Megjelent: Magyar Nemzet, 2000-10-21

A köztudat alakítása valamennyiünk közös ügye!

A nemzeti öntevékenység és életünk távlatai

Életünk évtizedeket átfogó feladatok megoldására hivatott. Mindennapjainkat azonban a modern világ olyan akadályokkal tűzdelte tele, amelyek eltakarják előttünk életünk átfogó távlatait. Egyre nő a manipuláció, terjed az önállótlanság, terjed a kívülről vezérelt viselkedés, terjednek a személyiségzavarok, egyre többen egyre nehezebben tudunk eligazodni saját belső világunkban. Még nehezebb azonban tájékozódni az egyre ködösebb átláthatatlanságba burkolózó társadalomban. Bár a piacgazdaságban a termelők és vásárlók közti kölcsönös előnyök keresésének feltételei lényegében sohasem voltak adottak, a multinacionális monopóliumok szerepének előtérbe kerülésével a monopolgazdálkodás társadalmi veszélyessége egyre inkább kiütközik. Személyes életünk jónéhány döntő kérdésében az ország, a nemzet ügyeinek döntőbírái döntenek. Az ország, a nemzet romló helyzete mindannyiunk életét alapvetően befolyásolja. Nemcsak a ránk jutó nemzeti jövedelem mégoly lényeges, becslésem szerint minden egyes keresőre jutó átlagosan havi 50 000 Ft-os elvonásával (lásd Magyar Nemzet, 1996 aug. 2), de ráadásul még életünk távlatainak beszűkítésével, eldurvításával, emberi dimenzióinak lealacsonyításával, jövőnk és utódaink sorsának fenyegetésével.

Állami létünknek már majdnem minden elemét kivonták a nemzeti szuverenitás hatóköréből. De életünk fő színterét ma is a társadalmi hatások határozzák meg: az iskola, a munkahely, sőt a napi 10-12 óra után a tévé, az újságok, a bevásárlás. A fogyasztói társadalom egyre kisebb atomokká nevel minket, egyre kisebb és homályosabb ablakokkal.

Korunk parancsoló erővel veti fel a nemzet fogalmának újraértékelését, és a nemzeti feladatok új körét jelöli ki. A globalizáció, a világmonopóliumok és az őket támogató liberális filozófia háttérbe igyekszik szorítani a nemzetek létét és szerepét a társadalmi életben. Ha a gazdasági alávetettséget és a ránk tukmált szellemi alávetettséget elfogadjuk, azzal véglegesen lemondunk életünk alakításáról, és életünk alakításának jogát önként és dalolva adjuk át azoknak, akik ellenérdekeltek életünk emberi, önálló alakításában. Rá kell ébrednünk, hogy ezzel nemcsak önmagunk, szeretteink és utódaink, de nemzetünk, az emberiség és az élet ellen is jóvátehetetlen bűnt követünk el, és ezért igenis felelősséggel tartozunk. Nem törődhetünk bele végleges alávetettségünkbe, nem élhetünk úgy, hogy életünk legtöbb napja nem saját legnemesebb eszményeink megvalósításával, hanem 10-12 óra robottal telik el – és eközben a kereskedelmi rádiók “legjobb” zenéi töltik ki lelkünk érzésvilágát.

Nem élhetünk úgy, hogy nem lépünk fel saját közösségeink saját közös ügyeinek védelmében. Ha nem alakítunk ki olyan társadalmi eszmecserét, hírközlést, ami a valós információk jobbító célú, teljes körű átvilágítását lehetővé teszi, akkor minden jószándékunk elvérzik az ellenérdekelt tulajdonosok kezébe adott társadalmi kommunikáció hozzáállásán. Nem tudunk egymásra találni, ha ennek útjában, mint két agyi idegsejt között, idegen kézben tartják az idegi összeköttetést. Látnunk kell, hogy a “tömegkommunikáció”, azaz helyesebben a társadalom, a nemzet hírközlése, agya ugyanolyan irányító szerepet játszik a társadalom életének irányításában, mint saját életünkben saját agyunk.

Történelmi időket élünk. Egyik oldalról tekintve, hazánk ezer éve nem került olyan előnyös helyzetbe, hogy függetlenségét visszanyerve a magyarság felemelkedésének szentelhesse tevékenységét. Másik oldalról tekintve, a “rendszerváltás”-, mások szerint: módszerváltás-sal újabb függőségbe kerültünk: a Habsburgokat, az oroszokat a nemzetközi pénzvilág gyarmatosító erői váltották fel. Érdemes a történelmet vallatóra fognunk: volt-e ehhez hasonló helyzet már a történelemben, és miféle megoldásokat találtak a hasonló helyzetbe került népek?

Mivel hazánkban ma a világ egyik legelvadultabb, legelszabadultabb kapitalizmusa dúl, ezért tanulságos, ha a 18. századi vadkapitalizmus időszakát vesszük szemügyre. A gazdasági-anyagias szemlélet hirtelen uralkodóvá válása világtörténelmileg jelentős ellenáramlatokat indított be. Ennek során került előtérbe a kultúra és a civilizáció fogalma, újraértékelődése. A társadalmak védekezése természetszerűen fordult a kultúra szerepének megerősítése felé. A társadalom életében a kultúra hasonló szerepet játszik, mint az egyén életében a tudat, az értelem, az öntudat. És mivel mindig tudatunk, tudatos döntéseink a felelősek életünk alakításáért, ezért a közösségi tudat, a kultúra a felelős a közösség ügyeinek irányításáért. A materializmus pedig az egyéni és a társadalmi felelősség alól igyekszik kihúzni a talajt, amikor a kész tényeket elsődlegesnek feltüntetve a folyamatokat alakító, irányító tudatot másodlagosnak tünteti fel. Életünk és társadalmunk iránt csak akkor cselekedhetünk felelősen, ha felismerjük, hogy a mai anyagias szemlélet hosszútávon átadja az események feletti rendelkezést az élet, az ember, a társadalom iránt felelőtlen erőknek. A felelős cselekvés pedig éppen attól felelős, ha tudatos döntés alapozza meg. A tudatos döntés pedig akkor lesz megalapozott, ha előzetes, helytálló tájékozódáson, az értékelés és döntéshozói szempontok előzetes társadalmi egyeztetésére épül. Tehát az emberi, felelős életalakítás társadalmi szinten csakis a köztudat felemelésén, és ezt követően a társadalmi folyamatok átláthatóvá tételén és a köztudattal összhangba hozott irányításán alapulhat.

Ma már a hivatalos társadalmi-politikai erők legnagyobb részére is rátelepedett a nemzetközi pénzvilág. Társadalmunkból egyre jobban kiszorulnak a nemzeti, önvédelmi, önfejlesztő szempontok – ami hasonlatként egyéni életünk színterére átvíve annyi, mint egy olyan rabszolgának lenni, akinek pisszennie sem szabad mindennapi újabb kifosztásakor, mert az önvédelem legelemibb gesztusát is sérelmezi a rabló. És bár minket egyenként, nyilvánosan nem adtak el rabszolgának, de valójában azzal, hogy országunk, hazánk javait, jogait eladták, sorsunkat, életünk egészét átfogó távlatokat vetették oda rabszolgaként a nemzetközi pénzvilágnak.

Ahhoz, hogy életünket megváltoztassuk, hogy visszaszerezhessük közös sorsunk alakítása feletti szuverenitásunkat, nem elég, ha az urnákhoz járulunk. Hamis az az elképzelés, ami az egymást négy évenként váltogató hatalmi elitek kezébe teszi le a nemzet, a társadalom sorsát, és ezután négy évig ölbe tett kézzel várja a felülről jövő mannát. Elengedhetetlenül fontos belátnunk, hogy minden magyar, minden állampolgár éves, évtizedes szinten felelős közös sorsunk alakításáért. Életünk arra való, hogy cselekedjünk, éljünk vele! Az ember attól ember, hogy képes előre gondolkodni, hogy képes tájékozódni, valós szempontjait felismerni és eszerint cselekedni, a felismert célt érvényre is juttatni. Ha valaki embernek született, és egész élete abban áll, hogy újra meg újra felbuktatják, újra meg újra orra esik, az inkább hasonló egy olyan légyhez, aki újra meg újra az átlátszó ablakon akar átröpülni, mint az emberhez. Új, megfelelőbb képet kell alkotnunk emberi mivoltunkról! Embernek lenni annyit jelent, mint távlatokban gondolkozó és cselekvő, közösségi szinten is értelmesen és felelősen cselekvő lénynek lenni. Ehhez fel kell emelnünk kultúránkat, mert a kultúra hivatott térben és időben átfogni és hagyományozni nemzetünk és az egész emberiség tudását, érzésvilágát, életét, mindannyiunk életének ügyét.

Hogyan tudunk valódi értelmet adni életünk egészének? Ehhez rá kell tudjuk bírni a civilizációt a közös, értelmes cél követésére! A kultúra a közösségi életvezetést jelenti, a közösség erőinek leghatékonyabb összefogásával elérhető élet gyakorlati érvényre juttatását. A kultúra az emberiség társadalmi, nemzeti szinten szerveződő szellemisége. A kultúra szellemünk közösségi ereje, mindannyiunk életbevágó ügye.

Ahhoz, hogy életünkkel rendelkezhessünk, ki kell alakítsuk életünk valós, közösségi lehetőségeit. Gondoskodnunk kell róla, hogy minden sorstársunk, minden magyar, minden ember részt tudjon venni közösségünk valódi arculatunkra formálásában. Magyarország több mint ezer éve nyílt vagy rejtett idegen uralom alatt szenved és zuhan lefelé. Olyan mélypontra érkeztünk el, ahonnan egész, többezer éves történelmünket kell együttesen megvilágítanunk. El kell indítanunk az egész népre kiterjedő öntevékenységet. Iskolákat, intézményeket kell létrehoznunk a nemzeti önrendelkezés érvényre juttatásának feladatával. Attól nemzet a nemzet, hogy öntevékenységével teljes mértékben felelős közösségi tevékenységet valósít meg, juttat érvényre. Ma is tapasztalhatjuk, hogy az ország viselt dolgairól legtöbbünknek van valamiféle véleményünk, akkor is, ha sokunkat elkábítanak a sorsunktól elidegenítő társadalmi hatások, provokációk. Ezt az öntevékenyen kialakított véleményt kellene segíteni, amit úgy lehet elérni, hogy szellemi alapokat adunk olyan közösségek létrehozásához, amik e vélemények pontosításához, helytálló erejének növeléséhez és társadalmi érvényre juttatásához szükségesek.

Először is a nemzet valódi igényeinek megfogalmazására, felmérésére és össz-társadalmi egyeztetésére, új közmegegyezés kialakítására kell vállalkoznunk, mindannyiunk akaratának, szellemiségének, szemléletének és cselekvésének közös és valós távlatokba emelésére. Elfogadhatatlan az a szemlélet, hogy az ország lakosságának túlnyomó része nem alkalmas arra, hogy önálló és teljes jogú tagja lehessen nemzetünknek. Ez a nemzet eszméjét tagadó, nemzet-csonkító szemlélet elfedi azt a felelősséget, amivel valójában elsősorban a mai köztudat lezüllesztését kialakító politikai-gazdasági tényezők és a médiák tartoznak.

A ma uralkodó haszon-szerzésben, haszon-lesésben kimerülő világszemléletet a nemzeti, emberi létet alárendeli a haszonprés szorításának. Ha nem akarunk puszta haszon-állattá válni, ha nem akarjuk életünket alárendelni ismeretlen üzletemberek pénztárcája hízlalásának, akkor nem nyugodhatunk bele mai kiszolgáltatottságunkba. Kiszolgáltatottságunk nem tarthat sokáig, ha szembenézünk a sorsunkat társadalmi és világszinten formáló erőkkel, ha felmérjük teljes valójában helyzetünket, beleértve a mi véleményünk formálására igényt tartó tudatipart is, ha közösen újra döntést hozunk, hogy összefogva megtaláljuk a kiutat ebből a ránk kényszerített kutyaszorítóból.

Meg kell világítanunk sorsunkat egymás felé, és ha ebben mindannyian részt veszünk, az ország sorsának alakítását sem lehet majd a nemzet nélkül irányítani. Öntevékeny helyi és átfogó természetes közösségekre van szükségünk. Az egész országra kiterjedő természetes közösségeket kell létrehoznunk a mai, előlünk titkok hét rétegébe burkolt világ titkainak megvilágítására, nemzetünk újjászületésére. El kell jutnunk a valódi, teljes, minden nemzetalkotót teljes jogú taggá tevő nemzeti öntevékenység újjászületéséig. A nemzetek és a nemzetfeletti, nemzet-ellenes erők mai világméretű küzdelmében nem hagyhatjuk cserben életünket, családunkat, barátainkat, utódainkat, szellemi közösségünket, értékeinket. Valódi nemzeti közösségeket kell teremtenünk, “alulról” elindított nemzeti intézményrendszerrel. Nemzeti ünnepeink családi, baráti köreinkben is erőt kell kapjanak. Elemi jogunk, hogy otthon érezzük magunkat hazánkban, átlátható viszonyok között, és ennek a jogunknak felelős kötelességünk végre érvényt szerezni.

Tisztelettel felkérek mindenkit, aki részt kíván venni a nemzet megújulását segíteni igyekvő tevékenységben, minden egyént, csoportot, kört, civil szervezetet, jelezze egyetértését, cselekvési hajlandóságát, támogatását a gondolkodó körök országos létrehozásának segítéséhez. Kérem, írásomat fogadja nyílt levélként minden társadalmi, kulturális, gazdasági intézmény, és ha további tájékozódásra igényt tart, ha egyetért, támogatásáról írásban értesítsen. A nemzet ügyében mindannyiunknak cselekednünk kell. Az értelmiség azonban fokozottabban felelős a köztudat alakításáért. Éppen ezért az értelmiséget ebben a nyílt levélben, minden egyes személyében fel is szólítjuk, foglaljon állást a köztudat emelésének ügyében, tegyen írásos javaslatot, mit kell tennünk nemzetünk újjászületéséhez! Mindenki, aki ebben érintettnek érzi magát, írásban jelezze, ebben ő maga miféle feladatot vállal. Széleskörű társadalmi nyilvánosság előtt kell a teendők kérdésében közmegegyezésre jutni. Az 1820-as években a társasági életben kötelező volt a német nyelv használata. Ma íratlan törvény kötelezi értelmiségünket az anyagelvű gondolkodásra és e gondolkodás terjesztésére, érvényre juttatására, a mai anyagilag uralt világ határozatainak kiszolgálására. De ahogy az 1820-as években nemzeti öntevékenységgel megszületett a Reformkor, úgy ma is meg kell születnie az Új Reformkornak, és rajtunk áll, hogy meg is szülessen, hogy valóban nemzetünk legjobb erőit hozzuk felszínre az évezredes önmagunk mélyébe temetettségből. Felkérek mindenkit, a Magyar Nemzet közvetítésével is segítse elő nemzetünk talpra állását, felemelkedését. Nem vagyunk egyedül, sorsközösségben élünk, és közös sorsunkat csak együtt tudjuk emberhez, nemzethez méltóan irányítani. Látnunk kell, hogy ez ma egyre inkább közigény. Mindenütt egyre jobban érzékelhető a nemzeti megújulás életbevágó szükségességének felismerése.

Grandpierre Attila

csillagász

Értesítési cím:

Új Reformkor

Magyar Nemzet, 1450 Bp. 9, Pf. 74

mahir@mail.elender.hu

Fax: 215-3197