Megjelent: Napi Magyarország, 1999 május 15, szombat

A legátfogóbb természetes közösség: a nemzet

Életünk emberi kiteljesítését egyre hatalmasabb tényezők veszélyeztetik a huszadik század végén. Hazánkban a kommunizmus pusztításait nem egy emberközpontú, egészséges, a jóra épülő világ követte, hanem várakozásainkkal éles ellentétben egy még pusztítóbb társadalmi berendezkedés. Nemcsak a nemzetgazdaság teljesítménye zuhant a hatvanas évek szintje alá. Még fájóbb, hogy a nemzet szellemi élete, érzelmi összetartozása vált az ötvenes évekénél is mérgezettebbé. Mi ennek az oka? Mindenekelőtt a globalizmus, az emberiség egyre teljesebb alárendelése egy szűk pénzhatalmi kör pénzügyi érdekeinek, és maga a kommunizmus, amely ennek statisztálva a globalista célok kiszolgálásához szükséges szemléletet és erkölcstelenséget fölerősítette, szélesebb körűvé tette.

A globalizmus a nemzetgazdaságokat egyre inkább uralma alá hajtja és egy minden eddiginél felszínesebb, nemzetközi ál-kultúrával váltja fel a nemzeti kultúrák mélyen gyökerező értékeit. Ha nem akarjuk, hogy életünk túlnyomó része annak jegyében teljen el, hogy általunk teljesen ismeretlen üzletemberek zsebeit töltjük föl önmagunk és családunk rovására, és hogy emellett szellemileg is szolgaságba kényszerüljünk, és azért dolgozzunk, hogy ez a szolgaság minél teljesebb legyen, hogy az általánossá váló bűnözés alanyaivá, egy “mad max” világ áldozataivá váljunk, akkor változtatnunk kell eddigi álláspontunkon.

Közösség és tudat

Nem élhetünk úgy, hogy napi tíz-tizenkét órát dolgozunk méltánytalan anyagi ellenszolgáltatásért, olyan szellemi környezetben, amely a rádiókon, tévéken, a sajtó túlnyomó részén keresztül az embertelen anyagi szemléletnek megfelelően szolgaivá, bárgyúvá és embertelenné igyekszik tenni mindnyájunkat. Nem élhetünk úgy, hogy egyre kiszolgáltatottabb helyzetünkben megelégedjünk azzal, hogy tehetetlenül állunk a gazdasági, szellemi és fizikai bűnözés elhatalmasodásának világáradatában. Jóhiszemű várakozásunkat fel kell váltania egy olyan általános társadalmi kezdeményezésnek, amely képes megvilágítani az okokat és a jobbítás módjait, sőt, képes a közösen kialakított megoldások megvalósítására, társadalmi érvényesítésére is.

A kommunizmus és a fogyasztói társadalom által kialakított szolgai szemlélet annyira megrontotta a társadalmat, az egyének szemléletét annyira befolyása alá kerítette, hogy ma már a nemzet építését elölről, az alapoktól kell elkezdeni. A legelső lépés olyan szellemiség kialakítása, amely képes a mai élet problémáit a maguk igazi súlyában és mélységében meglátni, és a megoldást megtalálni. Ehhez pedig a legfontosabb az emberi értelem iránti bizalmatlanság eloszlatása, az értelem valóságos lehetőségeinek és feladatainak felismerése. Az értelem, az emberi szellem, a kultúra elleni bűnök a legsúlyosabbak és a legalapvetőbbek. Ilyenek a tudás, az erkölcs, és az igazság elleni merényletek, az erkölcsi relativizmus, cinizmus, mindenfajta megítélés önkényességének tana, az igazság szubjektivitásának tana, a tudás eredendő felszínességének, bűnösségének, nehezen elérhetőségének, a tömegek számára elérhetetlenségének tanai.

Mindannyian szeretnénk életünket a lehető legjobban, legemberibben élni. A mai társadalom azonban, mint óriás hatalom, az emberek legnagyobb részét egy kívülről vezérelt kényszerpályára taszítja. Mégis, mindannyian embernek, önálló, boldogságra termett lényeknek születtünk. Mi több: a világ titkainak sugallatára kíváncsi, érző, gondolkodó lényeknek. Olyan gondolkodó lények vagyunk, akik a világ előbbre viteléért születtünk a világra, a Természet, a Világegyetem sorsának kiteljesítésére. Az emberré válás legfontosabb tényezője az elme kiteljesedése, a tudat megjelenése. A tudat megjelenése – eddig fel nem tárt módon – alapvetően közösségi kölcsönhatások eredménye. Ahogy a természet erői hozzák létre, fejlesztik ki a magból a diófát, ugyanúgy a természet erői fejlesztik ki az emberréválás hajnalán az emberi tudat megszületését kiváltó emberi közösségeket. Az emberréválás kulcsfontosságú eseménye, hogy a közösségi lét olyan magas fokú, természetes szerveződést ért el, amely az egyes elméket bekapcsolta a közösségi élet átfogóbb áramkörébe, és ez az átfogóbb természetes áramkör egy szerveződési szinten túl kiváltotta az önmagát megfigyelni képes tudat, az öntudat megjelenését. A közösségi tudat megjelenése átfogóbb, önállósuló tudati ernyőként magasabb tudatosságot tett lehetővé. Ez az átfogóbb tudaternyő közvetlenül és finom felbontásban érzékeli a Természet és a Világegyetem mibenlétét, sorsát, lényegét, fejlődési irányát. A Világegyetem és a Természet fejlődésének létezik egy természettől adott iránya, és ez az élet, a közösségi tudat és az emberi öntudat megjelenése felé mutat. A Világegyetem és a Természet jelenléte az emberréváláskor önálló létformát öltött a természetes emberi öntudatban. Az öntudat és a közösségi szerveződés egymást kísérő párhuzamos jelenségekként léptek föl az emberiség történetében. A legátfogóbb létszint, ameddig a Természet erőinek közösségi szerveződése eljutott, az egy nyelven beszélők, egy kultúrát élő közössége. A legátfogóbb természetes alapon szerveződő közösség a nemzet. Az emberi tudat és a nemzet megjelenése tehát egymással egyidejű folyamatok, amelyek egymás feltételei és legfőbb segítői voltak.

A mai világban azonban egy ezzel ellentétes tendencia figyelhető meg: az életünket, a társadalom folyamatait felfogni és megérteni igyekvő tudat, az értelem egyre tömegesebb méretű visszaszorulása, tudatlanná válása. Nem értjük, mi történik körülöttünk. Nem értjük, mit történik az országban, a közvárakozással ellentétben miért nem köszöntött be a felemelkedés korszaka a szovjet megszállás után. Nem értjük, milyen világban élünk, és nehezen látható, mit is kéne tennünk, hogy saját belső törvényeinknek megfeleljünk. David Riesman “A magányos tömeg” c. könyvében leírta, hogy a mai társadalmakra olyan embertípus jellemző, amely lényegében kívülről irányított. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a “külső irányítás” nem enged belepillantani kártyáiba, arra a következtetésre kell jussunk, hogy a mai ember nem rendelkezik élete alakítása fölött. De ahogy az emberréválás nem kevesek előjoga volt, úgy ma az élet, az emberi tudat fényével beragyogott élet is természetszerűen mindannyiunk joga kell legyen. Nincs kétfajta ember, egy, aki érdemes a tudásra, a szaktudásra, és egy másik, aki erre nem érdemes. A tudás lényege, hogy átadjuk egymásnak. Tudásunk alapjait egymástól sajátítjuk el. A kultúra lényege, hogy anyagi és szellemi sorsközösségünket, emberi összetartozásunk közösségi mivoltát, az egyéninél átfogóbb létszintjét megnyissa és ezzel szellemünket fölemelje. Mindannyiunk feladata, hogy a megszerzett tudást szülőközösségünk tagjai számára elérhetővé tegyük. Tartozunk ezzel embertársainknak a kölcsönösség, társas lény mivoltunk, emberi sorsközösségünk alapján. Emberi természetünk csak a közösségi létben bontakozhat ki igazán. Különösen fontos az élet lényegére, közösségi természetére vonatkozó felismerések megosztása egymással. Érezzük és tudjuk, mire születtünk, mégis elmeborzongató belegondolni, milyen óriási a különbség eszményeink és a társadalmi valóság között. Eszményeink érvényre juttatását, a jövő átfogó alakítását csak a közösségi lét teheti lehetővé. A természetes közösségek legátfogóbb szintje pedig a nemzeti lét. A nemzet mindig is a társadalmi élet legfontosabb kategóriája volt. A múlt századtól azonban megindultak a támadások a nemzeti lét ellen, először a marxizmust, majd a fasizmust támogató tőkés csoportok, később a kommunisták és a liberálisok részéről.

A nemzet eredete

Érdekes, hogy a “baloldali” eszmerendszerek magukat közösség-barátnak mondják, mégis milyen ellenséges viszonyban állnak a nemzeti léttel. A nemzetet egyes “baloldali” filozófiák – mint pl. a marxizmus – újkeletű jelenségnek minősítik, és a francia forradalomra vezetik vissza (1789). Mások a magyar nemzet fogalmának megjelenését Kézai Simonhoz (1300 körül) kötik. Herodotos szerint a szkíták nemzeti összetartozását kifejező mítosz az emberiség őskorába nyúlik vissza. A magyar történelem fennmaradt őskódexe, a Tarih-i-Üngürüsz szerint azonban a magyarság, a magyar összetartozás tudata már évezredekkel ezelőtt jelen volt közöttünk. Grandpierre K. Endre bebizonyította, hogy a magyarság nemzettudata évtízezredekre, az emberiség mágikus őskorára nyúlik vissza. És fordítva: ahogy közelítünk a mához, úgy válik a nemzetlátás egyre felszínesebbé, nemzet-ellenesebbé.

A természeti világmodell

Miért születtünk, és miért élünk? Kétségtelen, hogy az embert a Világegyetem hozta létre, a Természet, az élővilág teremtette meg. A Világegyetem szervező ereje hozta létre saját értelmi rendje alapján az embert. A szervező erővel rendelkező, és szerveződési irányát kiteljesítő, megvalósító Kozmosz önmegvalósító kozmikus elmeként működik. A Természet maga ennek a kozmikus elmének kiteljesedése, káprázatosan gazdag és tovább gazdagodó folyama. Az élővilág szerveződése hozta létre az emberiséget, hogy lélekkel és szellemmel tovább gazdagítsa és kiteljesítse az élet világát. Az ember megjelenésével létrejött a kultúra, az emberi élet szellemi mivoltának képviselete. A kultúra kifejlődése természetszerűleg egyfajta közösségi élet megteremtését igényelte. A közösségek feladata az élet kérdéseinek felvetése és megválaszolása, a tudás átadása és továbbfejlesztése, az élet céljának betöltése volt. Akkor lehetünk teljes emberi lények, ha élünk a bennünket átfogóbb közösségekhez, a nemzethez, az emberiséghez, az élővilághoz és a Világegyetemhez kötő összefüggésekkel. A Világegyetem az ember számára a fő természeti létkörökön át nyilvánul meg:

VILÁGEGYETEM – ÉLŐVILÁG – EMBERISÉG – NEMZET – SZEMÉLY

Ezzel az öt fő létkörrel áll elénk a természetes világ modellje. Igaz, hogy létezik még létkör a személyen belül is, a belső tudatvilágban, és a belső biológiai világban, mint például a sejtek, az atomok, az erőterek, de számunkra, mint egységes élőlények számára most a bennünket átfogóbb rendszerbe ölelő összefüggések érdekelnek.

A természetes világmodell kulcs-szerepet játszik egyéni és közösségi életünkben, akár felismerjük, akár nem. Ezek a létkörök alkotják azt a természeti folyamatot, amely megteremtette az emberi személyiség alapját. A természeti létkörök ebben az egymásba ágyazottságban mindannyian elvi és lényegi fontosságúak. Világos, hogy nem vizsgálhatjuk meg az Embert a Világegyetem nélkül, ha nem akarjuk szem elől téveszteni az Ember végső mozgatórugóját, a Kozmoszban megnyilvánuló szervezőerőt. A Világegyetem vizsgálata nélkül az ember elveszti végső talaját, és életét egysíkúvá, kozmikus tudati vonatkozása vesztetté, alkalmazottá teszi egy világa vesztett, világtalan életben. Hasonlóan, a Természet, a környező világ tanulmányozása, titkainak vizsgálata nélkül az emberi elme nem képes kifejlődni, kiteljesedni. Mindez nyilvánvalónak tűnhet – de mindebből következik, hogy a nemzeti lét is elengedhetetlenül fontos az ember szellemi látóköre számára. Ugyanis a nemzet annak a nyelvnek hordozója, melynek segítségével legszemélyesebb gondolatainkat megfogalmazzuk. A nyelv fogalmai, ezek jelentésudvarai olyan tudatos és tudattalanba merült gondolatokat hordoznak, amelyek szellemiségünk, szellemi alkatunk lényeges meghatározói. A nemzet annak a kultúrának megteremtője, hordozója és továbbvivője, amelyben életünk és szellemiségünk kibontakozhat.

A természetes világmodell egyfajta világképlet, amelyen lemérhetjük személyes életünk, szellemiségünk alakulását. Ahogy a nemzet képes szellemiségünk irányultságának természetes irányát kijelölni, úgy a Természet megnyilvánulásai képesek szellemiségünk irányultságát egy még átfogóbb összefüggés-rendszerre megnyitni. Szellemiségünk kibontakozásának végső színtere a Világegyetem végső titkainak feltárása. És mivel ezek a létkörök mind természetesek, ezért szellemiségük iránya mind egybeesik az egész, átfogó Természet egységes szellemiségének irányával. A természetes nemzetfogalom a nemzetet szerves élőlényként fogja fel, amely az élővilág egy fontos, életfontosságú szerveként jött létre, és ennek a természetes szellemiségnek kiteljesítésére hivatott. Ahogy személyes életünk csak a nemzet életébe épülve, annak kiteljesítésében kaphat értelmet, úgy a nemzet élete csak az élővilág, a Világegyetem szellemiségének kiteljesítésében érheti el rendeltetésének valóra váltását.

Élni vágyni annyi, mint különbre, jobbra vágyni, nemesebbre, nagyszerűbbre, eszményire. Eszmények nélkül az ész nem eszmélhet. Természeti, emberi sorsunk elérhetőségéhez, az Éden visszahódításához, életünk kiteljesítéséhez mindenekelőtt eszmélnünk, éreznünk és gondolkoznunk kell. Az élet tudni, érezni akar bennünk mindent, ami lényeges, tudni, érezni akarja, miért jött létre a Világegyetemben. Mit akar az élettől a Világegyetem? Miért hozott létre bennünket a Természet? A Világegyetem fejlődése során a (látszólag) élettelen és tudattalan létezésből nem vak-véletleneken át, hanem magas szervezőerővel hívta létre az Életet. Ez a Világegyetem első számú “csodája”, olyan megnyilvánulása, amely a Természet logikájára kíváncsi emberek előtt feltárulhat. A Természet logikája a felszíni, egyszintű gondolkodásra, az egy síkon mozgó tudományágak egy-utas gondolkozására merőleges. A Természet ugyanis összeköti a fizikát, a biológiát, a társadalomelméletet, a tudatfilozófiát. A Természet a tudományok egységes egészét igényli, tehát a Természet interdiszciplináris. A Természet egységes logikája szerint a fizikai létezésből előugró élet és tudat lényege szerint megtáltosodást jelent. A Világegyetem második számú “csodája” a Természet csodája: a tudat kibontakoztatása az élővilágban, az ember megjelenése. A Világegyetem harmadik számú csodája az Ember csodája – lenne, s ez az Ember természeti létfeladata: az élet és a tudat megtáltosítása, kibontakoztatása, kiteljesítése. Az emberiség létfeladata az értelem és emberi érzés kiteljesítése a bennünk élő természeti, elemi erővel. Ha az emberiség visszatalál természeti gyökereihez, ha feladatát nem a Természet erőivel való szembefordulásra, a Természet leigázására fordítja, hanem a Természet legmélyebb lényegi fejlődési irányának továbbvitelére, az emberiség képes lehet a Világegyetem létakaratát kiteljesíteni. Az ember akkor teljesítheti kozmikus, természeti rendeltetését, ha továbbviszi a kozmikus szellemi irányt a maga létkörében: az egyéni, közösségi, nemzeti szinteken, és az emberiség egészében. És mivel az ember belső világában tovább él a kozmikus szervezőerő, ezért az ember kiteljesedésével a Kozmosz éled fel. Saját belső Kozmosz-feltámasztásainknak akkor szerezhetünk azonban csakis egyéni életünkön túlmutató érvényt, ha a bennünk feléledt Természet fényét átadjuk környezetünknek, társainknak, és ha gondoskodunk arról, hogy az élet és a tudat fénye a nagyobb közösségekben is kigyulladjon, a nemzetben, az emberiségben – ekkor gyulladhat ki a Természetben és a Kozmoszban. Mindannyian a világgal állunk párban. A világ előbbrejutása mindannyiunk feladata és személyes ügye.

Megfelel-e az emberiség természeti létfeladatának?

A történelem tanúbizonysága: az emberiség egyre nagyobb fokú manipulálása, megtévesztése, az értelem elsorvasztása, az érzések és az értelem szembeállítása, belső világunk hamis és bűnös színben feltüntetése (a nyugati civilizáció domináns dogmája szerint az emberi belső világ alantas ösztönök színhelye), az emberi kultúra emberi dimenzióinak (az értelem hatókörének fejlesztése, természeti feladatoknak, ünnepeknek, életnek élő közösségek, a közösségi tisztánlátás, erkölcsi világlátás) elsorvasztása az emberiséget egyre fokozódó mértékben vezeti embertelen, természetellenes pályára. Az emberiség tehát letért természeti létfeladata teljesítése útjáról, és embertelen, gazdasági-pénzhatalmi-politikai erők uralma alatt senyvedve elvesztette szellemi látókörét, értelme egykori hordereje a mindennapi apró-cseprő ügyekre sorvadt és nem terjed túl a közvetlen, személyes gyakorlat körén. A materializmusra épülő civilizáció: a társadalmi kontraszelekció, a munkalehetőségek alárendelése a pénzhatalmi érdekeknek, az egyre növekvő tényleges munkaidő, a társadalmi hírközlés üzleti érdekeknek alárendelése, a tudomány, a művészet, a kultúra lényegi lefokozása a mai embert önállótlan, arctalan tömeg-emberré igyekszik alakítani, minden oldalról beszorítja, hogy rákényszerítse önálló, emberi lény-mivoltának, eszméinek, életelvének feladására. Érzésvilága a célzatosan manipuláló társadalomban legyengül, indulatvilága szalonképtelennek minősül. Szellemének maradékait pedig az értelemellenes, az értelem számára eleve felfoghatatlan tényezőre építő misztika veri béklyóba. Az értelem hatóköre a mai társadalomban hihetetlen mértékben, mesterségesen leszűkített. A fogyasztói társadalomban a hatalmi társadalom kitermelte tömegember szisztematikus manipulálása a nemzeteket aláveti az üzleti életet alakító tényezőknek. Az eredmény: az emberi értelem, érzés, érzékelés, világérzékelés letompult, elsorvadt, megcsonkult, alávettetett.

Hogyan térhetünk vissza természeti létfeladatunkhoz?

Életünk akkor kaphat emberi, természeti értelmet, ha a bennünk élő eszmények, ábrándok, legmélyebb, életreszóló, emberi vágyaink vezetik életünket. Az eszményi lélek, az eszményi élet érvényre kell jusson. A legfontosabb eszmények: az élet emberi, különbre, jobbra, igazságra vágyásának érvényre jutása a nyers erő és a társadalom anyagi kényszerei (pénz, állás, anyagi juttatások, hatalmi előnyök, manipuláció) felett. Elölről kell kezdeni a nemzet felépítését. Ehhez szükség van olyan spontán szerveződő közösségek létrehozására, amelyek az életünk egészét érintő problémák meglátásával és megoldásával foglalkoznak. Idetartoznak olyan kérdések, amelyeket szinte teljesen kirekesztettek a mai fogyasztói társadalom látókörén: az élet végső kérdései, a Világegyetem eredetének és természetének kérdése, az élet értelme, a társadalom, a nemzet emberivé tétele, a világ megváltoztatása. Mindezeket a kérdéseket a mai társadalom egyre inkább szűk szakmai berkeknek tartja fenn, amelyeket pedig az egyetemi-akadémiai élet anyagi-politikai befolyásolásával képes szellemi korlátok közé terelni. Olyan közösségeket kell létrehoznunk, amelyek egyik alapgondolata, hogy minden ember képes minden lényegi problémát meglátni éppen azért, mert ezek személyesen érintik sorsát. És ha érintik sorsát, azt érzi, és így meg is értheti, és annyiban, amennyiben személyes sorstényezője, meg is képes ezeket oldani. A nemzet újjászületése olyan közösségek létrejöttével képzelhető el, amelyek célja az egyén, a nemzet és az emberiség sorskérdéseinek, az élet végső kérdéseinek megfogalmazása és a válaszok megvalósítása. Ha ilyen közösségek létrejönnek, ha a mai társadalom emberei rátalálnak az ilyen közösségek létrehozásának útjaira, akkor a természetes közösségek beindíthatják, fölerősíthetik a magyar társadalom szerves szerveződését. A mai angol társadalomban majdnem mindenki egyszerre több hivatalosan bejelentett egyesület tagja. Elképzelhető, hogy baráti körökből, spontán közösségekből, és tudatosan vállalt közösségi kezdeményezésekből az egész társadalomra kiterjedő természetes közösségek hálózata fejlődjön ki. Ha pedig a társadalom jelentős részére kiterjednek a természetes közösségek, a nemzet saját életének megvilágítására képessé válhat, újjászerveződhet, és saját kezébe veheti sorsának irányítását.

Kiút a fogyasztói társadalomból

Hogyan tudjuk kivonni életünket a tevékenységünket egyre inkább a maga uralma alá hajtó gazdasági erők egyre kíméletlenebb szorítása alól? Ez a lépés elkerülhetetlen – különben egész életünk azzal telik, hogy elemi létfeltételeinket igyekszünk létrehozni, és arra már nem jut idő, hogy gondolkodni és cselekdni kezdjünk. Mivel a mai társadalmak életünket egyre növekvő mértékben vetik alá akaratuknak, egyre rohanóbb és embertelenebb a világ, ezért csak magunkra, egymásra, élet-közösségeinkre, családunkra, a magyarságra, az emberiségre számíthatunk. Ezek a természetes közösségek azok, amelyek mellénk állhatnak életünk felszabadításában, és ezért ezek alaposabb megismerése elkerülhetetlen.

Életünknek csak akkor adhatunk értelmet, ha életünk egészének alakítását saját kezünkbe vesszük. Ez nem jelenti szó szerint életünk egészét abban az értelemben, hogy életünk minden pillanatára kiterjedjen. Az első lépések lehetnek csak aprók, önmagukban kisebb, csak perspektívájuknak kell átfogónak, életünk egészére irányulónak lenniük. Hogyan gondolhatjuk el életünk egészét? Életünk egésze születésünktől halálunkig tart. Ahhoz, hogy életünk egészének magán túlmutató értelme lehessen, kell valamiféle tényező, amely ezt az értelmet hordozza, kiteljesíti. De mi van életünkön kívül? Van-e olyan tényező, amely képes továbbvinni egyéni életünk értelmét halálunk után is? Nyilvánvaló, hogy léteznek ilyen tényezők. Az ilyen tényezőket úgy hívják: embertársaink, utódaink. Utódaink testileg-szellemileg hordozhatják tovább az életünket jelentő tényezőket. Utódaink kivételével a többi emberrel halálunk után csak szellemiségünk tarthat fenn kapcsolatot. Szellemiségünk kapcsolatot tud tartani egykori személyes ismerőseinkkel. De szellemiségünk előbb-utóbb elenyészik, ha az egymásra következő nemzedékek egyre inkább csak közvetve lépnek szellemiségünkkel kapcsolatba, és ezt nem viszik maguk is tovább. Szellemiségünk fennmaradásának azonban végső soron az az egyetlen biztosítéka, ha bekapcsolódik egy átfogóbb közösség életébe. Az egyéni létünkön túlnyúló, átfogóbb közösségek léte tehát életünk értelmének legfőbb biztosítéka, pillére, és terepe egyben. Ebből az alapvető tényből viszont az következik, hogy életünk egésze akkor nyerheti el igazi értelmét, kiteljesedését, ha egy átfogóbb közösséget segít, táplál, szolgál, éltet.

A nemzet fogalma

A Világegyetem, a Természet rendeltetése génjeinkben él tovább. Életünk feladata a bennünk élő természeti erők kiteljesítése, kivirágoztatása. A nemzet annak a kultúrának megteremtője, hordozója és továbbvivője, amelyben szellemiségünk kibontakozik. A nemzet eredetileg egy szerves közösséget jelentett, amely közvetlenül a személyes részvétellel létrehozott közösségeken alapult, amely ezeknek a közösségeknek társadalmiasult formája. A nemzet az a közösség, amely, ha valami fennmarad életünk végén belőlünk, ezt a valamit tovább éltetni képes. Ha életünknek értelmet akarunk adni, amely túlnyúlik személyes életünkön, ez életünk szellemi meghosszabbítását jelenti. És mivel szellemiségünk adja életünk legfontosabb, legszemélyesebb, leglényegesebb magját, ezért szellemi túlélésünk lényegében valóságos túlélést jelent. Szellemi túlélésünk, halhatatlanságunk legfontosabb pillére és biztosítéka tehát a nemzet. A nemzet szerepe tehát szellemi életünkben közvetlenül és a legszemélyesebben érvényesül. Ha erről nem veszünk tudomást, életünket, szellemiségünket mi magunk ítéljük gyors elsorvadásra, idő előtti halálra, mások előli bezárkózásra. A nemzet léte azonban nemcsak puszta terepet biztosít tetteink, szellemiségünk, emlékünk fennmaradásához, hanem egyben irányt is ad szellemiségünk kibontakozására. Ha a nemzet az egyedüli, amely szellemi kibontakozásunk esetén biztosíthatja szellemiségünk halhatatlanságát, akkor szellemiségünk egy olyan központi fókusza kell legyen, amelyre szellemiségünk mint lényegi tényezőre irányul. Szellemiségünk rendeltetése ennek a szellemiséget továbbvivő tényezőnek, a nemzetnek fenntartása és továbbfejlesztése, továbbvitele – továbbvitele a Természet, a Világegyetem kiteljesedése felé.

Ahogy a nemzet képes szellemiségünk irányultságának természetes irányát kijelölni, úgy a Természet megnyilvánulásai képesek szellemiségünk, a nemzet szellemiségének irányultságát egy még átfogóbb összefüggés-rendszerre megnyitni. Szellemiségünk kibontakozásának végső színtere a Világegyetem végső titkainak feltárása. Szellemiségünk iránya egybeesik az egész, átfogó Természet egységes szellemiségének irányával. A természetes nemzetfogalom a nemzetet mint egy kozmikus élőlényt fogja fel, amely az élővilág egy fontos, életfontosságú szerveként jött létre, és ennek a természetes szellemiségnek kiteljesítésére hivatott. Ahogy személyes életünk csak a nemzet életébe épülve, annak kiteljesítésében kaphat értelmet, úgy a nemzet élete csak az élővilág, a Világegyetem szellemiségének kiteljesítésében érheti el rendeltetésének valóra váltását.

A nemzetet azok a mozgatóerők hozzák létre, amelyek életünk értelmessé tételét igénylik, amelyek életünk egészét emberivé akarják teljesíteni, mert a velünk született, természeti-genetikus-kozmikus belső erők akaratára hallgatnak, azokra, amelyekért megszülettünk. A nemzetben testesül meg a Világegyetem szervezőereje. A nemzet antenna az Ember, a Természet, a Világegyetem titkaira. A nemzet olyan közösségi antenna, amelynek fényerejéhez mindannyian hozzájárulunk, ha hallgatunk a bennünk kibontakozni vágyó életerő akaratára. A nemzet egy antenna-erdő a végtelen felé, és közös feladatunk ennek az antenna-erdőnek összehangolása, hogy az általa közvetített kép éles és tiszta, mindannyiunk számára világos, fénylő és értelemtől sugárzó legyen. A nemzet életünk szellemiségének talaja, hordozója és mennyboltja.

Még a mai, egyre atomizáltabb, elszigeteltebb társadalomban is sokféle közösség létezik. A mai társadalmat olyan csoportok működése határozza meg, amelyek üzleti céljaik érdekében csoportosultak. Olyan közösségeket kell létrehoznunk, amelyek nem üzleti alapon állnak, hanem az élet egésze iránti érdeklődés és jobbítás szándéka vezet. A közvetlen, emberi érdeklődés, és az élet szeretete alapján is lehet csoportokat létrehozni, nemcsak a profit növelése érdekében. Az élet oldalán álló csoportok mindmáig többnyire megmaradtak baráti szinten, műkedvelő körként vagy alkalmi társulásnak bizonyultak és szétestek. A természetes közösségeknek a szellem kibontakozatásán túl azonban a szerzett megoldások gyakorlati érvényesítését sem szabad szem elől téveszteniük. Gyakorlati, tevékeny, a közösségek létrehozását és felemelését szolgáló tevékenységet érdemes folytatnunk.

Grandpierre Attila, csillagász