A TITOKFEJTŐ-VHK Körök tevékenységének szellemi alapjai

Az ősi magyar mágikus világlátás fennmaradt nyomai – 2. rész

Érdekes, de a végső alapelveket – ahogy a közelebbi vizsgálat ezt kimutatja – már ismerték a régi görögök is. A mai világban olyannyira általános a szellem beszűkülése, hogy a legtöbb tudós sem számol azzal, hogy az élettelenség, a fizika alapelveiből nem vezethető le az élet és az értelem léte és viselkedése. A természettudomány óriási mértékben beszűkült. Amíg a régi görögöknél a fizika jelentette a természettudományt és a természetbölcseletet együttesen, és minden létező viselkedésére keresett magyarázatot, addig ma többek között Heisenberg, Einstein és Hawking azt a vélekedést terjesztik, hogy az ember lényegében élettelen anyag, amelynek viselkedése hamarosan kiszámolható lesz. A természetbölcselet pedig szinte nem is létezik, nem azért, mert annyira bölcsek lennének a fizikusok, fordítva, mert a Természet átfogó összefüggéseit egyre kevésbé kutatják. A fogyasztói társadalomban a természetbúvár fogalma is “kimegy a divatból”, egy rég letűnt kor mókás alakjának tüntetik fel a betokosodott szemlélet elkötelezett érvényesítői. Elterelik a figyelmet a tudomány eredeti feladatáról, a Természet egységes, átfogó, az embert is magába foglaló megismeréséről. Ha az emberek nem szemlélik átfogóan a világot, kevésbé tűnik szembe az élettelenség alapelvének szűkkörű érvénye, és így a materializmus térhódítása folytatódhat. Csakhogy az élettelenség alapelve mellett létezik az élet alapelve, a Bauer-elv, amit Bauer Ervin angol, német, orosz és magyar nyelven is publikált – de a diadalmasan ellaposodó, egyre inkább a szűklátó-körűségben kimerülő modern “tudományos” szemlélet ezt majdnem tökéletes érdektelenséggel fogadta. Azzal, hogy a Világegyetem természetének, a Természet lényegének kutatását titokban megtagadta a modern “tudomány”, feladta az átfogó, lényegi megismerés célját, és ezzel leglényegesebb alapjában vált tudománytalanná, materialista babonává, saját alapállásának értelem-tagadó, mechanikus, gépies alkalmazójává.

A régi görögök annyit még felfogtak Hellasz őslakói, a pelazgok, és a közép-ázsiai káldeusok magaskultúrájából, hogy a világot négy alapelv kormányozza: az élettelen világot megelevenítő “ekszisz” (létezés), a növények világát megelevenítő “natura” (természet), az állatok világát megelevenítő “psziché” (lélek) és az emberek világát megelevenítő “nousz” (értelem) alapelvei. Ez a felismerés az évezredek távolából világítja meg a mai nyugati kultúra alacsony szellemi szintjét. Az ember lényege az értelem. Addig ember az ember, amíg képes látni, mit cselekszik, vakon az ember bábuvá, anyaggá válik, képes leesni egyetlen lépcsőfokon is, és összetörni magát, ha bekötik szemét, ha ködbe vezetik. Az Értelem az Ember alapelve, nem az élettelen anyag, nem a pénz, sem a ködbe burkolózó misztikus isten, se semmi más. Az Értelem az Ember kozmikus elvének megvalósulása.

A régi görögök a Kozmoszt a létezők ornamentumának, legfőbb ékességének, díszének tekintették. A Kozmosz alatt a Világegyetem értelmi rendjét, a Világegyetem változásait irányító értelmet értették. Ez a Kozmosz-felfogás is a szkíta méd-párthus-káldeus magaskultúrák hatását tükrözi. Érdekes, milyen mélységekbe pillanthatunk be, ha a magyar “világ” szó jelentését megvizsgáljuk. A “világ” a magyarban a cselekvő fény fogalma. Az a fény, amely cselekszik, világ, világot vet, világít, világol. Mi az, ami a mi emberi világunkat egyedül képes megvilágítani? Semmi más, mint az értelem. Az ész ugyanis, bármennyire is igyekszik a mai nyugati szemlélet ezt beárnyékolni, elködösíteni, valójában igenis rendelkezik erővel: és ez az értelem megvilágító ereje. Életünkben a cselekvő értelem a fény, ennek kell megmutatnia az utat, ahogy a sötétben is csak úgy tudunk tájékozódni, ha utunkat megvilágítja a fény. A világ tehát lényegi rokonságot mutat az értelemmel. A világ attól világ, hogy értelemként is létezik, hogy világítani képes, hogy képes arra, amire az értelem, és hogy ez a tulajdonsága a lényege. Világunk tud valamit, képes valamire, képes saját természetének megvilágítására. A Kozmosz a világ értelmi természete, értelmi lényege, a Közös Világ. Amihez közöm van. A létezők legfőbb ékessége, virága. Világunk, ha valóban cselekvő fény, cselekszik, saját természetét kibontja, terem, tehát virágzik. A világ úgy cselekszik, mint az értelem, képes egyről kettőre jutni, képes kiteljesedni.

De nézzük, és lássuk is meg, miféle világ-látás jellemezte évezredekkel ezelőtt a szkíta világ egyes kultúrköreit!

A magyarság ősi kultúrkörének vallásai a Világmindenségről

A zoroasztrikus kozmológia

Két vallást vizsgálok meg: a zoroasztrizmust és a manicheizmust. Mindkettő a magyarság ősi kultúrközpontjaiban fejlődött ki. Először bemutatok egy rövid részletet a zoroasztrizmus szent könyvéből, a Zend-Avesztából, hogy szemléltessem ennek a világlátásnak közvetlen bensőségességét, lelki gazdagságát, emberi élményszerűségét, ami annyira hiányzik a mai vallásokból.

“Életem legmélységesebb titka, óh én Istenem,
hogy minden létezőnek benső értelme
Te vagy,
hogy kezdet és végezet,
e világ létele
és benső valója
mind Te belőled való!
Hogy e világ értelmének
leggyönyörűbb gondolata
Te vagy,
legjobb érzetünknek a legbensőbb magja,
és örök forrása
a hullámzó élet végtelen árjának.”

(idézet a Zend-Avesztából, Zajti Ferenc fordításában)

A zoroasztrizmus az időszámításunk előtti első évezredben fejlődött ki Észak-Perzsiában, amely a méd, párthus, khorezmi kultúrkör erős befolyása alatt állt. A zoroasztrizmus a mágusok befolyását abban is tükrözi, hogy Zoroaszter legtöbb tanítványa a Mágusok közül került ki (The Encyclopedia of Religion, ed.-in-chief M. Eliade, MacMillan, New York, 1987). Zarathusztra, és az “asha”-val rendelkezők (ez kapcsolatban állhat az árpádkori “isa”-val “isa, por és hamu vogymuk”. Adatok léteznek az isa “többes lélek”, “közösségi lélek” jelentésére vonatkozóan, lásd Rőczei György: Az ősi magyar kettős lélekhit emléke a Halotti Beszédben. Zöldövezet, 1. Szám, 1992) isteni képességekkel, virtussal bírnak, amíg az extázis állapotában tartózkodnak, amely állapotot “maga”-nak nevezik. Ebben az állapotban kapcsolatba lépnek a jótékony halhatatlanokkal.

A zoroasztrikus kozmológiában minden létezőnek két oldala van: egy mentális vagy spirituális, és egy fizikai vagy anyagi. A spirituális állapot rendelkezik egy embrionális, mag-szereppel az anyagival szemben, amely majdnem a gyümölcsének tekinthető. Ez a tanítás megegyezik az első fejezetben bemutatott logikai elemzés eredményével.

Az Avesta tanítása szerint a halál után a lélek a mennybe jut, a Végtelen Fény fénybe, a csillagokon (jó gondolatok), a Holdon (jó szavakon), és a Napon (jótetteken) keresztül. A zoroasztrizmus egyetlen alapvető jelképe: a tűz. Tűz-oltárokon mutatták be az áldozatokat az égi tűznek (oltár szavunk az angolban: altar). A tűz alatt az élet magját értették (Duchesne-Guillemin, 1962).

A manicheus kozmológia

Mani i.u. 216-ban született a mezopotámiai párthus provinciában, Asoristan városában, a Tigris keleti partján. A pártus világbirodalom a rómaival egyenrangú hatalomként 500 éven át állt fenn i.e. 256 évtől kezdődően. Babilónia és szomszédos tartományai is a pártus birodalomhoz tartoztak. Ismerte Zoroaszter tanait, annak a Mágusok által felvett formáját. Áttérítette Turán addig buddhista királyát a manicheus nézetekre. Közép-Ázsiából fennmaradtak ujgur manicheus szövegek és pártus töredékek is.

Mani azt tanítja, hogy a hiedelmektől, hitbéli és hagyománybéli tekintélyektől az érvelés erejével kell megszabadulni. A tudás megvilágító ereje teszi lehetővé, hogy az ember megértse saját természetét, az univerzumét, az ember és a Világegyetem sorsát. A tudás biztosíthatja, hogy megtudjuk, kik vagyunk, honnan jöttünk, és hová megyünk. Mani tanai szerint csak a tudás vezethet az üdvözüléshez, emberi mivoltunk kiteljesüléséhez. Egyetlen tudomány létezik, de ez átfogja a teológiát, a kozmológiát, antropológiát, és az eszkatológiát. Az ész átláthat mindent. “Az embernek nem szabad vakon hinnie, csak ha saját szemével meggyőződött a kérdéses valami létéről”.

A Legfőbb Lény: a Fény, amely a bölcsességet jelenti. A FÉNYSZUBSZTANCIA ugyanúgy különbözik a szellemi, mint az anyagi szubsztanciától. A fénybirodalom fényföldből és fényéterből áll. Az egész fénybirodalom az istenség testét képviseli. Isten fogalmi testét Mani mint öt hajlékot nevezi meg:

Értelem

Megismerés

Gondolkodás

Mérlegelés

Felfogás

Gondoljuk csak el mai ésszel, hogy a bennünk élő istent ebben az öt hajlékban találjuk meg! Ez aztán nem valami mesebeszéd, ezzel tényleg lehet egyről-kettőre jutni, ha használjuk eszünket, emberi lényegünket.

Mezopotámia a csillagimádat országa. A látható Világmindenség tulajdonképpeni megteremtője az Élő Értelem. A Nap és a Hold egy kozmikus szerkezet, a szféra alkotórészei. Ez a szféra vízikerékhez hasonlítható, felmeregeti a fényrészecskéket a Holdhoz és a Naphoz. A hónap első felében a megmentett fényrészecskék fényoszlopban emelkednek fel a Holdhoz. Ezt a Dicsőség Oszlopának nevezik. A Hold tele lesz fényekkel, megduzzad és Teliholddá lesz. A fényoszlopról alkotott elképzelés, mely a Földről egészen az égig emelkedik, és felszálló fényrészecskékből áll, nem más, mint régi elképzelés a Tejútról, mely halottak lelkéből áll, melyek szüntelenül az állócsillagok szférájába emelkednek. Az anyagban meglevő fényrészecskék részben a növényvilágban, másrészt az ivarsejtekben találhatók. Az emberi férfi ivarsejt egyben Tűz-szubsztancia, és ebben megegyezik a Nappal, a Holddal és a csillagokkal.

Érdemes összevetni a magyar mitológia Ipolyi Arnold által ismertetett világlátását a napistenhit emlékeivel, a manicheus és a zoroasztrikus kozmológiával, és mindezt a mai tudomány ismereteivel, a logikai vizsgálat eredményeivel. Miért nem ismerjük manapság a régiek világlátását, rejtély, aminek feltárása más területre vezet. Annyi világosan látszik, hogy a tényszerű tudás növekedésével párhuzamosan csökken a káldeus, párthus, méd, és különösen a szkíta kultúra társadalmi szintű ismertsége az utóbbi évezredekben. Ma már a az évezredes káldeus, szkíta megnevezést is igyekeznek szalonképtelenné tenni, kivonni a forgalomból. A múlt évezredben a germán krónikák a magyarokat gyakran párthusok néven emlegették (a kérdés alaposabb történelmi megvilágítását lásd Grandpierre K. Endre műveiben).

Érdemes itt megemlíteni, hogy az élet elméleti tudományának megalapozásában, úgy tűnik, a huszadik században is a magyaroké a fő szerep a világban. Az elméleti biológia megalapozói közé tartozik Bauer Ervin (1968), az életelv matematikai elméletének kidolgozója, Bertalanffy Lajos (1968), az elméleti biológia másik jeles alakja, aki a rendszerelmélet filozófiai irányzatát is megalapította, amit azóta világszerte külön tudományágként tanítanak az egyetemeken. Ide tartozik Szent-Györgyi Albert (1960) szub-molekuláris biológiája, Polányi Mihály (1938) biológiai és filozófiai munkássága, László Ervin tudományfilozófiája, Bornemisza István (1954), Angyal András (1941) filozófiája, Grandpierre K. Endre (1992, 1997, 1999) logikai-oknyomozó, őstörténeti és tudatfilozófiai kutatásai és sok-sok más magyar kutató élet-központú tevékenysége. Horváth Tibor, a “Végső Valóság és Értelem” (Ultimate Reality and Meaning, URAM) c. nemzetközi tudomány-filozófiai folyóirat és társaság megalapítója ezt a személy-központú, élet-központú világfelfogást a huszadik századi filozófia magyar jellegzetességének tartja. Való igaz, hogy egyre fájóbb és sürgetőbb az élet igazságának visszaállítása a mai társadalom embertelen, élet-ellenes, anyagi érdekek uralmára épülő szemlélete helyére. Úgy tűnik, a múlt századi Petőcz Mihályon (1838) át egy évezredes életlátás ível át a szkíta méd-párthus-káldeus műveltségtől, a régi görögök egy hagyományőrző vonalán át a huszadik század magyarságával lényegi azonosságot mutatva.

A magyar kultúra minden vonalon mélyebb megalapozottságú, mint a nyugati kultúrkör népeié. Ez megmutatkozik a magyar nyelv ősiségében, logikájában, a magyar államalkotó képességben, az önszerveződés logikájában, az ősi magyar jogrendben, iskolarendszerben, az ősmagyar vallás képzeteiben.

A magyar ősállam minden jel szerint a Kárpát-medencében jött létre, még az Attila és Nimród előtti ősidőben. Erre utal “a magyarság egységes jogrendje: a nemzetgyűlés, az uralkodó tanácsadói testülete, a népi, nemzetségi és törzsi nemzetgyűlések, az ősi területi intézmények, a községi tanácsok, falunagyok ősrégi intézményrendszere” (lásd Grandpierre K. Endre: Őshazakutatás. Isten szava a magyar nép szava. Az ősi magyar népfelségjog virágzása és hanyatlása, 1996). “Országos ügyekben törvényileg kötelező volt minden felnőtt, fegyverfogható magyar részvétele. Kézai Simon Gesta Hungarorumában (1283) találjuk erre vonatkozóan az egyik legbiztosabb nyomot. Kézai a Lex Scythicát, a szkíta törvényt hozza fel bizonyságul: “Aki pedig a felhívásnak nem tett eleget, s nem tudta megokolni, hogy miért, azt a szkíta törvény értelmében felkoncolták, vagy törvényen kívül helyezték, vagy egyetemleges szolgaságra vetették.”” Éles ellentétben áll ez a mai nyugati jogrenddel. Próbáljon meg ma bárki személyesen részt venni az országgyűlésen! Fegyveres őrök, a hatalom akadályozza meg. A nyugat-európai jogrend a hatalom nép-felettiségére épül, a magyar a nép felségjogaira. Az európai jogrend a hatalmasok érdekeinek kiszolgálását szolgálja, az eredeti magyar jogrend minden magyar közvetlen részvételével a nép közvetlen részvételével kialakított döntések végrehajtását.

Ugyanez a szembeötlő különbség érhető tetten az iskolarendszer kialakulásában. A nyugat-európai iskolarendszer az államvallássá tett kereszténység érdekeinek kiszolgálásra létrehozott szerzetesrendeken alapszik. Ennek a nyugati iskolarendszernek nincs közvetlen elődje, a papság, a klérus hatalmának megszilárdítása és kiterjesztése volt a fő cél. Azóta ez a hatalom-szolgálat a papságtól áttevődött a polgárság, majd a nagytőkések hatalmának szolgálatára. Ezzel magyarázható a nyugati iskolarendszer hihetetlen értelem-ellenessége, embertelen szemlélete. Hiszen hogyan szabad jellemezni egy olyan iskolarendszert, aminek alapfelfogása az önálló gondolkodás megszüntetése, maradékának előírt, szűk keretekbe kényszerítése. A gyerekeket nem gondolkodni tanítják, hanem mint robotgépeket programozzák ismeretek elsajátítására, és bizonyos feladatok megoldására. A gyermekeket, szüleiket nem kérdezik meg, mi érdekli őket, mit tartanak fontosnak, mit szeretnének tanulni, hogyan lehet önálló gondolkodásukat fejleszteni. Kész helyzet elé állítanak mindenkit: ez van, biflázz, magolj, önálló értelmed kikapcsolásával robotolj egy életen át. Ha mégis kivételesen megkövetelnek némi önálló gondolkodást, mint a matematikában, fizikában, csak előírt szempontok szerint gondolkodhatsz előírt irányokba. Ez pedig nem más, mint a munkahelyek alap-eljárása: nem kérdezik meg az oda felvételizőket, mit szeretnének dolgozni, mit szeretnének tenni életük fő színterén. Kíméletlen, hatalmi eljárás ez, ami emberteleníteni igyekszik az embert, prostituálni, alávetni a hatalmi gépezetnek.

De milyen volt a magyar iskolarendszer? Ennek még nyomát is igyekeztek kiirtani, mintha egy ellenséges fajt akarnának csírájában megfojtani. Mégse sikerült ezt véghezvinni. Fennmaradtak nyomok a káldeusok akadémiáiról. A gergely-járás a magyar iskolarendszer népi eredetéről beszél. Hogyan? Népi eredetű is lehet az iskola? Nemcsak felülről, hatalmi szóval lehet létrehozni iskolákat, a hatalmi érdekek kiszolgálására? A magyar iskolarendszer tehát alulról szerveződő, népi jellegű kellett legyen. De milyen elvek alapján szerveződhetett?

Az iskola szerveződése nem követhetett más, mint természetes elveket. Természetes szerveződési elv az egy közösségben élők tanítása, képzése, az értelem nyiladozásának közösségi elősegítése. Mai szóval, a helyi közösségek önszerveződése természetes alapot ad a népi iskoláknak. És ez a területi szerveződési elv következetesen vezet el a képességek szerinti oktatáshoz. Minden közösségben nevelkednek fel kiemelkedő képességű emberek, akik aztán a nagyobb közösségekben, a törzsi, nemzetségi, és nemzeti közösségek kiemelkedő alakjainak közösségi, nemzeti iskoláihoz juthatnak el. A kiemelkedő képességűek kiválogatódása aztán természetszerűleg vezethet el egy olyan szintig, ahol már inkább egymástól tanulhatnak, mert már minden tudást megtanultak, amit az öregektől tanulhattak, s rajtuk a sor, hogy a nemzeti tudást tovább gazdagítsák. Az ilyen tanulók már nem csupán tanulók, inkább alkotók, tovább-alkotók, a népi kultúra felnőttszámba menő tovább-vivői. Így tehát természetszerűleg vezet el a nemzeti önképzés az egyes foglalkozási ágak tömörülésébe, ahol az alkotók egymást inspirálva alakítják ki közösségi életüket, alkotómunkájukat, munkatevékenységüket. A népi iskolák képzése által kiemelkedő képességűek újabb szinten szerveződhetnek. A képesség szerinti szerveződés egy szint felett ismét összekapcsolódhat a természetes, hely szerinti szerveződéssel. És itt ismét olyan nyomra bukkanunk Magyarországon, aminek az ókori Nyugaton nem találjuk párját. Fennmaradtak ugyanis emléknyomok arról, hogy a régi magyaroknál regős-falvak léteztek (pl. Regős-falva), hogy a magyar mágusok egységes rendbe szerveződtek. A bécsi krónika “Magosok” néven említi őket. “Az embereknek foglalatosságaik szerint különös rendekre, nemzetségekre, ágakra való felosztások közönséges törvény vala többnyire minden napkeleti népeknél” – írja Horváth János “A régi magyaroknak vallásbéli s erkölcsi állapotjáról” c. művében. Csak az újabb időkben jutott el az európai gondolkodás odáig, hogy a kiemelkedő tehetségeket hely szerint is egységbe, egy településbe is érdemes szervezni, mert ez elősegíti fejlődésüket. Ilyen felismerések nyomán jött létre – hatalmi szóval – a szovjet Akagyemgorod Szibériában.

A mai Magyarországon a magyarság önszerveződése hihetetlen mértékben szorítódott hátra a közéletben. Ha nem akarjuk, hogy fejünk fölött döntsenek minden életfontosságú kérdésben, újra csakis az önszerveződés segíthet. A magyar államot a magyar népnek, a magyar nemzetnek kell megszerveznie. Ebben pedig az önszerveződés az utóbbi évezredénél lényegesen nagyobb, döntő szerepet kell játsszon.

Irodalom:

Angyal, András, 1941, Foundations for a Science of Personality, The Commonwealth Fund, New York

Bauer, E. 1967, Elméleti Biológia, Akadémiai Kiadó, Budapest

Bertalanffy, Ludwig von, General Systems Theory

Bornemisza, Stephen von, 1954, The Ultimate Secrets of Nature, Vantage Press

Eliade, M. 1988, The Encyclopedia of Religion

Grandpierre, K. Endre, 1992, Eltemetett világkorszak – a mágikus kor, Harmadik Szem, 1992 április

Grandpierre K. Endre, 1994, Mióta él nemzet e hazán?

Grandpierre K. Endre, 1994, Tízezer éves küzdelem hazánk megtartásáért

Grandpierre K. Endre, 1995, A magyar ősvallás történelmi alapjai

Grandpierre K. Endre, 1995, Istennyomok hétölnyi por alatt. Az élet vallása

Grandpierre K. Endre, 1996, Történelmünk központi titkai sorozat, IV. Őshazakutatás.

Isten szava a magyar nép szava. Az ősi magyar népfelségjog virágzása és hanyatlása.

Grandpierre K. Endre, 1997, A magyar ősvallás történelmi alapjai, Titokfejtő

Könyvkiadó, Budapest

Grandpierre K. Endre, 1997, Istennyomok hét ölnyi por alatt I. Amit a magyar ősvallásról

tudni kell, Istennyomok hét ölnyi por alatt II. Az élet vallása, Titokfejtő Könyvkiadó, Budapest

Grandpierre, K. Endre, 1999, Collective Fields of the Golden Age in our Deep-Mind and

the World of Instinct, leadva, World Futures, the Journal of General Evolution

Ipolyi Arnold, 1861, Magyar Mitológia

Petőcz, M. 1838, Ansicht der Welt. Ein Versuch die Höchte aufgabe der Philosophie zu lösen. Leipzig, F. A. Brodhaus

Polányi Mihály, 1939/1992, Az élet visszavezethetetlen struktúrája, Polányi Mihály filozófiai írásai, Atlantisz Könyvkiadó,

Budapest

Szent-Györgyi, A. 1960, Introduction to a Submolecular Biology. Acad. Press, New York – London.

Szent-Györgyi, A. 1968, Bioelectronics. Science, 161, 988-990.

Szent-Györgyi, A. 1974, előadás az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen, Budapest

Skolimowski, Henryk, 1994, The participatory mind, Arkana, Penguin Books

Tarn, Hellenistic civilisation

Turgonyi Zoltán, 1993, A filozófia alapjai, Egyházfórum Alapítvány, Budapest