Megjelent: Heti Válasz, 2002 április 19, 43-44.

Természet és társadalom – hol az ember?

Több évtizedes polgári lét, demokratikus politikai gyakorlat szükséges ahhoz, hogy kialakuljon az állampolgárokban az egyéni, közösségi és a nemzeti érdekek felismerése – jelentette ki nemrég egyik vezető politikusunk. De persze nem várhatjuk tétlenül, ölbetett kézzel, hogy életünk több évtized alatt magától megalapozódjék. Világszemléletünket nekünk magunknak kell megtisztítanunk, sőt, a mai tudatiparnál eredményesebben kell előrehaladnunk.

Ahogy az idő telik, a társadalmunkat pusztán hatalmi színtérnek beállító érdekek a kevesek profitjának növelésének érdekében szervezetten törekszenek felszínes ideológiának alárendelni közérdekeinket. Nem korlátozhatjuk sorsunk alakítását arra, hogy négy évenként az urnákhoz járulunk és egy papírszeletet becsúsztatunk a résen. Ennél életünk sokkal többet követel tőlünk. Tennünk, cselekednünk, kezdeményeznünk kell, egyénenként, közösségekben és egész nemzetünk szintjén. Meg kell világítanunk egyéni, közösségi és nemzeti létünk végső alapjait, közös érdekeinket és értékeinket.

A világ szokásos, természet-társadalom-ember felosztása részben elrejti a tényt, hogy a társadalom kívülről és belülről is természeti alapokra épül. Emberi lényegünk, az a sors, amire születtünk, születésünkkel, tehát a Természet által adott. Egyéni életünk belülről természeti, kívülről társadalmi adottságokat talál. A társadalmi élet pedig belülről és kívülről is természeti alapokra támaszkodik! A belső és a külső természet tehát egylényegű! Ennek fényében helyesebbnek látszik a következő világfelosztás: Természet – társadalom – Természet! A külső és a belső világlényeg egybeesése biztosítja az erkölcsi világrend egyetemes megalapozhatóságát. Ez az alapja az élet szentségének, az értelmes emberi kiteljesedés elsődleges értékének.

Ha belső világunk és a társadalom nem a Természet alapján, hanem “légüres térben” állnának, törvényeik önkényesek és önkényesen manipulálhatók lehetnének. Ha viszont belső világunk a Természeten alapszik, akkor egyetemes, a lét legátfogóbb határáig kiterjedő alapozást kapott. Ha a társadalom is a Természetből, természeti alapon jött létre, az emberré-válás korszakában, akkor a társadalom a Természet céljainak és értelmének szolgálatára született. És ha a belső és a külső Természet egylényegű, akkor mindkettő a Természet szellemiségének, emberi értelmének kiteljesítésére való, és ez nemcsak egyéni, hanem egyben közösségi boldogságunkat, szabadságunkat is biztosítja! Igaz, hogy mindezt csak természeti erők révén teszi a társadalmi erőt már nekünk kell hozzáadnunk. Ha nem tesszük, azzal mi magunk egyénként szembefordulunk saját belső lényegünkkel, életünk eredeti értelmével, és egyben szülő közösségeink, családunk, nemzetünk eredeti sorsával.

A társadalom tehát eredeti természetének megfelelően nem valamiféle emberi önkénynek kiszolgáltatott hatalmi berendezkedésre való, hanem a Természetből az emberek közösségi együttműködésében született a természeti szellemiség valóra váltására. A társadalom nem a nyers gazdasági érdekek uralmának biztosítására való, hanem a Természet egészének szolgálatára. A társadalom eredetileg, természet szerint a (külső) Természet alkotóerejének összefogása a társadalmat alkotó emberekben élő (belső) természeti erők eredőjével. Ez a természeti társadalom a külső és a belső Természet között feszül ki, és a kettő eredőjeként bontakozik ki. A mai, mesterséges társadalom jórészt a Természet tagadásának alapján áll. A jövő társadalmának alapkérdése: a Természettel összefogva vagy a Természet ellenére szerveződik? Ebben a megvilágításban a mai hatalmi társadalmak és képviselőik szükségképpen kudarcra vannak ítélve: hiszen önmagukkal is szembefordulnak, amikor a természetellenes életet erőltetik. Lehetnek a mesterséges társadalomban bármennyire sikeresek: születésük és haláluk pólusáról nézve kudarc az életük. De hogyan ismerhetjük meg, miben is áll a Természet lényege?

A Czuczor-Fogarasi magyar értelmező szótár meghatározásában a Természet “az összes természetben foglalt lények azon eredeti belereje, melynél fogva fejlődnek, változnak, új és új alakot öltenek, egymásra hatnak”. A Természet tehát az a belső életerő, ami igazi emberi lényegünket alkotja, az az erő, ami fogantatásunkat és fejlődésünket irányította, személyiségünk génrendjét a genetikus lehetőségek közül kiválasztotta, amely képességeinket megformálta, biológiai és szellemi fejlődésünk, kiteljesedésünk felé hajt és tőle telhetően arra az életre ösztönöz, amelynek megvalósítására megszülettünk. A Magyar Nyelv Értelmező Szótára a közhasználatú “szerves és szervetlen világ”, “földrajzi környezet, főleg növényi világ” jelentés mellett “az ember akaratától függetlenül érvényesülő alkotó és átalakító erő”-t említ, és eszerint a “természet” az ösztönvilágot mint alkotó erőt jelöli. Másik jelentése “valakinek vagy valaminek az eredeti valósága”. Mindebből világos, hogy belső világunkban él egy öntevékeny alkotó, teremtő, alakító erő, amely létünk eredeti lényegét alkotja ha a Természet felé fordulunk, akkor életünk lényege felé fordulunk! A Természet léte tehát mindannyiunkban, Benned is, természeti erők szülte olvasó, elemi erőként tevékeny, alkotó erőket működtet, folyamatosan, öntevékenysége hasonló a fák, a növények virágzásához. Mindannyiunk belső világát ez a természeti erő virágoztatja, belső fejlődésünk természetszerűen tart életünk beteljesülése és továbbadása felé. Nem állunk tehát teljesen magunkra hagyatva a mai elidegenítő világban, sőt, egy olyan erő él bennünk, ami soha nem hagy el bennünket, amíg csak élünk, ami lényegünket adja, amire csak oda kell figyelnünk ahhoz, hogy feléledjen, és csak rajtunk áll, hogy kibontakozzon.

A létezők természete alatt a dolgokkal, létezőkkel veleszületett tényezőket értjük (Dictionary of Philosophy and Psychology, 1902, szerk. J. Baldwin), szemben a később szerzett tulajdonságokkal. Továbbgondolva, a létezők természete egyben egyfajta terv, üzenet, a Természet üzenete, palackpostája, az illető létező alkotmánya, veleszületett felépítése, lényege, igazi mivolta. Ha igazi mivoltunkra akarunk ráébredni, természeti lényegünk felé kell fordítanunk figyelmünket. A Természet az a tevékeny forrás, vagy elv, amelynek működése által az őt hordozó lény/tényező elérheti rendeltetésszerű végcélját. A Természet tehát alanyi és szellemi természettel bír. Más szavakkal: ha el akarjuk érni, hogy megfeleljünk saját lényegünknek, életünk eredeti értelmét megvalósíthassuk, akkor a bennünk élő természeti alkotóerőt kell érvényre juttatnunk minden más, ránk rakódott hatással szemben! A Természet képes volt a Mindenséget, az élővilágot, az öntudatot létrehozni, és képes arra is, hogy egyéni életünket velünkszületett, legmagasabb eszményeink felé irányítsa.

Természet alatt mindazon erők összegét értjük, amelyek megelevenítik a teremtett világot. A Természet lényege a Világegyetemet létrehozó életerő, a Kozmosz szervezőereje, éltető és fenntartó, rendeltetése felé irányító ereje. A Természet egy céllal telített, rendeltetéssel bíró, tehát értelemszerűen tevékenykedő szervezőerő. A Concise angol szótár szerint “a természet a létezők lényegi minősége, egy személy, egy állat fizikai és lelki felépítése, egy megelevenítő, életadó erő, belső energia természetes jellemzőink érvényre juttatására”.

Hol van ez a Természet a mai világban? Itt az ideje, hogy megtisztítsuk felfogásunkat a Természet lényegi érzékelése, társadalmunk értelmes alapokra építése számára. Itt az idő saját legbensőbb természetünk felismerésére, a Természet és az Ember egylényegű sorsának emberi kiteljesítésére. Itt az idő a közösségi, az egész társadalomra kiterjedő öntevékeny szövetségre, a természeti társadalom létrehozására. Nem csupán az újkeletű értelemben vett természet-védelemre van szükség, hanem emberi mivoltunk, értelmünk Természettel összekötésére, emberi-természeti lényegünk társadalmi érvényre juttatására, egyéni, közösségi, nemzetállami és nemzetközi szinten; sőt, a Természet szellemiségének lényegi megismerésére, mindenkit belefoglaló, társadalmi szinten. Szükségünk van a természeti szemléletmód közoktatásba bevezetésére az óvodától az egyetemig, sőt, a társadalmi élet közös alakításáig. Szükségünk van társadalmi életünk, szemléletünk és gyakorlatunk, gazdaságunk természeti alapokra állítására, és ez nemzeti jogrendszerünk újragondolása és újraalkotása révén lehetséges. Olyan társadalmi törvényekre van szükségünk, amik a Természet értelmének és értékeinek szolgálatát teszik törvénnyé, amik visszaszorítják a természet-és életellenes szemléletet és gyakorlatot.

“Mi szabhat gátat a további környezet- és természet-károsításnak? Döntően az emberek természetszemléletének, környezeti attitűdjének megváltoztatása világszerte és hazánkban is. A környezeti kultúra ugyanis: életmód, gondolkodás-és viselkedésmód, védelem, fejlesztés, okos és mértéktartó fölhasználás és még ezeken kívül sok minden. A környezeti nevelés alapjaiban erkölcsi kihívás. Egy új emberkép a feltétele társadalmunk és Földünk fenntarthatóságának – írják az Iskolakultúra folyóiratban Viktor András és Havas Péter. A Természet nélküli nevelés szükségképpen élet és emberellenes. Ideje felfognunk, hogy a Természet leigázását célul kitűző nyugati civilizáció ezzel az ember leigázását is célul tűzte ki, hiszen belső természetünk egylényegű a külső Természettel.

Ahogy a fegyverkezési versenyt is csak jogi eszközökkel lehetett megfékezni, úgy a külső és belső természeti tényezőket pusztító gazdasági verseny megfékezésében is a jognak kell a döntő szerepet játszania. Egy új, Természet-központú jogrendszer viszont csak nemzeti kultúránk, erkölcsünk, társadalmi kezdeményező szerepünk jelentős megnövelésével érhető el. Jövőnk, életünk emberi kiteljesedéséhez szükséges belső és külső természetünkhöz való viszonyunkat újragondolnunk. Jó lenne, ha a társadalmat valójában alkotó egyének az eddiginél sokkal jelentősebb hányada összefogva kezdeményező félként lépne föl, hogy nemzeti közmegegyezést alakítsunk ki a legfontosabb teendőkről.

Kezdeményeznünk kell, különben a világ átrohan felettünk. Kézbe kell vegyük közösségi-nemzeti sorsunkat, különben kiszolgáltatottá válunk. A Természet rendeltetése, az emberiség sorsa, nemzetünk és családunk hosszútávú jövőjének boldogsága igényli életünk természeti erejének közösségi érvényre juttatását. A magányos egyén partravetett hal, tehetetlen a szervezett társadalmi erőkkel szemben. Az egyoldalú individualizmus lefegyverzi valódi, közösségi erőinket. Össze kell fognunk, mert élőlényként, emberként és magyarként azonos módon érintik, préselik, szabdalják életünket a világ mai folyamatai. Élő, emberi, és közösségi természetünk az, ami személyiségünk számára valójában a legfontosabb. Minden egyénhez és közösséghez szól: cselekedj, ha kedves az életed. Jó lenne fölismernünk, hogy életbevágóan időszerű a Természet oldalára állnunk.

Grandpierre Attila

csillagász, a fizikai tudomány kandidátusa