz fogalmának eredetére. Vajon honnan vették őseink, hogy a Világegyetem élő természetű? Tisztáztuk, hogy az ősi emberiség gondolkodása a mai emberiségétől eltérően mágikus természetű volt. Ma már a “mágikus” jelzőt sem értjük. Évezredek rendszeres szóhasználata mérgezte meg az emberiségnek ezt a kulcs-fogalmát, és így kettős, ellentétes jelentése alakult ki. Mágikusnak neveznek világszerte sok olyan hamis, kétséges, erkölcsileg kétes cselekvést, mint például a szemfényvesztést, a megtévesztésre irányuló ügyeskedést, ahogy a bűvészkedésnél is tettenérhető. A bűvös képességű élőlények ugyanis eredetileg valóban rendelkeztek a bűvös erőkhöz hozzáférés lehetőségével, hiszen ez a bűvös erő a mindannyiunkban ott lappangó alkotóerővel azonos. A Magyar Nyelv Értelmező Szótára szerint (1979, IV: 905): “A mágikus – olyan, amelynek hatása alól szinte lehetetlen szabadulni; bűvös, lenyűgöző, varázsos”. Grandpierre K. Endre (1970) kutatásai szerint “a mágikus cselekvés öntörvényű és elemi erejű”. A mágikus gondolkodás elmélyült, a jelenségek lényegének megragadására irányuló, átélő, együtt-élő, átlényegülő gondolkodás, amelyben a belső, lényegi megismerést a legteljesebb kritikai és tapasztalati ellenőrzés követi, és amely csakis az ilyen ellenőrzésen átesett és ezeknek a követelményeknek megfelelt megismerést fogadja el igaznak. Létezik egy másfajta gondolkodás, amivel gyakran megpróbálják összekeverni, elfedni ezt a magas szintű gondolkodást, és ez a misztikus “gondolkodás”. A “misztikus” jelzőnek tulajdonképpen kettős értelme van. Az eredeti jelentésben “misztikus” alatt – ha megfigyeljük, a mágikus gondolkodással éppen ellentétes módon – az értelem és a tapasztalat együttes ellenőrzése alól kivont, tekintélyelvre, illetve puszta hiedelemre épülő ál-ismeretet értünk. A “misztikus” jelzőt rendszeresen a “mágikus” jelentés lefedésére, módosítására is használták, így alakult ki a “misztikus” másik, az előzőnek részben ellentmondó értelmezése, amely csodálatos megismeréssel, az együttérző értelem váratlan megvilágosodásának élményével kapcsolatos (kritikátlan elfogadásra igényt tartva, tapasztalatilag ellenőrizhetetlennek kikiáltva). A kettős jelentés szerint pontos megfogalmazás igénye esetén mindig meg kell jelölni, a misztikus fogalom melyik jelentésére gondolunk. E tanulmánysorozatban következetesen az eredeti jelentésről van szó. Mire juthatott volna az ősi emberiség, ha ismeretei nem állják ki az értelem és a tapasztalat próbáját? Miért akarta volna az emberiség önmagát becsapni? Az ilyen, az értelemnek, a tapasztalatnak ellentmondó “megismerés” életveszélyes, az emberiség legfontosabb tulajdonságát, megismerő-képességét zavarja össze, az egyetlen olyan tulajdonságot, aminek révén az ember kiemelkedik az élővilágból. Ha ezt a képességet elveszti az emberiség, minden élőlénynél mélyebbre zuhan. Nem véletlen, hogy nemcsak az emberiség ősi természetvallásai, de még az ezek megtagadásával létrejövő ókori görög kultúra is közel állt a bölcsesség-valláshoz, a bölcsesség kultuszához. Sokezer évnek kellett eltelnie, hogy az emberiség önmagáról alkotott képe annyira összezavarodjon, hogy a bölcsességről lemondást kiáltsa ki a mindenekfelett legkívánatosabb tulajdonságnak. Sajnos, az értelemellenesség és a Természettel együttérzés hiánya mára olyan méreteket öltött, hogy nemcsak emberi mivoltunkról, de múltunkról és jelenünkről sem tudunk világos képet alkotni. Ezért kérjük a figyelmes Olvasót, tegye félre a szokásos beidegződéseket, és vegye figyelembe, hogy milyen értelemben használjuk a “mágikus” kifejezést (lásd fent).

Ha a mágikus gondolkodás egyáltalán nem misztikus, se nem felületes, felszínes, akkor hogyan, mi módon, miféle valóságos tények értékelése vezetett az Élő Világegyetem eszméjének kialakulására?

Először is ott a tény, hogy a csillagvilág öntevékeny. Nemcsak kigyulladásukban (vajon honnan tudhatta az ősi magyar mágikus kultúra tagja, hogy a csillagok fénye nem örök?) és kialvásukban, de a csillagok látszó elmozdulásaiban is. Továbbá, a napfogyatkozások megfigyelése felhívta a figyelmet arra, hogy minden napfogyatkozás más-és más napkoronát mutat, tehát a Nap öntevékeny változásokat mutat. Az öntevékenység és az önmozgás képessége pedig természetes összefüggésben az élet jele. Nem kerülte el az ősember figyelmét a csillagvilágban megfigyelhető egyetemes rend sem. A rendezettség ismét csak az élet jele, ahogy ezt a mai tudomány is megerősíti. De hogyan értették ezt a rendet? Összetévesztették talán a látszatot (a csillagok rendezett látszó mozgását) a lényeggel (hogy nemcsak látszó de valódi rend is uralkodik a csillagvilágban), mert nem ismerték még a Föld forgását? A magyar népmesék kacsalábon forgó várai minden bizonnyal bolygó-jelképek, ez pedig arra utal, hogy a magyar kultúra tudott a Föld és a bolygók tengely körüli forgásáról. Továbbá, a magyar népmesékben kimutatható a Nap-központú bolygórendszer képzete is (Magyar, 1995, 952, 963). De ha a csillagok felkelését-lenyugvását a Föld forgásának tulajdonították, miféle ettől különböző rendet érzékeltek a csillagvilágban? Fennmaradtak népi kultúránkban annak nyomai, hogy a Nap a Tejútból keletkezett (Magyar, 1995, 32), vagyis a Tejút sok-sok csillagból áll. Erre utal több tízezer éves Csodaszarvas-mondánk is (Grandpierre K. Endre, 1990). Arra is utalnak nyomok, hogy a csillagvilág egészénél is átfogóbb élő természetű létezőről is kialakultak képzetek már ősi korokban (Öregisten, Magyar, 1995, 42). Így tehát a kultúránkban megnyilvánuló látásmód érzékelte a Világegyetem hierarchikus rendjét, hierarchikus szervezettségét. A hierarchikus rend viszont ismét csak az élet alapvető jellemzője. Más szóval, a modern materialista tudomány által csak a 20. században kimutatott alaptények, mint például a tény, hogy a Tejút csillagokból áll, az ősi kultúrában titokzatosnak tetsző módon, de jelen volt. A kozmikus hierarchia felismerése adta a Világfa egyetemesen elterjedt jelképének megteremtéséhez az indíttatást.

A Világegyetem anyagi szerveződési módjaiban így kétségkívül az élet egyetemes alaptényei fejeződnek ki. Ha a mai tudomány képessé válik az élet lényegi ismeretének megközelítésére, a csillagászat tudománya biológiai megalapozást is kaphat, és ez új távlatokat nyithat meg a tudomány és az emberi megismerés előtt az anyag szerveződésének vonatkozásában is.

Kutatásaink, mint láttuk, arra irányulnak, hogy létezik egy, az előző megközelítésnél mélyebb, alapvetőbb következtetési lánc is, amely a Világegyetem élő természetének logikai megközelítéséből ered és vezet e tény logikai bizonyításához. Ez pedig azon a nyilvánvaló tényen alapszik, hogy az ember élőlény, tehát élet létezik a Világegyetemben. De hogyan következtethetünk logikailag, közérthetően és megnyugtató bizonyossággal a Világegyetem élő vagy élettelen természetére? Hogyan találhatunk olyan biztos alapra, amelynek igazával minden igazságot kereső ember egyetérthet, és amely ezért alkalmas lehet egy új tudományos megközelítés megalapozására? Ehhez még figyelembe kell vennünk az emberi élet tényén kívül valamit. Az emberi élet ténye ugyanis addig nem jelent következtetésre alkalmas alapot, amíg fel nem tárjuk, meg nem ragadjuk az élet olyan lényegi ismertetőjegyeit, amelyek valójában összekötnek bennünket a Világegyetemmel. Az egyik ilyen alapvető tény, hogy az emberiségben él az egyetemes, a mindennapi szükségleteken messze túlmutató, lényegi megismerés igénye. Maga a tudomány léte, de éppúgy a művészet és a vallás léte, együttesen pedig különösen erősen mutatják, hogy az emberben él a valóság mély, átfogó törvényszerűségeinek, az élet titkainak, a Kozmosz titkainak megfejtésére irányuló vágy. Ez a vágy pedig a kezdetektől, az emberréválás korától élt az emberben, a mély és átfogó megismerés vágya hozta létre a ma a mitológiához sorolt kozmogonikus képzeteket, és a Kozmosz fogalmát is. De honnan ered ez az indíttatás? Hogyan és miféle szálak kötnek össze bennünket a világnak az anyagi szükségleteken túlmutató megismerésével? Miféle indíttatás hozza létre az emberi kultúrákat, ha ezek lényegükben túlmutatnak az anyagi szükségleteken? Miféle világ felé mutat a kultúra, ha nem az anyagi világ felé irányul? Csakis egy más világ felé irányulhat, vagyis a kultúra alapvető, velünk született igényéből következik, hogy a Világegyetemhez hozzá tartozik egy nem anyagi természetű valóság. Ha pedig ez a kultúra éppen olyan, hogy alapjában a kozmogonikus képzetekre épül, ezekhez illeszkedik a tudomány, a művészet, a vallás fő iránya, akkor az Ember és a Világegyetem eredete között kozmikus kapcsolat áll fenn. Ez a kozmikus kapcsolat fejeződik ki életünk anyagon túli természetének átélésében, életünk kulturális, érzelmi és értelmi átélésében. Mivel pedig az ilyen kozmikus kapcsolat csak akkor lehetséges, ha az ember lelki és értelmi élete valóságosan, azaz a Természet eredeti törvényei szerint kapcsolódik a Világegyetem egészéhez, ezért a Világegyetem legalábbis öntudatlan lelkiséggel kell rendelkezzen.

Ha pedig figyelembe vesszük életünk azon indíttatását, amely arra irányul, hogy életünk értelmes lehessen, olyan értelmet szerezhessen, aminek van értelme, tehát amely nem megy veszendőbe, akkor ebből logikailag következik, hogy életünk ügyének az örökkévalósággal kell kapcsolatban állnia. Földi életünk végén azonban olyan átalakulást szenvedünk, amelyről nem tudunk annyit, hogy személyes túlélésünket feltétlenül biztosítva lássuk és biztonsággal erre építhessük életünket. Az a tanítás, amely személyes túlélésünket külsődleges megfelelések árán ígéri biztosítottnak, életünk alapkérdéseit homályba borítja. Életünk olyan rendkívüli fontosságú, hogy ebben a kérdésben nem támaszkodhatunk külsődleges ígéretekre, tekintélyekre – életünk ennél többet érdemel. Életünk legszemélyesebb magánügye, hogy gondoskodjunk arról, hogy az, ami életünkből igazán fontos, életünk ügye halálunk után is fönnmaradjon. Erre a legalkalmasabb az a kultúra, a nemzeti kultúra, amiben megszülettünk, és amely szellemi érésünk táptalaja. Ennek következtében legszemélyesebb magánügyünk, hogy gondoskodjunk a nemzeti kultúráról, abban az értelemben, hogy alkalmassá váljon személyes életünk legfontosabb ügyének, eszméjének továbbéltetésére, továbbvivésére. Enélkül minden, ami kedves számunkra, ami igazán fontos életünkben, amit életünk ügyének tarthatunk, egyhamar veszendőbe mehet. Tekintve, hogy életünk ügyének az örökkévalósággal kell kapcsolatban állnia, arról is gondoskodnunk kell, hogy a nemzeti kultúra összhangba kerüljön a Természet átfogó szellemiségével. Ha a Természet nem rendelkezne szellemiséggel, életünk ügye a nemzet ügyével együtt magára maradna, magában merülne ki. Abból az indíttatásból, ami velünk született, vagyis a Természetből ered, és szellemi, értelmi indíttatás, és ami életünk ügyét igyekszik kapcsolatba hozni az örökkévalósággal, a halhatatlansággal, egyenesen következik, hogy a Természet rendelkezik egy szellemiséggel, és ez a szellemiség fő irányában az örökkévalóságra irányul. Így tehát logikailag szükséges, hogy a Természet, és végső soron a Világegyetem egésze élő és értelmes legyen – mert csakis ily módon válik érthetővé az az indíttatás, amely az emberből jórészt kitörölhetetlen, és amely e tanulmánysorozat megírásának indíttatásában éppúgy tényszerűen tetten érhető, mint az olvasók érdeklődésének tényében.

Irodalom

A Magyar Nyelv Értelmező Szótára 1979, mágikus, Akadémiai Kiadó, Budapest, IV: 905.

Adkins, A. W. H. 1985, Cosmogony and Order in Ancient Greece, in Cosmogony and Ethical order. New Studies in Comparative Ethics. Ed. By R. W. Lovin, F. E. Reynolds, University of Chicago Press, Chicago, p. 39.

Adler, A. 1971, Suidae Lexicon, Lexicographi Graeci, I. 4, Verlag R. G. Teubner, Stuttgart, p. 262.

Bakay, K. 1999, Előszó, Fehér Mátyás Jenő: Középkori magyar inkvizíció, Gede testvérek, Budapest, 5.

Bonansea, B. M. 1967, Hylozoism, New Catholic Encyclopedia,

The Ctaholic University of America, McGraw-Hill Book Co., New York, 7: 285.

Brandon, S. G. F. 1973, Religion in Ancient History. In: Studies in Ideas, Man and Events, London, George Allen & Unwin Ltd., 72.

Brémondy, F. 1990, Cosmos, Les Notions Philosophiques, Dictionnaire, PUF, volume dirigée par S. Auroux. Publié sous la dir. D’André Jacob, 1: 500.

Burnet, J. 1908, Early Greek Philosophy. Adam & Charles Black, London, 2nd.ed., 85ff.

Diamandapoulos, P. 1967, Chaos and Cosmos, Encyclopedia of Philosophy, P. Edwards, Editor in Chief, 2: 80.

Dictionary of Philosophy and Psychology, 1901, Animism, The Macmillan Co., New York, 1:48-49.

Diogenes Laertius, cca. B. C. 200/1958, Lives of Eminent Philosophers, transl. R. D. Hicks, Cambridge, MA., I: 3.

Dodds, E. R. 1951, The Greeks and the Irrational. University of California Press, Berkeley, 146.

Dömötör Tekla, 1993, Hungarian Religion, In: The Encyclopedia of Religion, Editor in Chief

M. Eliade, Macmillan Publ. Co. New York, 6: 530-531.

Eisler, R. 1927, Animismus, Vörterbuch der Philosophischen Begriffe, E. S. Mittler & Sohn, Berlin, 1: 52.

Gatzermeier, M. 1996, Kosmos, Enzyclopedie Philosophie und Wissenschaftstheorie, Hg. J. Mittelstrass, Metzler, Stuttgart-Weimar, 4: 647-649.

Gethmann-Siefert, A. 1996, Welt, Enzyclopedie Philosophie und Wissenschaftstheorie, Hg. J.

Mittelstrass, Metzler, Stuttgart-Weimar, 4: 647-649.

Fehér Mátyás Jenő, 1999, Középkori magyar inkvizíció, Gede testvérek, Budapest, 66.

Gnoli, G. 1993, Magi, in: The Encyclopedia of Religion, M. Eliade, Editor in Chief, Macmillan Publ. Co. New York, 9: 79-81.

Grandpierre, A. 2001, Püthagorász és a szkíták: a lélekhit és a nyugati civilizáció fordulópontja. Magyar Demokrata, 2001. augusztus 9. és augusztus 16.

Grandpierre K. Endre, 1970, A mágikus cselekvés mibenléte. Személyes közlés.

Grandpierre K. Endre, 1990, Aranykincsek hulltak a Hargitára. Népszava, Budapest.

Grandpierre K. E. 1992, Eltemetett világkorszak: a mágikus kor. Harmadik Szem, 1992 április.

Grandpierre K. E., 1996, Tízezer évi küzdelem hazánk megmaradásáért. Kötött Kéve – Védőkar Füzetek, Budapest.

Grandpierre K. E. 2000, Collective Fields of Consciousness in the Golden Age, World Futures, 55, 357-379.

Guthrie, W. K. C. 1962, A History of Greek Philosophy, I, The Earlier Presocratics and the Pythagoreans. Cambridge, at the University Press.

Hét évszázad magyar versei, 1966, 1: 7.

Humbach, H. 1978, Mithra in India and the Hinduized Magi, in Études mithraiques, ed. by J. Duchesne-Guillemine, Tehran and Liege, 229-253.

Kather, R. 1999, Kosmologie, In: Enzyclopedie Philosophie, Hg. Hans Jörg Sandkühler, A.-N. Meiner, Hamburg, 731-734.

Kákosy László, 1978, Egyiptomi és antik csillaghit. Akadémiai Kiadó, Budapest, 148.

Kirk, G. S., Raven, J. E., Schofield, M., 1998, A preszokratikus filozófusok. Atlantisz, Budapest, 38.

Kőszegi Frigyes, 1984, A történelem küszöbén. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 14.

Lenormant, Francois, 1877/1999, Chaldean Magic. Its origin and development. Samuel Weiser, Inc., York, Beach, Maine, 113.

Magyar Adorján, 1995, Az ősműveltség. Magyar Adorján Baráti Kör, Budapest, 32, 42, 963.

Mattéi, J. F. 1992, Pythagore, in: Encycl. Philosophie Universelle III, Les Oeuvres Philosophiques, Dictionnaire, vol. dir. J.-F. Mattéi, Tome 1, Phil. Occidentale, PUF, 1: 300-306.

Murray, G. 1917-1925, Five stages of Greek Religion, p. 67.

North, J. A. 1996, Pontifex, Oxford Classical Dictionary, S. Hornblower, A. Spawforth, eds., Oxford-New York, Oxford University Press, 1219.

Országh László, 1974, sympathie, Angol-magyar szótár, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1959.

Pais István, 1982, A görög filozófia. Gondolat, Budapest, 11.

Platón, 1984, Összes művei, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1: 611.

Redards, G. 1965, Mager, Lexikon der Alten Welt, Artemis Verlag,

Zürich und Stuttgart, 1809.

Rohde, E. 1925/1987, Psyche. The Cult of Souls and Belief in Immortality among

the Ancient Greeks. Ares Publishers, Inc. Chicago.

Russell, Bertrand, 1994, A nyugati filozófia története. Göncöl Kiadó, 25 o.-tól.

Sandars, N. K. 1978, The Sea Peoples. Warriors of the Ancient Mediterranean. London.

Sebestyén Gyula, 1902, Regös-énekek. Magyar Népköltési Gyűjtemény, IV. kötet. Budapest, Athenaum, 43.

Snodgrass, A. M. 1971, The Dark Age of Greece. An Archeological Survey of the Eleventh to the Eigth Centuries BC. Edinburgh, at the University Press.

Stanley, T. 1651/1731, Historia Philosophiae. Vitas, Opiniones, Resque Gestas, et dicta Philosophorum Sectae cujusvis complexa, Tomus Tertius, Venetiis, Apud Sevastianum Coleti. Superiorum Permissu, Ac Privilegio. 270.

Strabón, 1977, Geógraphika. Gondolat, Budapest, 318-319.

The New Encyclopedia Britannica, 1988, Cosmos, Micropaedia, Ready Reference, 15th ed., Encyclopedia Britannica, Inc. 3: 662.

The New Encyclopedia Britannica, 1988, The Physical Sciences, Macropaedia, 15th ed., Encyclopedia Britannica, Inc. 25: 834-.

The Oxford English Dictionary, 1989, Magian, Magus, 2nd ed., prepared by J. A. Simpson, E. S. C. Weiner, Clarendon Press, Oxford, IX: 185, 202.

Tillier, A.-M., Arensburg, B. 2000, The Speech Capability of Neandertals: an obsolete discussion. Praehistoria, 1: 55-62.

Varga Csaba, 2002, A halhatatlan és változatlan jel, Szakács Gábor interjúja. Magyar Demokrata, 2002/13, március 28, 18-19.

Versnel, H. S. 1996, Magic, Oxford Classical Dictionary, S. Hornblower, A. Spawforth, eds., Oxford-New York, Oxford University Press, 908.

Websters Third New International Dictionary, 1986, Magi, Unabridged and Seven Language Dictionary, Encycl. Britannica, Inc., Chicago, 2: 1358.

Zeller, Eduard, 1963, Outlines of the History of Greek Philosophy. London, Routledge and Kegan Paul Ltd, 1963, 33.