Megjelent: Harmadik Szem 1996. aug., #61.

Világlogikák – 8. Rész

A Valóságok természete

Tekintsük át most röviden a gondolkodási világrendszerek jellemzésében döntő szempontokat!

1. Az alapvalóságok kijelölése: Ai, Bi

a. anyag A
b. tudat B
c. mélytudat B+
d. genetikus tudat B++
e. belső világfolyamat B+++
f. transzcendens létező A+

Az alapvalóságok kijelölése, felfedezése a létezők univerzumának, a létezők univerzumainak, más-és más törvényeket követő, más jellegzetességeket mutató fő tartományainak feltérképezését jelenti. A létezők vizsgálata az ontológia, a lételmélet feladata. Azt, hogy a létezők körében van egy létkör, amely anyagi, és van egy másik létkör, amely tudati, egy további, amely mélytudati, fel kell fedezni, fel kell térképezni, erről elképzelést kell kialakítani. Az ontológia alapkérdése: a lét. A tapasztalati, leíró (passzív) ontológia a létezők univerzumainak leírására hivatott, míg az elméleti-gyakorlati (aktív) ontológiának arra kéne választ adnia, ha majd létrejön, hogy miféle létkörök lehetségesek, és mi szabja meg a létezés törvényeit? Át lehet-e, és ha igen, milyen módon lehet átjutni és átjuttatni valamit az egyik létkörből a másikba?

  2. Az alapvalóságok kiterjedése: K-T-H

a.) kozmikus, K

b.) természeti, bioszferikus, T

c.) helybeni, lokális, H. Az ember számára a lét hatókörei: Kozmosz, bioszféra, emberiség, nemzet, család, egyén.

Rendszerünkben tehát az Ai (i lehet 1 v. 2)-k és Bi (i=1,2,3,4)-k bármelyike lehet K, T vagy H. Alapvető egy gondolatrendszernél, hogy a gondolat kiterjedését, hatókörét kozmikusnak tartja-e: ha igen, akkor a megismeréselmélete, az episztemológiája racionális. Manapság az anyag hatókörét kozmikusnak tartjuk, A= A(K), de elvileg lehetne A=A(T) vagy A=A(H) is, ezekben a gondolatrendszerekben az anyagvilág csak egy sziget egy nagyobb létkörben. A mélytudat, a külső érzékszervek érzeteit közvetlenül értelmező tudatszint, amely emellett a mélyebb belső tudatszintek jelentéseit is újraértelmezi, egyes gondolatrendszerekben, irányzatokban a tudatnál szűkebb hatókörű B+=B+(T) vagy B+(H), másokban kozmikus (K).

3. Az alapvalóságok természete:

 a. szellemi, dinamikus, a gyakorlati világ-átalakítás a tudat (vagy tudatok)
megfelelő működése által átalakítható, ez a spirituális mindenhatóság elve (S)

 b. élő, dinamikus, a gyakorlati világátalakítás a szellemi és testi,
anyagi szférák egybekapcsolása révén érhető el (É)

 c. élettelen, tárgyias, passzív, a gyakorlati világátalakítás csak a közvetlen környezetet érintheti (lokális, helyi világátalakítás), és csak testileg, anyagilag befolyásolható (T)

  4. Az alapvalóságok viszonya

 a. dominancia (D)- ez az eset áll fenn, ha egyes alapvalóságok csak hallgatólagosan elismertek, mint például a materializmusban a tudat, vagy ha az egyik valóság szerepe (életünk közös vagy egyéni szférájában) a másik valóság önállóságát lényegében alárendeli az övének. Így például nyilvánvaló, hogy ha egy alapvalóság aktív, egy másik pedig passzív, akkor az aktív képes a passzívat maga alá rendelni. A helyzet azonban nem egyszerű, hanem összetett. Ugyanis ha az egyik fél “tudatilag” aktív, és a másik fél “anyagilag” passzív, pl. az egyén és a környezete kapcsolatában, akkor az egyén addig terjesztheti ki megismerését környezetére, amíg megtalálja a tudati tényezői számára megfelelő cselekvési módokat, s így megfelelés hozható létre a két szféra között akkor is, ha az egyik aktív, a másik passzív. Fordítva viszont nem igaz a tétel, mert ha valakire “anyagilag” aktívan hatnak, és ő “tudatilag” passzív, mint például kínzáskor, vagy idomításkor, és manipuláció esetén, akkor a két szféra kölcsönhatása az egyik szféra teljes alávetésére vezet. Ez az egyenlőtlenség, a szférák súlyának gyakorlati egyenlőtlensége önmagában egy világrejtély, amelyre a létviszonyok tudományának kell majd választ adnia. Mindenesetre ez a világtény önmagában azt mutatja, hogy a világrendben a szellemnek nem szabad feladnia teljes önállóságát, mert az a teljes alárendelődéshez vezet. Még tovább víve a gondolatot, a világegyensúly megbomlottságának ténye talán arra utal, hogy a szellem már részben feladta kozmikus hatóerejét, és emiatt jutott az anyagi szféra túlsúlyra.

Az előbbi példa szerint tehát ez azt jelzi, hogy a szellemet kínozzák, idomítják, és manipulálják. Ezt a problémát nevezzük a világtörés problémájának.

 b. társviszony (T) – létezik olyan gondolkodási világrendszer is, amelyben az alapvalóságok egymással társviszonyban állnak. Ilyen a mágikus világlátás gondolkodása, amelyben az ember társa a Természetnek, a világnak, amelyben a kövek és a szél is emberi arcot mutat, amelyben az állatvilág, az embervilág, a csillagvilág és a növényvilág nem hatalmi, alárendeltségi, hanem társviszonyban állnak egymással.

Az alapvalóságok meghatározásának problémája

Mi alapján jelölhetők ki az alapvalóságok? Léteznek-e különálló létkörök? Nyilvánvaló, hogy abszolút különálló létkör nem létezhet, hiszen ha semmiféle módon nem hat a mi létkörünkkel kölcsön, akkor számunkra abszolút nemlétező. A létkörök, ha egyáltalán léteznek, tehát nem lehetnek abszolút különállóak. De léteznek-e egyáltalán? Egyáltalán, mi az, hogy létkör?

Létkörnek nevezhetjük a jelenségek olyan körét, amelyek egy átfogó, egyetemes rendszert alkotnak. A rendszer pedig attól rendszer, hogy léteznek egységessé szervező átfogó törvényszerűségei, az elemi közötti kölcsönhatások a kölcsönhatások egymásrahatását és egységessé szerveződését megvalósítják. A létkör tehát egyetemes rendszer. Ilyen értelemben nem beszélhetünk székvilágról, mert a székek világa nem alkot rendszert, és mert nem érezzük átfogónak a székek fogalmát. Növényvilágról már inkább beszélhetünk, hiszen a növények világa önmagában teljesnek látszik, magból lesz a virág, és virágból a mag, ami a székekről nem mondható el. Beszélhetünk fogalomvilágról, érzések világáról, gondolatvilágról, sőt, a sejtések világáról is. Egyik gondolatunk szüli a másikat, ahogy a növényvilágban a virág a magot, a mag a virágot. De a növényvilág nem élhet meg a “világ”, a Föld, a Világegyetem nélkül. A Világegyetem átfogóbb létkört jelent a növényvilágnál. A Világegyetem létkörét ezért végső létkörnek, valóságnak nevezzük.

Induljunk el most a tudatvilágból. A tudatvilág hatóköre, kiterjedése nem korlátozott. Tudatvilágunkba éppúgy befér a székek halmazának képzete (sőt akár egy szék-világ, ahol minden székekből áll, a házak székekből épülnek, a háztetőkön karosszékek bámulnak az égbe, ahol gyorslábú székek szállnak a soklábú felhők között), mint a növényvilágé, vagy a Világegyetem képzete. Tudatvilágunk tehát szintén végső létkörnek tekinthető, tehát valóságnak nevezzük. Érdekes módon, a tudatvilág teremtő hajlama, világteremtő hajlama előtérbe ugrik, mint a tudatvilág valóságának lényegi tulajdonsága, az anyagvilágtól eltérő sajátsága.

Az egyetemesség és az önmagában záródás sok hasonlóságot mutat, mégsem azonosak. Beszélhetnénk illatvilágról, hiszen egy szagot sosem fogunk (normális körülmények esetén) látás által érzékelni, tehát az illatvilág önmagában zártnak tekinthető, de mégsem egyetemes, mert nyilvánvaló, hogy hatóköre korlátozott. A tapintásvilág, az illatvilág és a képvilág hajlamosak összeolvadni, és együttesen egy tapasztalati világot alkotni, amelynek egyetemessége, korlátlansága már nagyobb fokú, s korlátozottsága csak akkor lesz nyilvánvaló, ha érzékeny műszereinkre vagy tudati érzésvilágunkra gondolunk. Bármit érezhetek – gondolhatjuk, és ez bizonyos értelemben igaz is. Még az is igaznak tűnhet, hogy bármit szagolhatok, hiszen szagolhatok virágot, széket, virágmagot – de ha meggondoljuk, nemigen szagolhatunk csillagot (bár a kozmikus sugárzás által keletkező ózon csípős szagát nagyon is érezhetjük) vagy gondolatot, érzést, sejtést. Ha végignézzük alapvalóságaink listáját, 1.) a)-f)-ig, mindegyikre találunk egy korlátlanságot kifejező igét: az anyagi valóságban bármit tapasztalhatok, a tudati valóságban bármit érezhetek, a mélytudati valóságban bármit érzékelhetek, a genetikai valóságban bármit végezhetek egyénien, a belső világfolyamatban bármit megsejthetek. Kérdés, a transzcendens valóságban mit tehetek? A válasz: bármit elhihetek. Világos, hogy amíg mindegyik alapvalóságban a cselekvő én vagyok, addig a transzcendens valóságban nem lehetek cselekvő, csak befogadó, passzív, alárendelt tényező, aki elhisz valamit, amit készen elé állítanak, vagy még az sem, ha valóban nem igyekszem bármit elhinni, hiszen a legtöbben megelégszenek a kihirdetett tantételek elhívésével, s nem gyakorolják egyetemességre kiterjedő jogaikat – de ezáltal e szféra valóságossága is megszűnik!

Az önmagában zártság követelménye tehát veszélyes és önmaga ellen forduló fegyver. Nem az önmagában zártság, hanem az önfenntartás, önmagának megújuló képességet adás kell az egyetemességhez, tehát egyfajta találékonyság, leleményesség, kreativitás. Nincs valóság életadó, megújuló, egyetemességet bejáró gyakorlati cselekvés nélkül. Ezért a végső létkörök, a valóságok valóságát is a valóságok univerzumának bejárása adhatja meg, azaz a végső valóság a valóságok univerzuma, a valóságok összefüggése, önmagát teremtése, megnyílása, kiteljesedése. A végső valóságban tehát az anyagi szféra átjárót kap a tudati valóságba, az érzések világa a személyiség világába, a sejtések világa az anyagi világba, mindegyik szféra lerázza elszigeteltségét, és egymás felé kinyújtva érzékelőit kiterjed, megfürdik a valóságok tengerében, s ezáltal eggyéolvad, s mint egy hatalmas, kozmikus tudati-anyagi fúziós reakcióban, tudati-anyagi-közös láncreakcióban fölvillan a világ világa, a végső valóság fénye.

Az anyagi valóság fogalmi meghatározásának problémái

Tekintettel a világtörés problémájára, érdemes alaposabban megvizsgálni az anyag fogalmát. Először az anyag fogalma a testi létezők világát jelentette, tehát az érzékelhető objektumok világát. Az energia fogalmának bevezetésével a testi létezés mint az anyagi kritériuma felváltódott a “műszerekkel érzékelhető” követelményével. Ugyanakkor az energia formáinak (hasonlóan a tudatvilág teremtőképességéhez) jelenségvilága egy a testinél jóval dinamikusabb tényező – azt lehetne mondani, hogy az energia jelenségvilága hajtja a testi létezők jelenségvilágát. A kvantumbiológia és a bioelektromosság tudománya azonban kimutatta, hogy a tudat fizikai erőterekkel áll kapcsolatban, így az elektromágneses térrel és a vákuum-ingadozások tereivel (lásd G. A.: A Tudat kvantumbiológiája, Harmadik Szem, 1994 október, november; Lélek és elektromágnesesség, 1996 március, június, július, augusztus). Ezek az erőterek éppúgy pszichikai, tudati erőterek, mint fizikai, anyagi erőterek. A tudat önállósága, öntevékenysége hathatós segítséget kap az energia testetlen, dinamikus erőtereiben. Elképzelhető, hogy a tudati szabadenergiák az élőlények tudati erőtereinek összehangolásával anyagi teremtőerőként jelenhetnek meg, hiszen a fizika már kétségtelenül bebizonyította, hogy az anyag a vákuum erőteréből keletkezett. Egy tanulmányomban (The Physics of Collective Consciousness, World Futures, 1996) pedig megmutattam, hogy a bioszféra élőlényeinek szervezetében olyan mennyiségű elektromágneses energia van jelen, amely kozmikus hatóerőként léphet föl, nagyságrendje megegyezik a napszél által Földünk magnetoszférájába átadott energiával – azzal a kozmikus energiával, amely felvillantja az északi fényt, s amely minden élőlényre maga is közvetlen biológia hatást gyakorol. Ezzel az anyagfogalom vizsgálata elvezetett az anyag és a tudat szféra átjárójának felfedezéséhez.

(folyt. köv.) Grandpierre Attila