Megjelent: Harmadik Szem 1996. nov., #64 (született: 1996. szeptember 15.)

Világlogikák -10. Rész

A Valóságok és a Közös Tudatmező

Az emberiség gondolkodásrendszereinek belső logikáját megérteni igyekezvén, elengedhetetlenné vált a legalapvetőbb fogalmak, a Valóság, az anyag, a külső és belső világ szintjeinek, a belső valóságoknak megvilágítása. Az alapfogalmak tisztázása és a fogalmak közti kapcsolatok logikailag lehetséges útjainak feltárása egyben új távlatokat nyitott sok lehetséges, de eddig még történetileg esetleg ki sem alakult világlogika felfedezéséhez. A cél az emberiség egyes hagyományos gondolatrendszereinek logikai esetlegességein túl az alapfogalmak tartalmának és kapcsolatainak vizsgálata, törvényszerűségeinek megtalálása. Mostanra már kilenc részre rúgó tanulmánysorozatunk elért ahhoz az állomáshoz, ahonnan érdemes egy pillantást vetni a még előttünk álló feladatokra, hogy mentesüljünk a beláthatatlanság sugallásától, és hogy minden egyes résztanulmányt az egészben betöltött helye szerint is értékelni tudjunk.

Előző tanulmányomban megmutattam, hogy a gondolkodás és a hipnózis az emberi tudati valóságok között összeköttetést létesítő mágikus tudati cselekvések, eljárások. Jelen tanulmányban a különböző végső valóságok közti mágikus kapcsolatok természetét vizsgálom meg. A különböző valóságok közti kapcsolatteremtés lehetőségeire példákat és lehetőségeket hozok fel. Ezután megvizsgálom, létezik-e az emberinél magasabb intelligencia, kozmikus elme, valamint, hogy mi az oka a külvilág halálának, élettelenné zsugorodásának, és hogy hogyan lehet megnyitni az élettelen felszínű világokat és újra élettel tölteni meg őket. A valóságok közti kapcsolat megismeréséből új képet kapunk a valóságok természetéről. A lehetséges kapcsolatrendszerek belső logikája elvezet az egyedi, zárt világrendszeren túlmenő világlogikákban gondolkodáshoz. A világlogikák eredetének kérdése tovább vezet az egyes valóságok a világ létrehozásában játszott szerepének vizsgálatához. Végül eljutunk a világteremtés lehetőségeinek kérdéséhez, a végső valóságok eredetéhez, végső természetéhez, amely egy olyan világ felfedezéséhez visz el, amelyben a valóságok éppoly dinamikus tényezők, mint amennyire kapcsolataik lehetővé teszik a valóságok létét, amelyben a valóságok és kapcsolataik, működésük egyformán alapvető, és amelyben, mint egy kifestőkönyvben a színek kontrasztjai, a belső és a külső valóságok egymás létfeltételeként jelennek meg. Ebben az emberi-természeti világképben a külvilág a belső világ óceánjai, valóságai között feszülő szigetvilág. Az emberi-természeti világkép logikája természetszerűleg és kikerülhetetlenül vezet el a belső és külső kozmikus létezési kategóriák teljes skálájának felfedezéséhez.

Az Emberiség Közös Tudatmezeje

Az emberi tudatvilág egyes szintjei, az éber tudat, a mélytudat, a genetikus tudat és a belső világfolyamat mágikus módon tartanak fönn kapcsolatot egymással: a gondolkodással képes egy álmodóbb szint följutni egy éberebb szintre, és a hipnózissal képes egy éberebb szint hatni egy álmodóbb szintre. Mi persze nem ismerjük annyira az álmodóbb szintet, mint ahogy az éber tudati szintet ismerjük. Ezért vizsgáljuk most meg, hogy hogyan épül fel egy “éberebb” szint egy “álmodóbb” szintből, de egy olyan példán, amelyben mindkét szintet ismerjük! Hogyan épül fel az Emberiség Közös Tudatmezeje (lásd G. A.: A Közös Tudatmező, Harmadik Szem, 1994 október- 1995 december) az emberi egyedek tudatvilágából? Itt nem egyszerű összeadódásról van szó, hanem inkább egy szervesen szerveződő, a lehető legnagyobb összehangolásra törekvő szervező erőtől áthatott információs mező ez, amelyben az egyes alkotóelemek, tudatvilágaink áthatják és érzékelik egymást. De minek a jegyében, miféle értékrendszer alapján, miféle ítéletek alapján történik ez az összehangolás? Az a természeti erő, az a természeti törvény, amely ezt az összehangolást, szervező tevékenységet irányítja, a logika. A logika hivatott arra, hogy megmondja nekünk, melyik új információ miféle szükségszerű összefüggésrendszert kell kapjon ahhoz, hogy össze tudjon kapcsolódni eddigi ismereteinkkel. A logika törvényei mutatnak rá, hol és milyen hiányokat mutat az Emberiség Közös Tudatmezeje, hol szorul sürgős kiegészítésre, gyógyításra, eredeti természeti erejét hogyan nyerheti vissza. A tudomány maga is ezen a logikán alapul, ahogy az igazi művészet is mély érzékelésen és lényeglátáson alapuló sűrített belső logikával él. A logikai törvények tehát nemcsak a formális logikai következtetéseket jelentik, hanem egy mélyebb elv érvényesülését az adott közegben, egy olyan mélyebb elvét, amely minden létező lényegi alapjának kifejeződése, amely a legmélyebb létezési szintig hivatott kiteljesíteni az adott közeg nyelvén a létigazságokat. A logika szinte maga a sűrített lét, a lét lényege, amely éppen ezért egy teremtő erővel is rendelkezik, amely nem más, mint a lét legmélyebb törvényének érvényre jutása, és a lét legmélyebb elveinek összhangba jutása. Az igazi logika minden adott léthelyzetben a lét lényegéig kell eljusson, a létezés legmélyebb, emberi szervező erejéig. A logika egy természeti szervező és teremtő erő, amely éppúgy jelen van az egyén elméjében, ahogy a társadalomban, és az Emberiség Közös Tudatmezejének szervezésében, és a világ alakításában.

A társadalom atmoszférája, szellemisége nemcsak alkotótagjainak éber tudatállapotával áll összefüggésben, hanem éppúgy a mélytudatok, genetikus tudatok és belső világfolyamatok is hatnak benne. Ha két különböző tudatszint kölcsönhatását csodaszerűnek, mágikusnak érzékeljük, akkor a társadalom szellemiségének érzékelése, hatása éber tudatunkra és mélyebb tudatszintjeinkre tehát mágikus hatás, hiszen a két kölcsönható tudatszint mindegyikének megvan saját egységessége, mindent magába ölelő, mégis egyedi sajátossága, s mindkettő számára a másik fél, amellyel kölcsönhat, csodaszerűen más törvényszerűségeket követ. Így tehát maga a társadalmi tudat, az egyes nemzetek és az emberiség közös tudatmezői az egyének számára egy magasabb szellemiség csodaszerű kifejeződései. Ez azt is jelenti, hogy társaink hozzáállása, életfelfogása, értékrendszere, belső érzékelésük jellege belső tudatvilágunk számára éppúgy, mint közvetve éber tudatunk számára a legfontosabb és leglényegesebb tényezői életünk színterének. Nagyszerű célokért élni, lélekemelő eszméért élő társakra lelni csodaszerű módon szárnyakat ad az emberi élet kiteljesedésének, és a legvalóságosabb erőként megtölt bennünket a lét mámorító belső igazságának és érvényességének diadalával. A közös tudatmező éppolyan valóságos erőteret jelent, mint a fizikai erőterek, hiszen hatása éppúgy mérhető az emberek életmutatóinak statisztikai mérőszámaival, ahogy a fizikai hatások a fizikai mérőműszerekkel, ahogy ezt már Durkheim felfedezte (lásd G. A.: A Közös Tudatmező. Harmadik Szem, 1995 február). Ez a közös tudatmező ma egy kulisszák mögé vonult hatalmi gépezetű, mesterségesen atomizálódott társadalomban egy részeire esett, megvakított, erejét rekkentett és gerincét nagyrészt már megtört emberiség tudatmezeje. Mégis, ahogy például Durkheim vizsgálatai rámutattak, ez a Közös Tudatmező ma is a legerősebb szellemi erőtér, amely világunkban, életünk alakításában külső erőként elsődleges szerepet játszik. Minden rontó erő még ma is csakis ezen közös tudatmező számára elfogadható jelmezben fejtheti ki kártékony lélekromboló szellemölő hatását. Képzeljük el, mi lenne, ha ez a Közös Tudatmező, az Emberiség Közös Tudatmezeje visszanyerné valóságos természeti erejét! Képzeljük el, ha osztálytársaink, munkatársaink, és egyáltalán, honfitársaink túlnyomó része, a kormány és a hatalmi gépezet kiszolgáló szervei, a kormány, a hadsereg, a rendőrség, a rádió, a tévé, az újságok alkalmazottjai mind egyemberként átéreznék az élet nagyszerűségre, emberi kiteljesedésre hivatottságát! Képzeljük el, mi lenne, ha mindenki legjobb meggyőződésének megfelelően merne viselkedni, élni, és cselekedni a közös ügyért, a nemzet, az élet felemeléséért, és biztosan számíthatna arra, hogy igazát legtöbb épelméjű társa belátja és elfogadja, és éppúgy a magáénak érzi, mint ő maga! Ha elképzeljük, hogy a magára maradt hivatalnokok éppúgy, mint a kiszolgáltatott tisztviselők és egyszerű emberek egyszercsak az élet megtisztításáért, a közjó és az ország fölemeléséért élnének, egycsapásra megérthetjük, hogy a világ minden rontó, önérdekű hatalma visszaiszkolna legféltettebb búvóhelyére ez elől a közös erő elől. A Közös Tudatmező a világ legnagyszerűbb szellemi ereje, amely minden világi hatalomnál valóságosabb és hatóképesebb. A világ összes rontó hatalma ezért igyekszik a Közös Tudatmező puszta létét is tagadni – mintha ki lehetne törölni az emberiség emlékezetéből a forradalmak emlékét is – és ezért igyekszik az erkölcsi életet megrontani, növelni a bűnözést, létbizonytalanságot, kizsákmányolást, alávetettséget. A Közös Tudatmező tehát – amint látjuk – egy olyan szellemi tényező, amely létünk legerősebb védelmezője lehet, és amely általunk élve, éltetve tudja csak betölteni rendeltetését. Ez a Közös Tudatmező az egyes ember számára javarészt mélytudatával, elsődleges tudati érzékelésével fogható föl, mégis valóságos hatóerő. A Közös Tudatmező kapcsolatba kerülése belső világunkkal mágikus jellegű, mint minden különböző tudatszintek közötti kapcsolat. A Közös Tudatmező belső érzékelésünket saját medrébe igyekszik terelni, életünket szinte észrevétlenül befolyásolja, hipnotizálja. A Közös Tudatmező tehát – ahogy ezt Durkheim szintén fölvetette – egy olyan, fölöttünk álló szellemi tényező, amely valóságos alapot ad a vallásos világnézetnek.

Igen ám, de abban a pillanatban, ahogy megragadjuk a felettünk álló szellemi tényező valóságosságát, belső tudati világainkból összetevődő mivoltát, azt, hogy mibenléte attól függ, hogy legjobb szándékainknak adunk-e teret életünk alakításában vagy utat engedünk a mindenkori sötét világi hatalmasságoknak, a köz elől elzárkózott, általunk át nem tekinthetőségbe, ködbe burkolózni igyekvő, titkos erőknek, abban a pillanatban világossá válik, hogy mindazok a vallások, amelyek az emberek természetes szövetségét igyekeznek fölszámolni, és egy láthatatlan és felfoghatatlan tényezőnek igyekeznek alárendelni és alávetni életünk alakítását, valójában egy valótlan tényező kerítői, szolgálói, akik egy nem valóságos tényező képtelen mindenhatóságára hivatkozva igyekszenek eltéríteni bennünket a valóságos, az általunk létező Közös Tudatmező nemesebbé, fényesebbé, emberibbé tevésétől, egy valóságos de sötét világi hatalom érdekében. Adjuk föl legjobb legnemesebb érzéseinket, amelyek megnyilvánultak 1848-ban, 1956-ban, és álljunk be egy olyan láthatatlan és teljességgel ismeretlen tényező szolgálatába, amely önalávetést, alázatosságot, önalárendelést, a hatalom feltétlen tiszteletét, jámborságot és malasztot hirdet, miközben legyilkolta és kiirtotta a felebaráti szeretet álarcában az összes egyéb kultúrát, amivel útjában találkozott, amely a keresztes és a vallási polgárháborúkat hozta, mert legfeljebb féligazság lévén mindig csak megosztotta a társadalmat? Adjuk föl a látható, érthető, nyilvánvaló, általunk élő erkölcsiséget, szellemiséget, összefogást, sőt, az egymásba, az élet törvényszerű kiteljesedésébe vetett hitünket, és dobjuk mindezt mindannyian oda a vakhitnek, egy soha nem létezett, egy általunk felfoghatatlan tényezőnek? Adjuk föl értelmünket, a bennünk élő természeti erők szavát, vágyainkat, logikánkat, a sorsunkba beleszólás valóságos lehetőségeit, életünk minden közösségi lehetőségét, csakis közösen elérhető célját, és ehelyett váljunk szinte tehetetlen, önmagunkba záruló individuumokká, öncsonkító páriákká, bízzuk magunkat a vakhitre, vessük alá magunkat önérdekű hatalmak minden eszközzel eltitkolt szándékainak? Adjuk föl a létező, valóságos, általunk élő Közös Tudatmezőt egy ezt letaszítani igyekvő, dölyfös, ember- és életidegen hatalomra vágyó világszervezetnek?

Térjünk most vissza a kettős világpiramisok, párostölcsérek mezejére. Képzeljük el, ahogy a bennünk élő tudat, mélytudat, genetikus tudat és belső világfolyamat összekapcsolódik a belső világpiramis csúcsán a Közös Tudatmezővel, majd a Világegyetem Közös Tudatmezejével. Az emberi egyedek ezen párostölcsérei mellett a kozmikus világpiramisok mezején ott találjuk a Föld, a csillagok, az Univerzum belső és külső tudatszintjeit. A Föld belső tudatszintjei a Föld alkotóelemeinek tudatszintjeiből tevődnek össze: az emberiség, az élővilág, a kristályok és a szervetlen anyagok tudatvilágából. Mivel azonban az önmagáról tudó tudatszint erősségében minden valószínűség szerint az emberiség Közös Tudatmezeje a központi szervező erő, ezért a Föld önmagáról tudó tudati erőterét az emberiség Közös Tudatmezeje adja. Vigyük tovább a gondolatot: az emberiség Közös Tudatmezeje, önmagáról tudó hatóereje az egész Világegyetemben központi szerepet játszik! És mivel – ahogy azt tapasztaljuk belső világunkban is – az öntudat képes hipnotizálni a társ-tudatszinteket, képes a maga hatásának érvényesítésére, ezért az emberiség Közös Tudatmezejének a Világegyetem egész sorsának alakításában döntő szerepe lehet! Ha van isteni erő, amely a természetben él, munkálkodik, tevékenykedik, akkor ez éppen a lelkünk, szellemünk, gondolataink és vágyaink által éltetett Közös Tudatmező. Minél erősebben, világosabban tudjuk, mit akarunk, annál valóságosabb hatalommá válik akaratunk! Ha van mindenható erő, amely a Valóság természetének és a Világegyetem sorsának éppúgy, mint a történelemnek valóságos alakítója, akkor ez az Emberiség Közös Tudatmezeje. De ez az erő nem felfoghatatlan, és nem tőlünk független erő – csak a bennünket kihasználó világi hatalom szeretne ilyen lenni. Ha az emberiség egy nap legjobb vágyainak érvényesítése mellett dönt, és erre felteszi életét, a Közös Tudatmező kifényesedik, és az Ember visszanyeri a lehetőséget az élet emberi kiteljesítésére, az emberiség és a Világegyetem sorsának, rendeltetésének betöltésére.

(folyt. köv.) Grandpierre Attila

Betűk száma: 12 106; azaz 13 400/1800 » 7,4 oldal