Megjelent: KAPU, 2002.03.

A TITOKFEJTŐ Körök tevékenységének szellemi alapjai

Grandpierre Attila:

A Világegyetem rejtélye  1.

Megdöbbentő, de igaz: miközben egyre többet tudunk a Világegyetemről, nem ismerjük a Világegyetem lényegét. Sok mindent tudunk róla, de ha bárhol a világon megállítanánk 100 embert a világon, és megkérdeznénk, miben is áll a Világegyetem lényege, a legtöbben zavarba jönnének, lehet, hogy sokan tréfás, vidámnak szánt válaszokat adnának, annak tudatában, hogy eleve nem ismerik a választ. Hogyan lehet az, hogy egyre többet tudunk, miközben a lényeg egyre inkább a háttérbe kerül? A lényeglátással van a baj, vagy magával a látással? És hogyan érezhetjük magunkat egy olyan világban, amelynek a lényegéről fogalmunk sincs? Így volt-e ez mindig? Hogyan érezhetjük magunkat egy olyan társaságban, amelynek titkaiba nem vagyunk beavatva? Ilyenkor az ember kínosan érzi magát. Ha az emberiség nem ismeri a Világegyetem lényegét, igencsak kínosan érezheti magát. A kínok pedig feszültségekkel járnak. A feszültségek halmozódása, megoldatlansága krónikus feszültségekre, idegőrlő állapotokra, betegségekre vezet. Egy felmérés szerint a mai világban az emberek 70 százaléka neurotikus.

A Világegyetem lényege nem ismert?

Fontos, hogy ismerjük a Világegyetem lényegét. Ha például a Világegyetem élő természetű, mondjuk olyan, mint egy fa, akkor úgy érezhetjük magunkat, mint egy falevél a fán, ahhoz hasonlóan érezhetjük magunkat, ahogy a falevelet átjárja a fából a falevélbe áramló éltető erő, és a levélben a fotoszintézissel átalakított napenergia visszaáramlik a fához. Ha viszont egy élettelen lényegű Világegyetemben élünk, akkor úgy érezhetjük magunkat, mint egy porszem egy kavics-halomban. A két világérzés elég élesen különbözik.

Mi a ma uralkodó vélekedés a Világegyetem természetéről? Ennek eredete az újkor hajnalába vezet. Thomas Hobbes 1636-ban meglátogatta Galileit, s ekkor támadt az az újító ötlete, mely később egész filozófiáját áthatotta (Peters, 1993, 138). Nevezetesen, a mechanika tudományának általánosítása, és az emberek viselkedésének a mozgás új tudománya absztrakt elveiből történő geometriai levezetése. “A testről” írt könyvében így írt: “a világegyetem egy sok részből összetett aggregátum (azaz: mennyiségileg összetevődő halmazat, összesség)”. Érdekes, a 20. századi enciklopédiák legnagyobb része kritikátlanul éppen ezt a szélsőséges nézetet tekinti a leginkább elfogadott, általános nézetnek! Spinoza például kifejezetten ez ellen a vélekedés ellen foglalt állást. A “puszta aggregátum” kifejezés arra utal, hogy nincs olyan egységesítő elv a világ elemei között, amely a különböző összetevőket összefogva egy egységes egészet alkothatna (Munitz, 1986, 199). A ma divatos felfogás szerint “a világegyetem az anyagi létezők merő összessége”, amelynek tagjai között nincs különösebb rend, összefüggés, törvényszerűség, amit nem köt össze egy egységessé szervező elv, ami még a szórványos összefüggéseknél is bátrabb összefüggés-fajta, ami már az egészet érinti. A materialista világfelfogás az összes lehetséges közül a legbátortalanabb összefüggés-fajta, amiben itt is egy összetevő, ott is egy, összesség, egyveleg, egyiknek sincs semmi különösebb köze a másikhoz, egyik is egy darab, másik is egy darab. Ez a felfogás tagadja mindenféle összefüggés létét, és azt, hogy a Világegyetemre kiterjedne egy átfogó összefüggés, különösen tagadja; azt, hogy a Világegyetem átfogó egységbe szervezett lehetne, végképp tagadja. A tudomány azonban éppen arra irányul, hogy a felszíni jelenségek mögött meghúzódó, azokban kifejeződő általános törvényeket találja meg. Ezek nélkül az összefüggések és törvényszerűségek nélkül a tudomány nem lehetséges. A tudomány pedig lehetséges, és ráadásul sikeres eljárás. Ezért az a meghatározás, ami szerint “a világegyetem az anyagi létezők összessége”, hamisnak, félrevezetőnek, túlságosan bátortalannak bizonyul. A Világegyetem sokkal több annál, minthogy az “anyagi létezők összessége” lenne.

Az anyagi létezők összessége” elképzelést a kavics-halom példáján szemléltetem. Persze a kavicsok között meghatározott összefüggések fenn kell álljanak, különben a kavics-halom összeomlana. Tegyük föl, hogy a kavicsok élettelenek, és tegyük föl, hogy vannak köztük élettelennek tekinthető porszemek. Amennyire más porszemként élni egy kavics-halomban, mint falevélként zöldellni egy fán, annyira fontos tudnunk azt, hogy miféle természetű a Világegyetem. Ha még azt is figyelembe vesszük, hogy emberek vagyunk, és mint ember, vágyik a megismerésre. Minden korban, minden kultúrában az emberek keresték a választ arra, hogy hogyan keletkezett a világ, és mi a helye az embernek a világban. Ez alapvető, tapasztalati tény. Tehát valóságos tény, hozzátartozik a valósághoz, és így a Világegyetemhez.

Hogyan kerülhettünk olyan helyzetbe, hogy porszemhez hasonlónak tekinti a ma divatos nézet az embert a Világegyetemben? A porszem-léthez nem tartoznak hozzá azok az emberi alapadottságok. Hogyan tekinthettek el olyan alapadottságoktól, mint az ember vágya a megismerésre, a szépségre, az örömre? Ezek a tények túlmutatnak a porszem-léten. Nem mond-e ellen a porszem-létnek szépségre, érzésre, alkotásra, örömre vágyó természetünk, lényegünk? Vagy már saját emberi lényegünkkel sem vagyunk tisztában? Vajon nem több-e minden valódi porszem egy olyannál, amely ember-sorsát adta föl, vesztette el, árulta el, cserélte le a porszem-lét könnyűségéért? De vajon nem méltó-e az ember létre az a sorsvesztett élőlény, aki megvakítva, porszemmé hipnotizálva is küzd azért, hogy sorsát és világát megismerhesse, élete igazát megközelíthesse?

A két kérdés, az Ember lényege és a Világegyetem lényege összefügg, mégpedig éppen lényegében. Mégis, ma már a kérdés is lekerült a napirendről, hogy a Világegyetem élő vagy élettelen természetű. Hogyan fordulhat ez elő? A materialista beállítódottság ezt a kérdést egyszerűen minden vizsgálat nélkül is megoldottnak tételezi fel. De hogy még biztosabb lehessen magában, ezért a többi lehetséges választ eleve partvonalon kívülre igyekszik helyezni, ami nem egy tudományos, megismerésre irányuló magatartás.

A Világegyetem felszíni ismeretének módjai: hatásainak vizsgálata?

Fölmerülhet, hogy éppen azért nincs mindmáig tisztázva a Világegyetem természetének kérdése, mert húsbavágó, életbevágó, lélekbevágó, és ezért az egyes érdekcsoportok állásfoglalása úgy téríti el a válaszadást a valóságtól, ahogyan az éhes kutyák cibálják el egymástól a csontot. Ezt az álláspontot persze nem fogadhatjuk el, mert ha ez így lenne, akkor a tudomány merő marakodássá fajulna. Mindenesetre tegyünk egy engedményt, amire szükség lehet ahhoz, hogy megérthessük, miféle álláspontot alakított ki a mai tudományos világ a Világegyetemről. Nézzük meg, hogy mi a helyzet a lényegi kérdéseken túl, a felszíni kérdések terén? Például, hogyan hat a Világegyetem az élőlényekre, az emberre? Most nem azt vizsgáljuk, hogy miről van szó. Elismerjük, nem tudjuk, miről van szó, de próbáljuk megállapítani abból, hogy hogyan hat arra, amit jól ismerünk. Az orvos is így jár el, ha nem tudja, mi a baj, a tünetekből kísérel meg következtetni a baj természetére. Ebben a megközelítésben a Világegyetem hatását kell feltérképeznünk az Emberre.

Első és legszembetűnőbb hatás a Világegyetem szépsége hat ránk. A csillagvilág élményével összefüggő érzések, a csillagos égbolt szemlélésekor fölfakadó érzések és kérdések, ahogy értelmünket mozgásba hozzák, fölvillanyozzák, maga ez a fölvillanyozó hatás is egy tapasztalati tény ez a hatás, éppen azáltal, hogy megragadó hatás, figyelemre méltó, tehát vizsgálni kellene. Hogyan lehetne ezt vizsgálni? Mivel tapasztalati tény, a tapasztalati tudományok is foglalkozhatnának vele. Érdekes módon azonban nem teszik. Az ilyen tapasztalati tények vizsgálatát kirekesztik a tudományos megismerés köréből, és az élettelen anyagvilág kizárólagos vizsgálatának álláspontjára helyezkednek, ennek minden élet- és társadalom-ellenes következményével, pusztító következményeivel. És miközben az anyagi szemlélet egyeduralmát támogatják felfogásukkal és tevékenységükkel, a tudomány eredeti feladatával, az átfogó megismerés támogatásával szemben, még meg is bélyegzik a merő anyagiságon túlnyúló tapasztalati tények vizsgálatát. Igaz, a mai helyzetért azok a mulasztások is felelősek, amelyek következtében mindmáig nincs kidolgozva megfelelően tudományos szintű javaslat az Ember és a Világegyetem kapcsolatainak átfogó, rendszeres és alapos vizsgálatára. Éppen ezért az e könyvben kifejtett nézetek megfelelő kísérletek elvégzésre is ki kell terjedjenek.

A Világegyetem tapasztalatilag megállapítható egyik elsőrangú hatása, elsődleges vonzóereje szépsége, esztétikai minősége. Ha figyelembe vesszük, hogy a szépség élménye sokszor elsősorban a Természettel kapcsolatos, akkor arra belátásra kell jussunk, hogy a szépség nemcsak az emberi életben tevékeny, hanem a Természetben és a csillagvilágban is jelen van. Nemcsak mi látjuk szépnek a Természetet és csillagvilágot, mert ezekben egy rend fejeződik ki, egy mélyebb rend, ami tényszerűen benne rejlik a tájban, az égben. A szépséget megalapozó mélyebb rend a Természetnek egy tényszerű tulajdonsága, vagyis a Természetben valóságosan tevékeny a szépség felé irányuló erő. Még a tudományos kutatást, érdeklődést hajtó erő is a szépségre, a mélyebb törvényszerűségek fölfedezésére, vagyis egy valóságos hatóerő feltárására irányul. Mégsem foglalkozik ezzel a tudományos jelenséggel a tudomány. Ezért tegyünk még egy engedményt ahhoz, hogy a tudományos követelményekből engedve eljussunk a mai tudományos állásfoglalás felfogásához. Hagyjuk ki egyelőre a szépséget a vizsgálatokból de csakis azért, hogy világosabb képet kapjunk a mai világfelfogásról.

A Világegyetem anyagi hatásainak vizsgálata az élővilágra – szintén elmaradt?

Vegyük elő azt az anyagi kérdést: miféle anyagi hatást gyakorol a Világegyetem a földi élőlények anyagi folyamataira? Ennél nagyobb engedményt, úgy tűnik, nem is tehetünk, figyelmen kívül hagytuk a vizsgált jelenségkör lényegi kérdéseit, felszíni hatásainak legjelentősebb, legtermészetszerűbben vizsgálandó részét, és kizárólag anyag-anyag kölcsönhatásokra szorítkozunk abban a reményben, hogy így már a mai, mesterségesen leszűkített tudomány mindenben támogatni fogja vizsgálati szempontjainkat. Miféle anyagi hatások jönnek szóba?

Négy hatást emelnék elsőnek ki. Először, a csillagok fényének hatása, a Kozmosz gravitációs mezőinek hatása; a napszélben kiáramló energikus részecskenyalábok hatása; a napfény hatása a földi élőlényekre. Mit tapasztalunk? Vizsgálja a mai tudomány, miféle hatást gyakorol a csillagfény az élőlényekre? Úgy tűnik számomra, hogy ennek az anyagi hatásnak vizsgálatával a hivatalos tudomány keretében nem foglalkoznak. Vizsgálják-e a kozmikus gravitációs mezők hatását? A Szovjetunió és Amerika űr-versenyének anyagi érdekei kikényszerítették, hogy az űrhajósokat érő gravitációs (és mikro-gravitációs) terek biológiai hatásait megvizsgálják. Ezért a Koszmicseszkaja Biologija című folyóiratban is több cikket találni a témából. Nem mondható, hogy a tudomány egyszerűen felismerte volna, hogy a Kozmosz az emberiségre, az állatvilágra, a növényvilágra alapvető hatást gyakorolhat, és e hatás vizsgálata elsőrendű tudományos érdek. Inkább azt mondhatnám, hogy a kozmikus hatások vizsgálatát csak kivételes esetekben tekintik tudományosan támogatandónak, mégpedig olyankor, amikor hatalmi-anyagi érdekek, vagy rövidtávú, jelentős anyagi haszon érezteti jelenlétét. A napszél anyagi hatásai az élővilágra az űrhajózással kapcsolatban hasonló kivételt jelentettek. De mivel a napszél anyagi részecskék áramlását jelenti, ezért ennek közvetlenül mérhető anyagi hatásaival több tudományág is foglalkozik. Sajnálatos, hogy mindezek ellenére az orvosbiológia, az orvosmeteorológia mindmáig nem ért el olyan támogatási, fejlettségi fokot, amelynek alapján a köztudat helytálló képet alkothatna e kozmikus hatások természetéről.

Meg kell mondjam, hogy én, személy szerint, jobban vonzódom az emberiséghez, mint ahhoz, hogy melyik nagyhatalom kerül előnyösebb helyzetbe az űrfegyverkezés területén. Ha a napszél valamiféle hatást gyakorol az űrhajósokra, bennem felmerül a kérdés, hogy még ha a földi légkör árnyékolja is ezen hatások egy részét, a fennmaradó hatások hatmilliárd ember életét érintik, de hogyan? Lehet, hogy nincs olyan vállalkozás, szervezet, amely felismerte volna e kérdésnek megválaszolásának jelentőségét?

Marad az utolsó kérdés: hogyan hat a napfény az élővilágra, az emberiségre? Ennek bizonyos oldalait csak vizsgálják, hiszen ez egyenesen kikerülhetetlen. De például olyan alapvető kérdést, ami a napfény igazi természetének, hatásmechanizmusa megértéshez vezethet el, úgy tűnik, mindmáig nem tettek fel. Pedig nem lehetetlen ilyen kérdést könnyen, olcsón és gyorsan kivitelezhető kísérleti összefüggésben is megfogalmazni. Vajon igaz-e, hogy a napfény kizárólag anyagi hatást gyakorol a növényekre? Ha igen, akkor a növénynek tökéletesen mindegy kell legyen, hogy valóban a Nap fényétől fejlődik, vagy egy olyan szolárium mesterséges fényétől, amelynek energiaviszonyai megegyeznek a napfényével. Csakhogy már a kísérlet elvégzése előtt felmerül, hogy már az üvegházi paradicsom íze (és minden bizonnyal biológiai tápértéke is) jelentősen elmarad a természetes napfényen, a fóliasátor módosító hatása nélkül nevelt paradicsométól. Várhatóan a szoláriumban nevelt paradicsom még íztelenebb és még alkalmatlanabb az emberi táplálkozásra. Ha pedig ez így van, akkor kísérletileg bizonyítottnak (lesz) tekinthető, hogy a napfény nemcsak közvetlen, anyagi viszonyaival (energiaeloszlásával, melegével), hanem még inkább a napfényben hordozott információ révén válik igazán jelentős biológiai szereplővé! A napfény információs hatása felmérhetetlen távlatokat nyithat a tudományban, hiszen a távvezérlés rendkívül hatékony tud lenni (gondoljunk a rádióra, a mobil-telefonokra, a minden teret átható információk biológiai jelentőségére)! És ha a napfény információjának jelentős biológiai hatása van, vagyis a napfény melegében hordozott energián túli szerepe is jelentős, akkor a csillagfénynek hasonló módon közvetlenül jelentős biológiai szerepe lehet!

(folyt. köv.)

Irodalom:

Munitz, M. K. Cosmic Understanding, Philosophy and Science of the Universe, Princeton

University Press, Princeton, New Jersey, 1986, 199.

Peters, R. S.: Hobbes, ld: Filozófiai Kisenciklopédia. Kossuth Könyvkiadó, 1993, 136. o.