A TITOKFEJTŐ-VHK Körök tevékenységének szellemi alapjai – 3.

Igazságtörvények

Grandpierre Attila

Hová tűnt az igazság?

Életünk sokrétű színpadán látszólag alig található olyan színtér, amelynek igazsága mindenki számára közvetlenül belátható. Ahogy az évezredeken, évszázadokon, évtizedeken át közelítünk a mához, egyre több a valójában hamis ál-igazság, az igaznak beállított hamisság, és a hamisnak beállított igazság. Sőt, a mához közelítve olyan szemlélet válik uralkodóvá, amely szerint egyáltalán nincs is abszolút igazság, minden igazság relatív, ízlés, nézőpont kérdése, és minden igazság csak fél-igazság, feltételes igazság, amelynek igazsága nem teljes. Általánossá vált a hiedelem, hogy az egzakt tudományokban sincs abszolút igazság, a matematikai igazság is végső soron ellenőrizhetetlen alap-feltevéseken, axiómákon nyugszik. Előtérbe kerül a tapasztalati igazság szemléletmódja, az empirizmus, a mindent kész adottságaiban szemlélő és elfogadó látásmód. A tapasztalat soha nem lehet magyarázó elv. A világszemlélethez éppen azért fordul az ember, hogy javítani tudjon élete látásmódján, önállóan tudja alakítani, nem pedig azért, hogy a tényeket egyszer s mindenkorra késznek konstatálja. Valójában a tények keletkezése és értelmezése, életünk egésze szempontjából mutatkozó igazság-értéke az, ami megértésre, feltárásra szorul. Így a tapasztalati tényekre hivatkozásban kimerülő szemlélet csonka, módszertanilag téves. Az empirizmus a belső igazság feladása, a világ átfogó szemléletének feladása. Mivel agyunk is tanulja az érzékelést, és ebben lényeges szerepet kap a társadalom és a kultúra, tehát a “kint levő” valóság látását alakító emberi tényezők, ezért az empirizmus hamisan eleve adottnak mutatja azt, ami valójában emberi tényezők tevékenységének az eredménye. Ezzel pedig a megértés helyett az elfogadásra teszi az empirizmus a hangsúlyt, mégpedig mindig a külső szempontok feltétel nélküli elfogadására. Ez pedig nem az igazsághoz visz közel, hanem a tények misztikus, feldolgozatlan szemléletéhez, a mindent átvilágító értelem, az igazság elpárolgásához.

A mai világban olyan kép alakul ki, amely a legtöbb igazságot távoli halványan fénylő, nehezen megközelíthető égitestnek mutatja. De igaz-e ez a kép? Vagy az igazságról kialakított kép valójában hamis?

Vagy kiengedjük kezünkből az élet áttekintését, és akkor távoli égitestre szökken el az igazság, vagy elkezdjük módszeresen felépíteni, az alapoktól kezdve az igazság ittlévő épületét, amelyben otthon vagyunk, amelyet bevilágít értelmünk fénye. Nem igaz, hogy minden igazság relatív! Nem igaz, hogy az igazság csak kevesek kiváltsága! Nem igaz, hogy törvényszerűen az emberek túlnyomó része ki van rekesztve az igazság meglátásából! Nem igaz, hogy az igazlátás képessége csak mesterséges képzéssel sajátítható el. Nem igaz, hogy az igazság bonyolult. Nem igaz, hogy az igazság ízlés kérdése. Nem igaz, mert léteznek nyilvánvaló, kétségbevonhatatlan igazságok. Nem igaz, hogy csak a kételkedés az egyetlen biztos alappont. Nem igaz az európai gondolkodás alapkövének számító tétel, hogy csak egyetlen állítás megkérdőjelezhetetlen: hogy gondolkodom, tehát vagyok. Ez a kép igazságtalan, és alaptalan, és rémisztő!

Matematikai igazságok

Vannak olyan igazságok, amelyek kétségbe vonhatatlanok, amelyek nem feltételesek, amelyek közeliek, mindannyiunk számára elérhetőek, mindannyiunk számára könnyen átláthatóak. Az elemi matematika igazságai például mindenki számára igazak: a 2*2=4 igazsága mindenki számára közvetlenül belátható. De az euklideszi geometria már kénytelen olyan feltevést bevezetni, amelynek – mint az másfél ezer évvel Euklidész után, Bolyai János, Lobacsevszkij és Gauss felfedezései során ismertté vált – valóságtartalma igazolásra szorul. Pontosabban, az euklidészi geometria érvényes marad, csak éppen gyakorlati alkalmazása során figyelembe kell venni, hogy sík vagy gömbfelszíni viszonyokat akarunk-e vizsgálni. Az euklidészi geometria érvényessége tehát nem feltétlenül egyetemes, léteznek olyan geometriai idomok, amelyek felszíne nem sík, és ezért a geometriai tételek is általánosabb szabályokat kell kövessenek. Nyilvánvaló, hogy a nem síkidomokból álló testek léte már Euklidész korában ismert volt. Euklidész azonban nem vizsgálta meg, hogy ezen testek léte milyen lehetőségeket teremt geometriája általánosabb érvényű alakba öntésére. És mivel másfél ezer éven át ezt senki más sem vizsgálta meg, a legtöbben hajlamosak lettek elfogadni, hogy az euklidészi geometria egyetemes érvényű. Ezek a felületesen véleményt formáló emberek azután az euklidészi geometria egyetemességének sérüléséből, ismét felületesen, és indokolatlanul, arra következtettek, hogy akkor semmilyen igazságban sem lehet megbízni. Ezt a felszínes nézetet azok a körök karolták fel, és népszerűsítették, akiknek érdekük volt az igazság elfedése, az igazság állásainak megrendítése, és céljaikhoz egy efféle felszínes érvelést is alkalmas eszköznek láttak – az üzleti, manipulációs és reklám-hatalmasságok.

Fizikai igazságok

A fizikai igazságok olyan alapelvekre nyúlnak vissza, amelyek bár egyetemesek, nem kizárólagosak: mert a fizika legvégső alapelve a “legkisebb hatás elve”, ami pedig csak az élettelen világ jelenségeire igaz. A fizika igazságai tehát csak a látszólag “élettelen” világ jelenségkörére igazak. Világszemléletként tehát egy ilyen élettelenség-vallású szemlélet csak akkor lenne alkalmas, ha a Világegyetemben nem létezne élet, nem létezne tudat, ha nem létezne szabad akarat, erkölcsi felelősség. Az élettelen fizikai világ törvényei ugyanis nyilvánvalóan tagadják a testek egyéni felelősségét viselkedésük irányításában, hiszen épp azt a fogást keresik rajtuk, azokat a feltételeket, amelyek között ezek esetlegesen létező egyénisége is megroppanni kényszerül, és alávethető alkalmas külső feltételek megválasztásával bármely külső célnak, bármely külső szándéknak. Az “élettelen” világ valóban, jó közelítéssel legtöbbször élettelennek mutatkozik. A teniszlabda nem rendelkezik önálló akarattal – mondják. Valóban, a teniszlabda rendszerint oda röpül, ahová ütik. De jelenti-e azt, hogy a teniszlabda semmiféle belső világgal, belső önállósággal nem rendelkezik? Hiszen ha bennünket embereket egy rablógyilkos egy hálóval összekötöz teniszlabda-alakúvá, hogy kezünket-lábunkat mozdítani sem tudjuk, magunk is oda repülünk, ahová ütnek bennünket. A teniszlabdának ráadásul eleve nincs se keze, se lába. Nyilvánvaló, hogy kéz és láb nélkül nehezen akadályozhatja meg, hogy oda röpüljön, ahová ütik. És hogyan mozgathatná a teniszlabda az alkalmasan rácsatlakoztatott műkezet-lábat, ha nincs hozzá az emberéhez hasonló agya? A teniszlabda világa jelentős mértékben különbözik az ember világától, nem biztos, hogy emberi agya kell legyen ahhoz, hogy érezzen: hiszen az állatok, a növények is éreznek, mégsincs emberi agyuk. Mindmáig nem igyekezett az emberiség feltárni, az érző-képesség mennyire egyetemes a világ létezői között, és jelen van-e bizonyos mértékben és minőségben a látszólag élettelen világban. A kéz-és láb nélküli lények belső világának vizsgálata éppen ezért fokozottabb figyelmet követel, az adottságok pontos figyelembe vételét, és akkor várható csak önálló cselekvés, ha a megfelelő választási helyzetben álló rendszertől a megfelelő módon kérünk választ. A tudomány érdekes módon nem azt az utat választotta, hogy megkeresse, hogyan bírhatók a kéz-és láb nélküli lények választásra, és hogyan tárható fel ezen a módon belső világuk. Fordítva, azt az utat választotta, amelyben a kéz-és láb nélküli lények teljes és feltétlen alávetése a cél. Miért éppen olyan szemléletet dolgoz ki, a más szemléletek kizárásával, a mai nyugati civilizáció, amely ilyen mértékben embertelen, amely a kéz-és láb nélküli lények alávetésére kidolgozott módszertanon alapszik? Hiszen nyilvánvaló, hogy egy ilyen embertelen szemlélet alkalmas életünk önálló alakításának, belső világunk kiteljesítésének természetellenes megcsonkítására, megfojtására.

Biológiai igazságok

A biológiai igazságok természetét, a biológia hajtóerejeként szolgáló alapelvet még nem fedezték fel, nem dolgozták ki. Igaz, hogy Bauer Ervin, századunk egyik legjelentősebb tudósa, megtalálta az élet általános, egyetemes alapelvét, és matematikai formába is öntötte. Mégis, a tudományos világ túlnyomó része mindmáig nem fedezte fel Bauer Ervin munkásságának igazi jelentőségét. A gondolataink jelenségvilágának természettörvényeinek leírására alkalmas elméleti pszichológia fogalma sem született meg a materialista gondolkodás sínein gördülő tudomány sajátos alakulása során. A Bauer-elv szerint. “Az élő és csakis az élő rendszerek soha sincsenek egyensúlyban, és szabadenergia tartalmuk terhére állandóan munkát végeznek annak az egyensúlynak beállta ellenében, amelynek az adott külső feltételek mellett a fizikai és kémiai törvények értelmében létre kellene jönnie”. A biológia alapelve tehát nem valamiféle járulékos, mellékes elv, amely némiképp, lényegtelen mértékben módosítja a fizikai törvények érvényre jutását. Az életelv éppen a fizika élettelenség-elvével homlokegyenest ellenkező irányú folyamatokat indít be. Annyiban élünk amennyiben szembeszegülünk a halál törvényeivel, a legkönnyebb megoldások elvével, a legkisebb ellenállás mentén sodródással. Azonnal belátható, hogy az életelv egyben a tudat elvének kifejlődését is magában rejti. Gondolkodásunk ugyanis akkor lehet csakis természetszerű, lényeglátó, ha működésére nem vonatkoznak a fizika törvényei, ha ezek nem korlátozzák működésében. Amíg a biológia életelve kifeszíti a lehetőségek birodalmát az élettelen alapelvtől a homlokegyenesti véglet alapelvéig, addig a tudat elve egy mindkettő fölött emelkedő birodalmat nyit meg, amelynek áttekintő és lényeglátó képessége egyetemes: minden igazság meglátására alkalmas.

Gondolati igazságok

Annyi bizonyos, hogy a gondolat világában nem igaz az energia megmaradásának és a rendezetlenség növekedésének fizikai törvénye. Ellenkezőleg: gondolkodásunk során minél több energiával gondolkodunk, annál jelentősebb felismerésre juthatunk, és ha ez megtörténik, nem a fizika világában megszokott kifáradás lép fel, mint egy sportolónál egy jelentős fizikai teljesítmény után, hanem a felismerés jelentőségével arányos energia-felszabadulás. Hasonlóan, gondolkodásunk rendszere nem szükségszerűen halad az egyre szervezetlenebb, szétesőbb szint felé, ahogy az a fizikai rendszerekre jellemző – legfeljebb a természeti törvényekkel szembeszegülő társadalmi hatások lépnek fel butító hatással. Fordítva, természetes körülmények között az ember gondolkodása fokozatos rendszerezésére, egyre átfogóbb szervezésére, élet-elvének kifejeződését szolgáló alakba öntésére törekszik. A természeti törvény tehát a gondolkodás világában a szervezettség növekedése, és egyre átfogóbb szintekre kiterjedése.

Társadalmi igazságok

Az elméleti társadalomtudomány sajátos alakban alakult ki. Ahelyett, hogy az emberi társadalmak természeti szerepét, természettörvényeinek igazságát, szellemi fejlődésének természeti irányait vizsgálta volna meg, egy gyökerében természet-és emberellenes társadalom elméletét dolgozta ki a marxizmusban. A társadalomtudomány annyira rabja a ma manipulált világának, hogy képtelen volt saját természeti alapjait, természetének szellemi irányait feltárni, és ehelyett megelégedett a mai gazdasági és hatalmi túlkoncentráció viszonyai között fellépő anyagi hatásokra összpontosítással. Így tehát egy természet-és ember-ellenes ál-társadalom-tudomány fejlődött ki. Ez pedig olyan igazságokat tud csak tartalmazni, mint a csirkegyárakban gyártott broiler-csirkék fél-empirikus szociológiája. Ha pedig valaki efféle szociológiára akarja alapozni az emberiség fejlődését, azzal éppen azokat a kereteket tűzi ki célnak, amelyek leküzdése a természeti társadalomtudomány feladata lenne.

Logikai igazságok

Az elemi matematika igazságain túl mindannyian elfogadjuk a logikai alapelvek igazságát. A logikai alapelvek igazságának kérdését is csak a logikai alapelvek alapján vizsgálhatjuk meg. Az, hogy A=A, hogy egy állítás vagy igaz, vagy hamis, és hogy minden mindennel összefügg, szükségszerű gondolkodási alaptörvény, és mint ilyen, igazsága mélyebb minden más igazságénál. A mai, a fogyasztói társadalomra rákényszerített szemlélet még a logikai alapelvek igazságát is feltételesnek, axiomatikus érvényességűnek, vagy egyenesen a tapasztalat igazolására szorulónak tartja. De igaz-e ez a nézet? Feltételes érvényűek-e a logika alapelvei? Vagy csak a mindenben feltételes igazságot kereső elme látja ezeket az igazságokat feltételesnek? Bebizonyosodhat-e, hogy a logika alapelvei nem igazak? Előfordulhat-e, hogy valaki tapasztalati, tudományos kísérletekkel igazolható módon bebizonyítja, hogy A nem egyenlő A-val? (Vagy hogy egy állítás vagy igaz, vagy hamis? És a minden mindennel összefügg tétele?) Ez lehetetlen, mert a fizika a gondolkodás törvényein épül, a gondolkodás törvényei a logika törvényei, és ezek a logikai alapelveken nyugszanak. Előfordulhat-e, hogy a fizika alapelvei hamisaknak bizonyulnak? Mivel a fizika alapelve az élettelenség elve, a legkisebb hatás elve, ezért a fizika tárgykörén belül, az élettelen jelenségvilágon belül a fizika törvényei mindig igazak maradnak. Más kérdés, hogy a fizika tárgyköre, az élettelen jelenségvilág egyetemes-e, vagy csak bizonyos megközelítésben, bizonyos tér-és időskálán érvényesül. Hasonlóan, a biológia tárgykörét maga az életelv jelöli ki, tehát a biológia alapelve feltétlenül igaz a biológia tárgykörében. Más kérdés, hogy a biológia alapelve egyetemes-e. Vizsgálataim azt mutatják, hogy amíg a fizika tárgyköre csak viszonylagos, csak az elemeket saját átfogó összefüggéseikből kiszakító, atomizáló vizsgálódás számára igazak, addig a biológia alapelvei egyetemesek, ha minden létezőt átfogó összefüggéseiben vizsgálunk. De mi a helyzet a logika érvényességének egyetemességével? A logika a gondolkodás törvényeinek tudománya. Minden létező vizsgálata csakis a logika segítségével lehetséges. A logika érvényessége tehát megelőzi a vizsgálat módszerének kijelölését, így megelőzi a fizikai és biológiai szemlélet szétválását is. A logika érvényessége tehát a fizikáénál és még a biológiánál is egyetemesebb: minden létezőre, minden összefüggésre kiterjed. A logika alapelvei tehát az emberi tudás abszolút alapigazságai, minden létigazság érvényénél feltétlenebb igazságok. A matematika egyetemes igazságai is a logika igazságán alapszanak.

Erkölcsi igazságok

A logika igazságai a mai köztudatban mintegy árnyékba rejtetten, jelentőségüket eltakarva szerepelnek. Ha tudjuk, hogy az igazságok keresésére nem az élettelen, embertelen világszemléletű tudományra kell figyeljünk, hanem a logikára, a logika újra alkalmas lehet gondolkodásunk megalapozására. De megalapozhatja-e bármelyik ember életét pusztán az elemi matematika és a logikai alapelvek segítségével? Annyiban igen, hogy az ilyen alapon épülő minden ismeret igazsága lényegében átlátható. Annyiban azonban nem, hogy nem ad életünkhöz semmiféle személyes kapaszkodót. Az a helyzet, hogy életünk megalapozásához olyan feltétlen igazságokra van szükségünk, amelyek igazságtartalma abszolút, mégis személyesen hozzánk szól, ránk vonatkozik. Létezhet ilyen igazság? Nem ellentmondás ez? Állításom: igenis létezhet, sőt, létezik is, és ez az erkölcsi igazság területe. Életünk leglényegesebb megalapozását mi magunk látjuk el, akkor és annyiban, amennyiben erkölcsi igazságokat fogunk fel és teszünk a magunkévá. Egyetlen terület létezik, amelyben mindenki otthon van, amelyben mindenki a maga ura, amelyben az utolsó szó mindig az egyéné: és ez az erkölcsi igazság. Életünk végső pillérei, végső alapelvei szabadon választottak abban az értelemben, hogy rajtunk áll, hogy választunk-e életcélt, élet-alapelvet, vagy sem, és ha választunk, önállóan választunk-e. Választásunk szabad választás, amelynek szabadsága élet-kiteljesítési lehetőséget jelent: azt, hogy élhetünk olyan életet, amely nélkülünk nem lehetséges, amelyet legbelsőbb adottságaink természetének megfelelően csak mi teljesíthetünk ki. Az általunk szabadon választható élet tehát akkor teljesíti ki szabadságát, ha valós adottságaink kiteljesítését szolgálja. Ilyen élet-elv lehet az emberi tökéletesség megközelítése, emberi mivoltunk lényegi megvalósítása, a szellemi gazdagság és teljesség, frissesség és végsőkig eljutás igényének követése, a bennünk élő életakarat felfedezése, feltárása, irányának továbbvivése, az, hogy megvalósítsuk azt az életet, amire születtünk. Mivel pedig megszületésünkkor a Természet erőinek megtestesülése vagyunk, ezért életünk legmagasabb kiteljesítése a Természet erőinek életre váltását jelenti, vagyis olyan szabadságot, amely egyben a természeti élet-és tudatszerveződés továbbvivése szellemi síkon. Életünk szabadsága a társadalmi hatásoktól, a manipulációs befolyásoktól való szabadulás lehetőségében áll és bukik. A társadalmi manipulációtól szabadulást pedig egyedül a természeti élet-adottságok szellemiségéhez kötődés biztosíthatja. Ebben gyermekkorunk, és szellemi fejlődésünk eddigi eszmélési korszakaira támaszkodhatunk.

Rajtunk áll, hogy a szellemi fejlődésünk, és így életünk alakítása feletti rendelkezést átadjuk-e a társadalom életünket megkaparintani igyekvő, haszon-elvű köreinek, vagy sem. Rajtunk áll, hogy a Természetet igába vetni akaró, a világot üzleti céljainak alávető társadalom szolgáivá válunk, vagy a másik oldalra állunk, az ember oldalára, az élet kiteljesítésének oldalára. Rajtunk áll, hogy szellemi fejlődésünket össze akarjuk-e kapcsolni nemzetünk kultúrájával, eredeti szellemiségének, őseredeti arcának igazával. Rajtunk áll, össze akarjuk-e kapcsolni szellemiségünket a nemzet, az emberiség, a Természet, a Világegyetem értelmének kiteljesítésével. És mivel a választás az üzleti körök és a Természet között szabad választás, felelős választás, amely egyben értékítéletet is jelent az élet mellett vagy azzal szemben, elkötelezettséget az élet ügye vagy ezzel szemben a mi egyéni vélt érdekeink ügye mellett, ezért ez az alap-választás erkölcsi természetű. Életünk legalapvetőbb választása a mai világban, hogy elfogadjuk a ránk kényszerített üzleti szempontok szolgálatát, vagy megőrizzük önállóságunkat, és az élet ügye melletti természeti elkötelezettségünket. El kell döntsük, hogy tekintünk életünk fő társadalmi tevékenységére, a munkára, és mások élete munkájára. Miért dolgozunk? A puszta pénzért dolgozni, amely sajnos egyre kényszerítőbb és általánosabb, életünket napi nyolc-tíz órában odadobni csakis a pénzért – lényegében prostitúció. Sőt, több, mint prostitúció, mert a prostituált a keresett pénzt élete vagy utódai életének jobbítására is felhasználhatja. De ha mi egy külföldi tulajdonos cégének dolgozunk, csak azért, hogy ez az idegen ember a zsebeit tömje, ezzel magát a rabszolgaság rendszerét is támogatjuk anyagilag, és ezzel a magunk és utódaink, szeretteink rabszolgaságba, prostitúcióba süllyesztését segítjük. Minél nagyobb az általunk termelt javak profitja, élettevékenységünk annál nagyobb részét adjuk át a világot prostituáló tényezőknek. Olyan társadalom szolgálhatja csak az embert, amely az értelmes emberi élet igényeinek megfelelően épül fel. Ilyen társadalmat csak akkor lehet felépíteni, ha mindannyian elölről kezdjük gondolkodásunk, életfelfogásunk lényeglátásunk kifejlesztését. Olyan életlátást kell kialakítanunk, és egymással olyan közösségeket kell kialakítanunk, amelyek képesek minden közös ügyünket legmélyebb magjáig megvilágítani. Olyan természetes közösségeket kell kialakítanunk, amelyekben megvitatjuk és lényegéig megvilágítjuk az életünk egészét érintő kérdéseket. Csak akkor léphetünk fel a társadalmi méretű élet-prostitúció ellen, ha ezek a közösségek a társadalom jelentős részére kiterjednek. Ezért az élet, a jövő, a közösségi, erkölcsi élet melletti elkötelezettség a mai világban mindenki legszemélyesebb életének legközpontibb választása.

A mai magyar társadalom egyik legfájdalmasabb pontja közös életünk erkölcsiségének megfogalmazása. A történelem ellenünk ható erői egykori erkölcsiségünket igyekeztek ellehetetleníteni. Amíg a közös erkölcsiséget nem alakítjuk ki újra, közösen, a teljes magyarság túlnyomó részének személyes részvételével, addig a külső tényezők hatása érvényesül a mi valódi, legjobb szándékainkkal szemben. Éppen ezért felhívással fordulok mindenkihez, aki érintve érzi magát közös sorsunk jóra alakításában: javasoljunk olyan erkölcsi alapelveket közösségi életünk megjavításához, amit a magunk módján vállalni is tudunk, aminek érvényesítését tevékenységünkkel elő akarjuk és elő tudjuk segíteni. Szándékunk szerint olyan közös álláspontra tudunk majd jutni, amit közösen képesek kell legyünk előbb-utóbb érvényre is juttatni.

Javasolt erkölcsi alapelvek

Mottó:

mindenki a maga módján

a maga lehetőségei szerint

legjobb belátása szerint

legjobb képességei szerint

Minden álmunkat meg kell és meg lehet valósítanunk. Minden valós életproblémát meg kell oldanunk, és erre képesek is vagyunk. A megoldásban legfőbb segítőink érzéseink, sejtéseink, és az ezekre támaszkodó, logikus, alkotó értelem.
Életünk egészéért, lényegéért felelősséggel tartozunk önmagunknak, családunknak, nemzetünknek, az emberiségnek, a Természetnek, a Világegyetemnek. Ezért erkölcsi kötelességünk életünk és a világ végső titkainak megoldása.
Életünk, és szellemiségünk természeti és közösségi gyökerű. Ezért erkölcsi kötelességünk és érdekünk a magunk életének minél tökéletesebb kiteljesítése és a világ előbbre vitele, az élet különbbé, jobbá, nemesebbé tétele. Mindannyian részt kell vegyünk természetes alapokon álló, a kíváncsiság, az eszmények hajtotta közösségek létrehozásában és továbbvitelében.
A létezés, az élet, az értelem, az erkölcs, a kultúra, az igazság, a jóság, az érzés, amennyiben természettől adott, szent és sérthetetlen.
Minden hiányosság, ami bennünk és környezetünkben fennáll, életünk kiteljesedését, igazi természetének megnyilvánulását akadályozza. Teremtsünk megfelelő alkalmat, kezdeményezzük a belső és külső hiányosságok felszámolását!
Életünk olyan világtény, amely igazát akarja. Mindannyiunk személyes feladata az élet igazságának minél teljesebb és mélyebb feltárása, védelme és érvényesítése.
Életünk a világban olyan otthonosságot igényel, mint egy jó családban, ahol az együtt-cselekvés összhangja nyílt és világos. Életünk, szellemiségünk otthonossága a haza szeretetét, a közjó védelmét igényli, a közjó ellenfeleinek leleplezését, a nemzeti hagyomány éltetését, a nemzeti kultúra ápolását.
Ahol élünk, otthonosságot kell teremtsünk. Közvetlen életterünk, lakóhelyünk, környezetünk, iskolánk, munkahelyünk emberi természetének érvényre juttatása, alapos ismerete, ápolása, a lokálpatriotizmus mindannyiunk erkölcsi feladata.
Közös sorsunk ismerete nélkül nem nézhetünk szembe az életünk egészét alakító tényezőkkel. Ezért húsbavágó feladatunk a nemzeti és az egyetemes történelem lehető legmélyebb megismerése és megvitatása, elmélyítése.
Mindennapi tevékenységünk társadalmi megbecsülését a pénzviszonyok fejezik ki. El kell érjük, hogy a gazdasági élet mindannyiunk számára átlátható legyen. A pénzben munkánk, élettevékenységünk fejeződik ki. Ahogy jogunk van életünkhöz, életünk otthonosságához, úgy olyan alaposan át kell látnunk a köz pénzügyeit, mint otthonunkét, mert munkánk a közjó szolgálatára hivatott.
Mindenkinek joga és erkölcsi kötelessége az önálló és boldog élet kialakítása.
Segítsük a jót, ne tűrjük a rosszat.

Állítsuk át életünket a pénzvilág szorítása alatti vergődésből, a pénzvilág életünk általi anyagi támogatásából az értelmes, emberi, közösségi kiteljesedés oldalára. A társadalomban, a gazdasági és szellemi életben uralkodó fordított kiválasztódás elve helyébe állítsuk vissza a közös életünk számára fontos tettek társadalmi szintű megvalósítását és továbbvivését.
Ha közösen állást tudunk foglalni életünk közös színterének alapelveiben, életünk igazsága, igazsághoz való joga emberhez méltón tud majd kiteljesedni.