Titokfejtő-VHK Kör rovat
Megjelent: 2000 június 14, KAPU –  Valóságmegismerés rovat
A TITOKFEJTŐ Körök tevékenységének szellemi alapjai

Grandpierre Attila:

A Természet, az éden és az otthon

A Természet fogalmának tisztázása

A Titokfejtő-VHK Kör eddigi tevékenységében fény derült arra, hogy életünk önállóvá és eredeti természetére méltóvá tételéhez legelőször is öt alapfogalmat-fogalompárt kell tisztáznunk. Ezek a sors-végzet, a Világegyetem-a “Semmi”, a Természet-a társadalom, az élet-az anyag, és az értelem-a misztika. Ezek tisztázásában mindannyian öntevékenyeknek kell lennünk, és minden itt megvilágított eszmét magunkban mindannyiunknak föl kell vetnünk, és önállóan, öntevékenyen bekapcsolódni az élet végső kérdéseinek megvilágításába, hiszen ezek személyesen és alapvetően érintenek bennünket. A mai világban egyre nagyobb szükség van életünk önálló megalapozására, alapjainak megtisztítására és megerősítésére. Vessünk hát alapot életünknek!

Tevékenységünk során eddig megvilágítottuk a sors, a Világegyetem és az anyag fogalmát. A sors ezek szerint az életünket legmagasabb kiteljesedés felé hajtó belső természeti erő érvényre juttatásával elért életút. A Világegyetem a minden létezőt egységbe ölelő, tudati irányítású élőlény. Az anyag az az eredetileg, még párezer éve is élő természetűnek érzékelt egyetemes fogalmi létező, amit elsősorban az utóbbi másfél évszázadban a materializmus az élettelenséggel, tehetetlenséggel jellemez. Haladjunk most tovább, és tisztázzuk a Természet fogalmát!

Feladatsorunkban jeleztük, hogyan vehetünk részt egy alapfogalom tisztázásában: önálló gondolkodással, az eddigi meghatározások alap-szempontjainak tisztázásával, ha szükséges, új szempont(ok) felvetésével, a legmélyebb belső összpontosítással, az értelmező szótárakban adott meghatározások vizsgálatával.

A Természet fogalma J. M. Baldwin filozófiai és pszichológiai szótára szerint (1902): a.) a T. a teremtett világot megelevenítő erők teljessége, vagy más felfogásban b.) a Természetet alkotó események és változó dolgok egyesített halmaza. Érdemes ezt a két meghatározást összevetni a Világegyetemről alkotott közkeletű nézetekkel: “A Világegyetem az anyagi létezők (dolgok) összessége” (Edwards, 1968). Első pillantásra feltűnő, és meglepő, hogy a Természet fogalma ugyanolyan általános, egyetemes, mint a Világegyetem fogalma, de tartalmában annál gazdagabb! Amíg a Világegyetem fogalmába csak az anyagi létezők tartoznak, addig a Természet mintha a Világegyetemet teremtő erők egységes, mélyebb szerveződése lenne, de legalábbis a dolgokon kívül a (közelebbről ugyan nem körvonalazott természetű) eseményeket is magukban foglalja. Mi lehet ennek a váratlan és meglepő ténynek, a Természet általánosabb, mélyebb és teljesebb értelmezésének oka? Baldwin azt írja, hogy kevés filozófiai fogalom rendelkezik átfogóbb és ugyanakkor lazább, önkényesebb értelmezéssel, mint éppen a Természeté. Ugyanakkor a Természet talán a legrégebben megfogalmazott általános filozófiai fogalom, írja. Ezek szerint a Természet gazdagabb fogalmi tartalmának az lehet az oka, hogy olyan régen fogalmazódott meg, hogy akkor még sokkal gazdagabb volt fogalmi érzékelésünk. Ezzel teljesen összevág, hogy a Természet fogalma a leglazábban értelmezett fogalmak egyike. Ha ugyanis a Természet a legrégibb általános filozófiai fogalom, akkor az azóta eltelt évezredekben a változó világszemlélet ennek a fogalomnak tartalmát másképp és másképp értelmezte, egyre jobban leszűkítette, annyira, hogy ma már a Természet “korszerű”, anyagelvű értelmezése is megfogalmazódott, és így a sok különböző korszak értelmezése mind rárakódott a Természet eredeti értelmezésére.

Harapófogóba fogott Természet

A Világegyetem fogalma, ma úgy tűnik, elvileg teljesebb, hiszen a Természet ma már egyre inkább csak a környező élővilágot jelenti, a Természet kiszorult a Világegyetemből, kiszorult az emberi világból. Mivel a Világegyetem fogalma egyre inkább materializálódott, élettelenedett, ezért a Természet két tűz közé került: az anyagivá, élettelenné süllyedő Világegyetem és az egyre terjeszkedő, természet-irtó társadalom közt megmaradó, egyre pusztuló élővilágra korlátozódik. Lehet, hogy egy nap a Természet teljesen megszűnik, a külső és a belső élettelenül terjeszkedő világ közti mezsgye elvékonyodik és eltűnik, és a Természet teljesen feldarálódik a két természet-idegen malomkő őrlése alatt? Úgy tűnik, ebben az irányban halad a mai civilizáció. Rajtunk, olvasókon, embereken múlik, tétlenül tűrjük-e a Természet végleges hóhérolását, vagy teszünk-e valamit a Természet fennmaradásáért és kiteljesedéséért.

Mivel a Természet fogalma a legáltalánosabb, legrégibb és legszélesebb skálán értelmezett, így a Természet az Ős-Világegyetem fogalmának megvilágítására is alkalmas. És mert a Természet a legrégibb egyetemes fogalom, így a többezer éves fogalmi érzékelés gyümölcsei itt, a Természet fogalmában a leggazdagabbak. Ebben az édeni fogalom-paradicsomban villan föl a Természet őseredeti, pazar teljessége, amit irányadónak vehetünk a Világegyetem és az élet megvilágításában is. Mai leszürkült fogalmi érzékelésünk, fogalmi intuíciónk ettől a fogalomtól gazdagodhat a legteljesebben.

Az újabb (Edwards, 1968), hatkötetes filozófiai enciklopédiában Hepburn kifejti, hogy a természet a legszélesebb értelmezésében a “dolgok teljessége”. De éppúgy vonatkozhat azokra a szerkezeti elvekre és törvényekre, amelyekkel a dolgok viselkedése magyarázható – és ez a két értelmezés nem választandó el egymástól, mert egy dolog mibenléte viselkedését is magában foglalja. A Czuczor-Fogarasi szótárban (1862) a Természet 2.) “szélesb értelemben földön kívül is létező… lények összege”, vagyis a Világegyetem élővilága, 3.) “Az öszves természetben foglalt lények azon eredeti belereje, melyeknél fogva fejlődnek, változnak, új és új alakot öltenek, fajaikat szaporítják, egymásra hatnak stb.”- vagyis a természet minden élő belső hajtóereje. Létezik tehát az érzékelhető világon belül egy belső hajtóerő, ami minden élőt élete kiteljesedése felé hajt! A világot tehát két tényező alkotja: a külső érzékszervekkel közvetlenül nem érzékelhető természeti hajtóerő és a megvalósult, érzékelhető világ. Ezek közül a belső hajtóerő játssza az elsődleges szerepet, mert ez a kettő közül a cselekvő, teremtő, alakító tényező. A Természet szó a “teremt” igéből származik. A Természet tehát maga a megnyilvánuló teremtő és hajtó, cselekvő őserő, minden élet és megnyilvánult lét ősforrása. A Természet tehát a Világegyetem magja, mag-ereje. És mivel a Természet az élőlények egységes hajtóereje, ezért a Világegyetem érzékelhető formái mögött egy életadó, cselekvő és teremtő tényezőt érzékel a magyar nyelv.

A Természet – az első világlétező

A “természet” szó nem szerepel a McGraw-Hill Dictionary of Science and Technology szótárban. Ez pedig figyelemreméltó ellentmondásban áll a Longman Dictionary of Scientific Usage, 1979-ben foglaltakkal, ami szerint a tudomány: a természet magyarázata. A Concise English Dictionary (1988) szerint a természet minden létező lényegi tulajdonságainak összessége. Ha a természet minden létező lényege, akkor kultúránk és civilizációnk valójában erre a lényegre kellene irányuljon. Máig fel nem tárt okok miatt azonban az emberiség letért a természettel együttélés útjáról. Nem vizsgálja a Világegyetem természetét, vagyis a világ lényegét nem érdemesíti figyelemre, s ezzel megtagadja a bennünk élő természetes értelem szavát. A Chambers Twentieth Century Dictionary (1898) szerint a természet az a hatalom, ami teremti és szabályozza az anyagi világot, másrészt a természet a világegyetemben fennálló rend. A Webster (3rd ed.) szerint a természet (a nasci, születés szóból származó kifejezés) alkotó és irányító tényező, erő, vagy elv, ami valamiben működve teljesen vagy főként meghatározza annak szerveződését, fejlődését és jólétét. A természet a világegyetem olyan ereje vagy tényezője, ami teremtő és vezérlő értelemként cselekszik. A természet azon elvek összessége, amelyek az univerzum szabályozására és működésére létesültek. A természet belső hajtó és sürgető erő, hasonló az ösztönökhöz, az étvágyhoz, a nemi vágyhoz, ezen erők összessége egy egyedben. A természet életadó, egészség-adó erő. A természet tehát olyan belső erő, ami a világot és minden földi élőt vezető egyetemes értelem, ami tehát nem külső, hanem belső tényező. De miféle tényező? A szótár szerint: erő vagy elv. Mivel az erők sokfélék, és a kölcsönhatások megnyilvánulásai, olyan kölcsönhatásoké, amik maguk végső elvekből vezethetők le, ezért a két megfogalmazás közül az elv tűnik számomra helyesebbnek. Annál is inkább, mivel itt épp a Természetről van szó, ami természet szerint a mindeneket szülő, ős-szülő világlétező – tehát minden létező létét mintegy megelőzően léteznie kell, törvényszerűen, természetszerűen. Akkor viszont a Természet az első tényező, az első világlétező, olyan élő tényező, aminek élete előző a mienkéhez képest, az első élő, aki eleve él. Ebben pedig szerepe teljesen megegyezik a végső elvekével, amik szintén minden létező létét megelőzik, hiszen éppen attól végső elvek, hogy minden létező léte rájuk vezethető vissza. Az első létezők tehát az elvek, amik eleve léteznek, sőt, eleve élők. Talán éppen ezzel függ össze az elv magyar nyelvi alakja is, ezt fejezi ki az “el-v alak: első létező. És ha igen, akkor ehhez hasonló belső, tartalmi logika adja, hogy a Természet az első élő, tehát minden létezőt megelőz az élet, az ős-élet. Világunk tehát az ős-élet birodalmából született! És ez az ős-élet nem misztikus, felfoghatatlan számunkra, fordítva: a Természet egy olyan értelem megnyilvánulása, amit a végső elvek feltárásával meg is ismerhetünk, sőt, értelmünk éppen a világlényeg, az őselvek megismerésére való. A Természet tehát a végső értelmi elvekben kifejeződő, megnyilvánuló ős-élőlény. Olyan értelmes ős-élőlény, aki mindannyiunkban belső élőlényként bennünk él, belső és legmélyebb társként, hajtóerőként, személyes életerőnk-ként, lényegünkként. A természet – az oxfordi értelmező szótár (1969) szerint – “életerő, életműködés, életszükséglet”. Azért írom a hagyománynak megfelelően a Természetet nagybetűvel, mert a Természet élőlény, és mert önálló értelemmel rendelkező élőlény. A kisbetűs természet – a Természettel ellentétben – a minden létezőt szülő eleven lény személytelen felfogását jelenti, vagyis olyan jelentést hordoz, ami vizsgálatunk szerint nem helytálló. A Természet olyan értelemmel bír, ami alapfeltétele és legbensőbb magja mindannyiunk életének, életünk értelmének. Életünk legmélyebb értelme, hogy megfeleljünk saját természetünknek, és mivel belső természetünk egylényegű a Természettel, ezért életünk leglényegesebb feladata a Természet értelmének feltárása, továbbvivése és kiteljesítése.

A természetfeletti valótlansága

Most, hogy megismerkedtünk minden fogalmak ős-fogalmával, ahhoz is közelebb kerültünk, hogy képet alkothassunk az emberiség sorsáról és mai állapotáról. Az emberiség sorsa ugyanis természetszerűen alapvető kapcsolatban áll a mag-erővel, a minden létezőt szülő Természettel. Az embert is magában foglaló Természetet az emberiség mai szellemisége ugyanis szembeállította a természetfölöttivel. De létezhet-e a Természet fölött létező? Vizsgálatunk szerint a Természet minden létező ős-magja, tehát eleve nem lehetséges olyan létező, ami a Természet fölött, a Természeten kívül létezhetne. Természetfölötti tehát nincs és nem is lehetséges. A természetfölötti tehát valótlan, mesterséges fogalom. A természetfölötti egy olyan művi fogalom, ami a Természetet maga alá akarja rendelni. De képzeljük el azt a létezőt, ami megszületik a Természet mag-erejéből, ami a Természet növevénye, és aminek legfőbb ismertetőjegye, hogy maga alá akarja rendelni az őt szülő, fenntartó, lényegét alkotó tényezőt, belső hajtóerőt, azt a hajtóerőt, ami a természetes vezérlő értelem, ami saját életadó, egészség-adó ereje! Egy ilyen tényező önmaga alapjával, lényegével fordul szembe, tehát a lényegtelenséget választva a lényegtelenséget akarja a lényegi fölé helyezni. A természetfeletti saját belső vezérlő értelmével fordul szembe, tehát értelem-ellenes tényező. Ez az értelem-ellenesség érhető tetten a természetfölötti fogalmát indokló, az értelemre hivatkozó érvelésekben is. A természetfölöttire ugyanis állítólag azért van szükség, mert állítólag léteznek olyan csodaszerű események, amik mintegy meghaladják a Természet rendjét. Csakhogy felmerül itt egy kérdés. A Természet maga vajon nem csodaszerű? A Természet gazdagsága, minden más létezőt megelőző léte, és minden létezőt belülről hajtó csodaereje vajon nem csodaszerű? A Természet, az élet éppen attól csodálatos, hogy önmagától a legteljesebb kiteljesedés felé törekszik. A magból kisarjadó fát elgondolva rájöhetünk, hogy a parányi mag magában tartalmazza azt a felíveltető erőt, amitől képes átalakulni, törvényszerűen kifejlődni, fává sarjadni, lombot, virágot fakasztani, és magok mirádjait megérlelni, és így mintha önmaga tartalmazná utódjait, égre nyíló fák végtelenbe nyúló sorozatát. A csodákat természetfelettinek beállítók ezt a csodálatos természeti erőt akarják megtagadni, nem érik be a természeti csodákkal, hanem azt állítják, hogy léteznek természeti erőkkel nem magyarázható jelenségek, vagyis misztikus csodák. A természetfölötti fogalma tehát önmagát az értelemmel felfoghatatlan jelenségekkel próbálja alátámasztani. A misztika tehát önmaga létét az értelem birodalmán túlra helyezi, és ezzel akarja igazolni a természeten túli létét. Igaz, hogy sok természeti csoda létét, létrejöttét nem értjük teljesen. Csakhogy a megmagyarázhatatlannal magyarázni semmit nem lehet. A misztika így önmaga alapjait ássa alá, amikor szembefordul az értelemmel. Az értelem legmélyebb természete ugyanis, hogy elérjen mindenhova, mivel az értelem a természethez tartozik, ahogy az emberi értelem is a Természet szülötte, és ahogy az emberi értelem legfőbb hajtóereje is a bennünk élő természeti erő. Mivel az értelem egylényegű a Természettel, az értelem mindent képes felfogni, minden jelenség lényegét képes megismerni. Attól, hogy ma nem ismerjük minden természeti jelenség lényegét, létrejöttének módját, egyáltalán nem következik, hogy ezek a jelenségek örökre szükségszerűen megmagyarázhatatlanok. Egész emberi létünk alapja, hogy képesek legyünk egyre több jelenséget megérteni. És ami a legfőbb, a lényeg mindenkit érint, és így személyesen mindannyiunkban bennünk él, tehát mi közvetlenül képesek vagyunk megismerni minden lényeget – csak éppen ehhez a megismeréshez az értelemhez, és nem a megmagyarázhatatlanhoz kell fordulnunk.

Természetes és mesterséges a kultúrában

A természetfeletti fogalma óriási pusztítást végzett az emberiség szellemiségében és sorsában. Hogy ezt megértsük, a Természet szót a mesterségessel, a művivel, a mesterkélttel kell szembeállítanunk. Az emberi alkotóerő egy a természeti alkotóerővel. Amikor feltaláltuk a tüzet, a tűzcsiholás módszerét, egy természeti erő (az emberi értelem) segítségével jöttünk rá a természeti feltételek alakításának módjára, a tűz mint természeti erő létrehozásának módjára. Emberi tevékenységünkben kétségkívül rá vagyunk utalva az eszközkészítésre, a szerszámkészítésre, a természeti erők alakító tevékenysége közvetlen tevékenységi körünkbe tartozik. Így jöttek rá a régi szkíták a lovas kultúrák kialakítására is. Csakhogy amíg az élettelen természet az emberi szükségletek következtében természeti alapokon kifejlődő szándékok révén tevékenységünknek mintegy alárendelődik, ugyanakkor a szkíta lovas kultúrákban a lóra nem úgy tekintettek, mint az emberi szándékok merő tárgyára, hanem figyelembe vették a ló természetét, tulajdonságait, és együtt éltek a lóban kifejeződő életerővel is. Az emberi kultúra fejlődésének tehát szükségszerű következménye a tárgyi-alanyi kultúra megjelenése. Az emberi kultúra a látszólag élettelen világ alárendelésével létrehozott egy természeti-tárgyi kultúrát. Ez a természeti-tárgyi kultúra azonban a művi vallások létrejöttével szembefordult a természeti kultúrával, és természet-ellenes alapokra állva a Természet alávetését, leigázását tűzte ki legfőbb céljául. A leszűkült szellemiségű kultúra merő technológiává süllyedt, elhagyta természeti alapjait, szűk, öncélúnak látszó technikai civilizációvá vált, züllött. Az anyagias, materialista civilizáció alapjainál tehát döntő lépésként a misztikus, természetellenes felfogásra bukkantunk.

Ezt a tényt fejezi ki a mai szóhasználat a természetes-művi, a természet-társadalom ellentétpár megalkotásával. Hepburn (1968) a hatkötetes filozófiai enciklopédiában idegen okság megjelenéséről ír, vagyis természetidegen oksági viszonyrendszer művi, mesterséges létesítéséről. Megjegyezte, hogy a művi és a természetes szembenállása ősi és folyamatos ellentmondást, zavart jelent az emberi kultúráról folytatott vitákban is. Egyes konkrét esetekben ugyanis nehéz tisztázni, mi mennyiben természetes, és mennyiben mesterséges. Ennek megítéléséhez csak tevékenységünk szellemi alapjainak, alap célkitűzéseink szem előtt tartásával juthatunk. Amíg ezeket a mai civilizáció szem elől téveszti, homályba burkolja, misztikus ködbe rejti, elérhetetlennek és felfoghatatlannak minősíti, addig ezek az alapok csakis személyes érdeklődésünk és önálló szellemi tevékenységünk révén világíthatók meg.

A természetesség – a Webster’s New Collegiate Dictionary (1976) szerint spontán attitűd, szellemi-cselekvési irány, hasonló a nemeslelkűséghez, ami szintén spontán indíttatás. Spontán, vagyis magunkból fakadó, mintegy magától létrejövő indíttatás. Ez a “magától létrejövés” azonban éppen a mágikus világfelfogásban játszik központi szerepet. Ami magától, vagyis belső lényegéből jön létre, ön-létrehozó, ön-teremtő képességgel rendelkezik, vagyis mágikus megvalósító hatalma van. A mágikus megvalósító képesség forrása vizsgálataink szerint ismétcsak a Természet, a bennünk élő természeti erő. És ha ezt a belső spontán indíttatást a nemeslelkűség jellemzi, akkor a Természet belső erkölcsiséggel is rendelkezik!

A nyugati “naturalizmus”

Mivel a magyar kultúrára nem jellemző a nyugati világra jellemző naturalista felfogás, ezért itt fel kell tárnunk, mit is jelent ez a “naturalizmus”. Szó szerinti fordításban: “természetesség”, a “természethez való ragszkodás”, a “természetes állapot”. A naturalizmus mint filozófiai irányzat azonban érdekes és eddig fel nem tárt módon ettől lényegében eltérő szemléletet jelent. A naturalizmus ugyanis “az a filozófiai vagy teológiai rendszer, amely a világegyetemet teljesen fizikai törvények által teremtettnek és irányítottnak magyarázza” (The Concise English Dictionary). Csakhogy itt felmerül a kérdés: miért kéne a Természetet kizárólag fizikainak, élettelennek tételezni? Vizsgálataink szerint a Természet egyáltalán nem élettelen, sőt fordítva, a legteljesebb élet maga, maga az életadó és életfenntartó, életkiteljesítő elv. Ismét tettenérhető a nyugati civilizációra olyannyira jellemző fogalmi beszűkülés, a beszűkített jelentésű fogalmakkal történő manipuláció. Ez a nyugati “naturalizmus” éppen saját lényegéből forgatja ki a Természetet, a Természetet akarja saját lényegétől megfosztani. Az “American Heritage Dictionary” szerint a naturalizmus “az a gondolkodási rendszer, ami szerint minden jelenség természetes okokra és törvényekre vezethető vissza, anélkül hogy erkölcsi, szellemi vagy természetfölötti jelentőséget tulajdonítana ezeknek”. Ezzel a leszűkítő felfogással lényegében ellenkező értelmezést alakítottunk ki vizsgálataink során. Az igaz, hogy a természetes világfelfogás nem tulajdonít jelentőséget a természetfölöttinek, hiszen ennek fogalma is valótlan, alaptalan, mesterkélt. Igaz, hogy minden jelenség természetes okokra és törvényekre, sőt, helyesebben, természetes végső elvekre vezethető vissza. Ezek a végső elvek: a kozmikus létezés elve, amit a minőségek dinamikus áthatása, öntevékeny teremtő ereje jellemez; az élet elve, ami a növényvilágban jelenik meg először hangsúlyozottabban, és amit a fizikai törvényeknek megfelelő hatásokkal szembeni hatások létrehozatala jelent; a lélek elve, ami először az állatvilágban jelenik meg hangsúlyozottabban, ami a belső és külső érzékelés önálló, a természeti szellemiséggel egyező irányú, lényegkiemelő tevékenysége; és az értelem, az öntudat elve, ami az emberi világban jelenik meg hangsúlyozottabban, és ami az értelem egyetemes érvényét hordozza, és eredetileg, természetszerűen a természeti értékek lényegkiemelő tevékenységére irányul(t). Erkölcsiségről akkor lehet csak beszélni, ha saját belső lényegünk értékeit érvényre juttatjuk. Átfogó, természeti értelem nélkül tehát nem lehet beszélni erkölcsiségről. A KAPU “Igazságtörvények” (1991/1, 32-35. old.) c. cikkében megírtam, hogy hogyan jön létre és miféle erkölcsiség is a természeti erkölcsiség. Itt javasoltam is olyan erkölcsi alapelveket, amik a természetes életszemléletből fakadnak. A nyugati naturalizmus-felfogás szerint azonban, úgy tűnik, az erkölcsiség csakis természet-ellenes lehet, csakis a természet-fölöttin alapulhat. Sajnos, túlságosan is ismerjük mindennapi életünkből azt a felfogást, ami életünk egészére is rátelepszik, hogy az erkölcsiség alapja önmagunk elnyomása, belső lényegünk, emberi ösztönvilágunk, természetes belső hajtóerőink megtagadása, és életünk szolgai alárendelése a “magasabb”, természetellenes, a természet alávetésére irányuló, lényegünktől idegen érdekeknek. Itt az ideje az emberiség teljes erkölcsi megújulásának, amit csakis egy fordulattól, szellemiségünk természeti alapokra helyezésétől várhatunk. Szellemiségünknek természethűvé kell válnia, feladva a természet-hűtlenség művi, mesterséges kényszerét.

Legbensőbb alkatunk, természeti alkotmányunk, belső szerveződésünkben kifejeződő élet-ügyünk a Természettel köt össze bennünket, és egyben felszólít a Természet emberi folytatására, kiteljesítésére. A természet-ellenesség személyes ellenfelünk, ellenfele alkatunknak, eredeti jellemünknek.

Az emberiség sorskérdése

És most elértünk az emberiség leglényegesebb sorskérdéséhez. Mi az emberiség feladata a Földön? A mai nyugati civilizáció szerint a már személytelennek felfogott természet alávetése. De ilyen alapokon hogyan képzelhető el az emberiség fejlődése? Úgy, hogy egyre messzebb távolodunk a természettől, saját belső és a köztünk élő természettől is? Egyre mélyebben fordulunk szembe önmagunk lényegével? Egyre jobban lényeg-telenítjük magunkat? Kioltjuk a bennünk élő természet-akaratot, és megvakítjuk a világ szemét, az egyetemes, világ-átható emberi értelmet?

Vagy ezt a jövőt választjuk magunknak és gyermekeinknek, vagy nincs más választásunk, minthogy visszatérjünk saját lényegünkhöz, természeti alapjainkhoz. És itt egy újabb akadályra bukkanunk. A nyugati civilizáció gondoskodni igyekezett arról is, hogy eleve elriassza az emberek túlnyomó részét egy ilyen emberi élet felé, a természet felé fordulástól. A közkeletű kifogás szerint nem lehet visszatérni a múltba, ennek semmi értelme sem lenne. Vissza a természethez – ez egy romantikus, megvalósíthatatlan ábránd, mondják. De miért megvalósíthatatlan? A természet elleni fordulat megvalósítható, de a természetes, az önként adódó – megvalósíthatatlan? A természet elleni fordulat megvalósult, de a természetellenességből természeti lehetetlenség visszafordulni a természeti törvények szerinti irányba? Saját lényegünk megtagadása, az igen, az megvalósítható, de saját lényegünk kibontakoztatása, az eleve megvalósíthatatlan? Azt mondják, a történelem kereke nem fordítható vissza. És ez az érv sok embert tényleg leszerel. Leteszik a fegyvert, letesznek a gondolkodásról: hát tényleg, a történelem kereke nem fordítható meg. Megy a történelem vakon, mindegy merre, és ott áll az emberi értelem, és azt kell mondja: a történelem kereke nem fordítható. De vajon arra született az ember, hogy puszta szemtanúja legyen saját erői megvakításának? A Természet kereke visszafordítható, már vissza is fordították, de a Természet parányi része, a történelem kereke nem? Vajon nem arra születtünk, hogy értelmes, emberi természetünknek megfelelő életet éljünk? Vajon nem az adja emberi méltóságunkat, hogy semmi körülmények között sem hagyjuk, hogy embertelenné tegyenek bennünket, hogy megtagadjuk önmagunkat? Vajon tényleg lefegyverző érv a történelem kerekének megfordíthatatlanságáról belénk sulykolt dogma? Maradjunk kizárva sorsunkból, és ehhez mi is adjunk meg minden segítséget? Életünket arra fordítsuk, hogy elvegyük magunktól az értelmes, emberi, természetes céllal élhető életet, hogy bebiztosítsuk utódaink életének egyre növekvő embertelenségét? Csakis és kizárólag lényegünktől idegen életet élhetünk, semmi mást? Tudjuk, hogy rosszul megy a sorunk, egyre átláthatatlanabb világban élünk, egyre több igazságot igyekeznek elzárni előlünk. A társadalmi hatalmasságok egyre hatalmasodnak, nekünk pedig azt a sorsot szánják, hogy őket segítsük magunk és szeretteink helyett. Nincs is más lehetőségünk, minthogy az ő oldalukra álljunk az élet akaratával szemben?

Vegyünk egy példát. Az emberiség ma rabságban él, olyan civilizációban, ahol nincs szabad akarata. A civilizáció alapjait valakik lerakták, és gondoskodtak arról, hogy ezen a sínen gördüljenek az események. Vegyünk egy bűnözőt, de egy olyan ritka bűnözőt, akit lecsuktak, és most rab. Mi ugyan nem vagyunk bűnözők, inkább azok, akik minket igyekeznek elzárni, de a példa kedvéért kövessük egy lecsukott rab sorsát. Mit tegyen? Ha szabadulni akar, és a börtönőr azt mondja, ez anakronizmus lenne, nem lehet visszaforgatni az események kerekét, mit mondjon? Hogy rendben, akármennyire is ítélték, ő önként és dalolva a börtönben marad, nehogy anakronizmussal vádolják, visszatéréssel gyanúsítsák meg, visszatéréssel – a szabadság birodalmába? Akkor is megesküszik a rab, hogy soha nem akar a börtönből szabadulni, ha ártatlan, és szabadon akar élni, ha látni akarja még a napvilágot? Azt hiszem, ez a példa szemléletesen megmutatja a természethez visszatérés képtelenségéről szóló állítás valótlanságát.

Vissza a Természethez, vissza a társadalomhoz – előre!

Sőt – nekünk nemcsak a Természethez kell visszatérnünk! Vissza kell térnünk a Természethez és a társadalomhoz. Egy olyan társadalomhoz, ami élet-szerető, természet-szerető erkölcsi alapokon áll a pénz, a hatalom, a misztika, a természet-ellenesség alapjai helyett.És mivel nincs is hova visszatérnünk, mert az Édent elrabolták, ezért nem is térhetünk vissza, csakis előre haladhatunk: meg kell teremtsük az édeni, természeti társadalmat, ahol a technika és a gazdaság is egy mindenki által világosan érzékelhető természeti szellemiség alapján és érdekében működik. Meg kell teremtenünk életünk emberi otthonát. Hogy otthon érezhessük magunkat a társadalomban és a világban, és bőrünkben is. Otthon – ez a szó ismét arról beszél, hogy el kell jutnunk – oda, ahonnan az élet fakad, a Természet mag-erejéhez. Nem véletlen, hogy az Éden minden nyelvben megegyezik a magyar Éden szóval, és az sem, hogy az Éden olyan közeli az otthon hangalakjához és jelentéséhez. Ott-hon: az égi, természeti, az eget-földet átjáró hon, az a hon, ami otthont ad belső és átfogó, emberi távlatokra nyíló életünknek. Meg kell teremtenünk az édeni otthont, hogy itthon, hazánkban, emberként is otthon érezhessük magunkat.

Irodalom:

The American Heritage Dictionary of the English Language, ed. William Harris, publ. By American Heritage Publishing Co. Inc., and Houghton Mifflin Co., Boston, 1969

Baldwin, J. M., ed., 1902, The Dictionary of Philosophy and Psychology, MacMillan, New York, 1902. Vol.II., 35.

Chambers Twentieth Century Dictionary of the English Language, ed. By rev. Th. Davidson, London, W.& R. Chambers, Limited, 1898

The Concise Oxford Dictionary of Current English, Fifth ed., revised by E. McIntosh, Oxford, at the Clarendon Press, 1911/1969

Hepburn, Ronald W., in Edwards, P., Editor-in-Chief, The Encyclopedia of Philosophy, McMillan, New York, 1968

Longman’s Dictionary of Scientific Usage, A. Goldman, E. M. F. Payne, Longman Group Ltd., 1979, Essex

McGraw-Hill Dictionary of Scientific and Technical Terms, 2nd ed., D. N. Lapedes, ed.-in chief, New York, 1969

Webster’s New College Dictionary, A Merriam-Webster, G. & C. Merriam Co., Springfield, MA., USA, 1976.

Webster’s Third New International Dictionary of the English Language, unabridged, Vol. I., Merriam-Webster, Inc., 1986